Jazz/World

Hagyományok Háza: végéhez közeledik a kettős jubileum

2011.12.20. 16:21
Ajánlom
Alapítása tizedik évfordulóját ünnepelte 2011-ben a Hagyományok Háza, amelynek idei programjai között a Magyar Állami Népi Együttes létrehozásának 60. évfordulója is kiemelt helyet kapott.

Az elmúlt hónapokra visszatekintő sajtótájékoztatón a Hagyományok Háza vezető munkatársai felidézték az évfordulós eseményeket és a közösen eltöltött évtized eredményeit. Kelemen László főigazgató kiemelte: rendkívül fontos mérce, ki hogyan üli meg az ünnepeket. "Tíz éve folyamatosan ellenszélben dolgozunk, az emberek egyre inkább elveszítik a közös emlékezetüket, az anyagi világ legyőzte a spirituális értékeket. A mi feladatunk tehát az, hogy őrködjünk a ránk bízott kincs fennmaradásán" - fogalmazott a főigazgató.

Mint elhangzott, az idei év során a költségvetési zárolások nehéz körülményeket teremtettek, ennek ellenére sikerül az eltervezett programot szakmailag hitelesen teljesíteni. A HH saját bevételei elérik az állami támogatás 30 százalékát, ami egy ilyen sokrétű kulturális intézmény esetében szép eredmény. Agócs Gergely, a HH munkatársa korábban az MTI-nek azt mondta, a Hagyományok Háza állami támogatása 2001 óta nominálisan a felére csökkent (800 millióról 430 millió forintra), ez az összeg az inflációt is számítva a harmadát éri manapság, a feladatok azonban maradtak, és fejleszteni is szeretnének. Hogy a következő évnek milyen reményekkel indulhatnak, arról Kelemen László megjegyezte: aggódva és reménykedve várja, miként alakulnak a költségvetés számai.

A saját adataik közül Ferenc Mária menedzserigazgató megemlítette, hogy az utolsó tíz évben több mint 796 ezer néző látta a Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) előadásait, szám szerint 1689 produkciót. Több mint 370 kiadványt jelentettek meg, 40 ezer gyerek vett részt ismeretterjesztő foglalkozásaikon és a könyvtáruk csaknem 13 ezer kérést teljesített. Mihályi Gábor, a MÁNE igazgatója bemutatta a kettős évforduló lezárásaként megjelenő Időben című fotóalbumot, amely - mint fogalmazott - nem csupán az együttes hatvan évét térképezi fel, hanem megismerhető belőle a színpadi néptánc története is.

Az év elején nyílt meg a Fő utcában a Népi Iparművészeti Múzeum, amely állandó anyagán túl időszaki kiállításokat is rendez, ízelítőt adtak például Kallós Zoltán néprajzi gyűjteményből. A Lajtha László Folklórdokumentációs Központ szakmai vezetője, Pávai István személyes tapasztalata az, hogy az ifjúság egyre jobban érdeklődik a folklór iránt. A 2012-es Lajtha-évfordulóról megemlítették, hogy a Művészetek Palotájával megállapodtak egy Lajtha-emlékkiállítás megrendezéséről a Müpában. A tervek szerint  odaszállítják a zeneszerző-folklorista zongoráját, amelyet valószínűleg kamarakoncerteken meg is szólaltatnak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Plusz

Új kutatás bizonyítja a komolyzene felszabadító hatását

A válaszadók 82 százaléka érzi úgy, hogy a komolyzene megnyugtatja, 67 százalékukat pedig inspirálják a klasszikus dallamok - derül ki a Liszt Ferenc Kamarazenekar megbízásából készült reprezentatív felmérés adataiból.
Zenés színház

Orfeum a háború árnyékában – interjú Laki Péterrel

Laki Péter 2012 óta számos szerepben bizonyított már a Budapesti Operettszínházban, legutóbb a Marica grófnő Zsupánjaként láthatta őt a közönség. Ezúttal az operettirodalom egyik legismertebb darabja, a Csárdáskirálynő Bónijaként áll a nézők elé – online. Az elmúlt időszakról, a zene iránti szeretetéről és az előadás történelmi hátteréről beszélgettünk.
Klasszikus

Várjon Dénes szólóestjével folytatódik az MVM Koncertek

A Kossuth-díjas zongoraművész live-streaming módon közvetített koncertjét április 20-án tartják Zeneakadémia Nagytermében.
Vizuál

Ilyen volt a karantén nyolc képzőművész szemével

Vírushelyzet alatt készült kortárs műveket mutat be a MANK Karantén-naplók címmel. Az új online kiállításon a művészek naplószerűen fogalmazzák meg hogyan hatott életükre, gondolkodásukra a vírus és az elmúlt egy év.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Igazi francia dzsesszcsemege Thomas de Pourquery új lemeze

Korlátoktól mentes, felszabadult, improvizatív zene hallható a francia dzsessz aktuális színfoltja, Thomas de Pourquery új albumán. Az énekes, szaxofonos Droles de Dames című anyaga a magyar BMC gondozásában jelent meg.
Jazz/World podcast

„A jazz passzol a lázadáshoz” – Harcsa Veronikával indul a Fidelio új podcastja, a Fülbemászó

Örök kísérletező, akinek nem kell kompromisszumokat kötnie, ha jazzről van szó. Pályája szorosan összefügg a budapesti Fringe Fesztivállal, ahol először adhatta elő saját dalait közönség előtt, mégpedig komoly sikerrel. Harcsa Veronikával Tompa Diána beszélgetett a Fülbemászóban.
Jazz/World ajánló

Prince egykori zenésze is a Müpa Home fellépői között

Három egyedülálló online koncertpremiert kínál április 16-17-én és 30-án a Müpa Home. Tzumo Árpád zenekara, a Solati Music és a Blahalouisiana mellett látható lesz a basszusgitár dán ikonja, Ida Nielsen koncertje is.
Jazz/World interjú

„Szíven üt, hogy EP már soha többé nem ülhet itt” – Interjú Lukács Miklós cimbalomművésszel

Esterházy Péter születésnapján, április 14-én az E(gy)P(ercesek) – Esterházy-fragmentumok című online produkcióval tiszteleg a Katona József Színház az író emléke előtt. EP írásai Máté Gábor hangján szólalnak meg, játszótársa Lukács Miklós cimbalomművész.
Jazz/World interjú

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.