ő lett az első női és egyben az első dél-amerikai győztes a verseny történetében.
Legújabb, Visions című albumával a latin művésznők öröksége előtt tiszteleg. Saját bevallása szerint 6 éves kora óta, amikor először fogott kezébe szaxofont – akkor még altszaxofont, amit később Sonny Rollins hatására cserélt tenor szaxofonra – a mesterek titkát kutatja. Egyrészt imád transzkripciókat készíteni olyan szaxofonosok szólóiból, mint Wayne Shorter, Michael Brecker, Charlie Parker és Cannonball Adderley, másrészt fiatalkorában festőként kedvenc művészei képeiről készített másolatokat: az ecuadori festő és szobrász Oswaldo Guayasamin műveiről, valamint Frida Kahlo festményeiről.
Frida számomra az a művész, aki tökéletesen ki tudta fejezni magát a művészeten keresztül. Aki beszél a csúnyaságról, a szépségről, arról, hogy milyen nőnek lenni, vallásról, politikáról, szerelmi csalódásról, szexualitásról és aki elfogadja magát. Mindezekben inspirált engem, hogy kezdjek el saját zenét írni
– fogalmazott Melissa Aldana Frida Kahlo hatásáról, akinek 2018-ban már egy egész szvitet írt. Ő egy párhuzamot is felfedezett Kahlo és önmaga között: „Ahogy neki, néha nekem is fájdalmasan kellett szembesülnöm chilei nőként az elnyomással: egy olyan társadalomban nőttem fel, ahol a nőknek a szégyen, a büntetés és a csend jutott osztályrészül. Művészi feladatomnak tekintem, hogy a jövőben is foglalkozzak ezekkel a témákkal és hogy ilyen női művészek inspirációjára alkossak”.
Gazdag zenei textúrájával és erős érzelmi töltetű kompozícióival valóban kapcsolódik Aldana zenéje Frida Kahlóhoz és más latin úttörőkhöz. Hallgasd meg a lemez La Madrina című számát, ami eredetileg a The Godmother címet viselte, és tudni fogod, hogy miről beszélünk:
Fejléckép: Nickolas Muray / Victoria and Albert Museum