Jazz/World

Hagyományok útján

2009.06.22. 15:18
Ajánlom
A Művészetek Palotája 2005-ben hagyományt teremtett azzal, hogy augusztus 20-án ingyenes programmal, a jazz életvidám, humorban gazdag ágaival, igazi örömzenével köszönti a nemzeti ünnepet.

Idén sem lesz ez másként, a ház és a kültér különböző pontjain fellépő formációk meghatározó hangszerei ezúttal a rézfúvósok családjából kerülnek ki, a program művészeti vezetője a harsonás-zeneszerző Szalóky Béla.

Szintén Müpa-hagyomány az augusztus végi jazzes-dixies-swinges szezonkezdet: augusztus 28. és 30. között idén is a New Orleans Swing koncertjeivel kezdődik meg az őszi programok sora. Az első fellépő a szegedi Molnár Dixieland Band lesz. A zenekar ebben az évben ünnepli fennállásának 45. évfordulóját. Alapító vezetője, Dr. Molnár Gyula épp idén 65 esztendős, 2009-re esik zenei pályafutásának ötvenéves, aranyévfordulója is. E három jubileum a zenekar számára igazán különleges alkalmat teremt egy emlékezetes koncertre, mely minden értelemben rendhagyó kínálattal várja a közönséget. Az elmaradhatatlan örökzöldeken túl a zenekar közös produkciót ad elő a Fool Moon énekegyüttessel, de vendég lesz Balogh Kálmán cimbalomművész is.

A második napon a Benkó Dixieland Band lép fel a magyar származású amerikai vibrafonos Tommy Viggel közösen. A sort a Hungarian Swing Company fiatal művészei zárják, Szalóky Bélával és Ted Rosenthallal kiegészülve.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Horgas Eszter és művészbarátai az Óbudai Társaskörben

Horgas Eszter fuvolaművész több mint 20 éve rendszeres fellépője az Óbudai Társaskörnek. Május 15-én művészbarátaival „Gershwin és Bernstein: Két zseni Amerikában” címmel adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Hálószobaprojektből világszínpadra: Budapestre érkezik corto.alto

Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto.alto.
Jazz/World ajánló

Monteverdi egykor és ma – Karosi Júlia ad koncertet a Zeneakadémián

A jazzénekművész és együttese Monteverdi – Past & Present címmel ad koncertet április 25-én, amelyen madrigálok és operák részletei hangoznak el sajátos hangszerelésben.
Jazz/World ajánló

Budapest Ritmo: ahol a világ zenéi egymásba olvadnak

A Budapest Ritmo minden évben bebizonyítja: a világzene ma az egyik legizgalmasabb terepe a zenei felfedezéseknek. A 2026-os kiadás április 9. és 11. között ismét világkörüli utazásra hív a Magyar Zene Házában.
Jazz/World ajánló

Az éjszaka ritmusa – Mario Biondi ismét a Margitszigeten lép fel

Május 23-án a Margitszigeti Színház színpadán lép fel Mario Biondi, a nemzetközi soul- és jazz színtér ikonikus alakja a 3. Jazz és Bor Fesztiválon. A koncert előtt érdemes korábban érkezni, hisz a fesztivál napközben kisebb jazzkoncerteknek ad teret.