A filmben az egyik leghíresebb mexikói éneket, a La Lloroná-t előadva a vásznon is megjelent. Azóta már a világ számos országának koncerttermeiben hallgatják elragadó hangját. Lila Downs amerikai apától és mexikói anyától született. Gyermekkorát részben az Egyesült Államokban, részben Mexikóban töltötte, Minnesotában szerzett antropológusi és énekesi diplomát. Hamar visszatalált mexikói gyökereihez, mexikói zenében, azon belül is az ország déli részén fekvő Oaxaca állam népzenéjében mélyedt el. Így megtanulta elénekelni autentikus stílusban a rancherókat, a bolerókat, és más, a bennszülött indiánok zenéjével átitatott mexikói dallamokat elképesztő terjedelmet átívelő hangján (ami - elmondása szerint -attól függően, hogy milyen napja van, négy vagy öt oktáv).

Downs azonban annál sokoldalúbb, hogy leragadjon egy műfajnál. Mexikóban találkozott Paul Cohen jazz szaxofonossal, aki szakmai- és élettársa lett, és a közös alkotómunka a jazz, a rock és más latin stílusok felé sodorta az énekesnőt. Nemcsak a stílusok között tud könnyedén mozogni: hangképzésével meglepő végletekbe csap, amikor a visszafogott, selymes altból a felsíró, minden porcikájából kitörő szoprán lesz.  Más a hangja, amikor jazzt énekel, vagy akár a ranchero és a hip-hop ötvözetét, és más, amikor egy őseitől tanult mexikói népdalt ad elő. A nyelvek terén sem ismeri a határokat: énekel spanyolul, angolul, franciául, portugálul, a mexikói őshonos nyelvek közül pedig nem idegen tőle a mixtec, a nahautl, a maya és a zapotec sem.  Saját zenekarán kívül más  zenekarokkal és zenészekkel is együtt dolgozik, így szerepel például a tradicionális ír zenét játszó The Chieftains zenekar legutóbbi albumán, vagy Carlos Saura Fados című filmjében fado-t énekel, az említett Frida című filmben pedig a brazil zenei élet egyik nagy alakjával, Caetano Velosoval énekli azt a Burn it Blue című dalt, amelyet Oscar-díjra is jelöltek.

Azok a zenei gyökerek, amelyekből Lila Downs is töltekezik, több mint ezer évvel azelőttre nyúlnak vissza, hogy a spanyol hódítók partra szálltak a közép-amerikai régióban. Az aztékok által dominált területen az ismeretek szerint változatos zenei kultúra alakult volt. Aztán ahogy a többi dél- és közép-amerikai őslakos nép kultúrájában is végbement: a spanyolok és a behurcolt afrikai rabszolgák hozták a maguk dallam és ritmusvilágát, s a létrejött zenei kavalkádból új műfajok születtek. Mexikóban ez különösen változatosan alakult. A legfőbb tradicionális műfajjá a ranchera és a son fejlődött, s kialakult egy jellegzetes zenekari forma is, a mariachi, azaz a hegedűsökből, trombitásokból és gitárosokból összeállt együttes. A mariachik mindenféle zenét játszanak, bár elsősorban romantikus hangvételű dalok jellemezték a repertoárokat. Sok vidéki birtokos megengedhette magának, hogy saját zenekart tartson. Majd a gazdaság és az életszínvonal romlásával a zenészeket szélnek eresztették, s a kilátástalanságban a szerelmes témákat felváltották a forradalomról ábrándozó, aktuális problémákat feldolgozó szövegek.

Lila Downs mellett természetesen sok ismert alakja van a mexikói tradicionális zenének, de talán a legismertebb közülük a 91 éves Chavela Vargas, a ranchera stílus egyik legnépszerűbb énekesnője. Akárcsak Downs, ő is lenyűgöző erővel és átéléssel énekel magas életkora ellenére is.  Ahogy Downs egyik interjújában megfogalmazta: ezeket a dalokat csak „gyomorból" lehet énekelni, csak úgy, ha a hang az ember zsigereiből indul.

2010. május 18. 19:30, Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Lila Downs