Jazz/World

Hajdú Klára a BJC-ben születésnapozik

2014.03.04. 16:09
Ajánlom
A JazzMa olvasóinak szavazatai alapján a 2013-as év énekesnőjének tartott Hajdú Klára quartetjével második születésnapját ünnepli március 5-én a Budapest Jazz Clubban.

Hajdu Klára kilenc évig volt a Fonogram díjas Balázs Elemér Group énekesnője, melynek köszönhetően hazánkban és külföldön egyaránt ismertté vált. Saját zenekara 2008-ban alakult, mely számos hazai klubba és fesztiválra is meghívást kapott. A 2012 elején megújult formáció 2013 nyarán készítette el első lemezét, amin saját szerzeményeik mellett kortárs jazz kompozíciók is helyet kaptak, emellett pop, jazz standard és népdal feldolgozás is hallható az ősszel megjelent korongon.

Az új felállás most ünnepli második születésnapját, amit egy külön, erre az alkalomra összeállított produkcióval ünnepelnek meg. Hajdu Klárával közösen lép fel Neumann Balázs zongorán, Soós Márton bőgőn, Hoff Marcell dobbal.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Aki tudott szeretni – Törőcsik Mari visszatért a Nemzetibe

Szeptember 21-én nagyszabású gála keretében helyezték el az emlékezés sárga rózsáit egy ikonikus fotel mellé Törőcsik Mari pályatársai és barátai a Nemzeti Színházban. A nézőtéren meghatott csend, a színpad elé kifeszített kivetítőn egy mondat – „Tudni kell szeretni” – és egy távolba révedő arc… Marié.
Klasszikus

Csodagyerekeket hív új évadjába a Pannon Filharmonikusok

Az élet sója mesei motívuma kíséri végig a zenekar 2021/22-es évadát, amely során a fiatalok nem csupán a közönség soraiban, de a színpadon is helyet foglalnak. A Varga Tibor hegedűművész és tanár emlékének szentelt koncerten versenygyőztes ifjú szólisták lépnek fel.
Színház

Spiró György „sötét kalandregénye” és Garaczi László karanténdrámája nyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat

A Radnóti Zsuzsa alapította kuratórium 2019 óta díjjal jutalmazza a legkiemelkedőbb drámaírókat, hagyományosan február 24-én. Az apropót Örkény István Tóték című drámájának bemutatója adja, amely 1964. február 24-én volt. Idén Spiró György és Garaczi László vehette át az elismerést a Rózsavölgyi Szalonban, ezúttal a magyar dráma napján, szeptember 21-én.
Színház

Mécs Károly végleg visszavonul

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész pályafutásának hatvan éve alatt számos helyen megfordult, jelenleg egy előadásban látható, utána visszavonul.
Könyv

Könyves séták és ismert szerzők az idei Margó Fesztiválon

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében rendezik meg október 14. és 17. között a 10. Margó Irodalmi Fesztivált, amely a Müpával közös szervezésben valósul meg a Várkert Bazárban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Zenei különszámmal jelent meg a Fedél Nélkül

A hajléktalan embereket segítő utcalap különszáma társadalmi munkában készült. A kiadvány két héten át kapható hajléktalan terjesztőktől és online megrendeléssel.
Jazz/World ajánló

Hogy zenél egy pigmeus? – Szalóki Ági gyermekkoncertje

Az október 2-i koncerten elhangzó dalokat a Körforgás című lemez számaiból, a Cipity Lőrinc és Gingalló dalaiból, valamint a Téli-nyári labodából válogatja Szalóki Ági, de elhangzanak majd olyan szerzemények is, amelyek még nem kerültek lemezre.
Jazz/World ajánló

Súlyos avantgárdtól a hagyományos szvingig a Fonóban

Tizennegyedik alkalommal rendezik meg az Újbuda Jazz Fesztivált, amelynek három napra, szeptember 30. és október 2. között a Fonó Budai Zeneház ad otthont, más koncertekre az A38-on kerül sor.
Jazz/World klippremier

Varga Bendegúz zenészi álmai – Klippremier

Készülő új lemezének felvezetéseként a nyáron három részből álló live session videósorozatot forgatott a Varga Bendegúz Quartet, amelyek közül a sodró lendületű Chasing Your Dreams felvétele a Fidelión debütál.
Jazz/World ajánló

Különleges zenei csemegék a MOMkultban

Az idei GetCloser Jazz Fest második napján, szeptember 28-án a jazz méltán elismert művészei váltják egymást a MOMkult színpadán. 19 órától Dresch Quartet lép fel, majd őket a norvég basszusgitáros és a magyar ütőhangszeres Per Mathisen és Mogyoró Kornél követi.