Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
Az év hazai világzene-népzenei albuma kategóriában a Cserepes The Sold Girl című lemezét és Herczku Ágnes Hozomány – Magyarvista című duplaalbumát jelölte a zsűri, a hagyományos slágerzenei album kategóriában a Canarro New York, Párizs, Budapest című lemezét, míg a hazai gyermekalbum kategóriában Bognár Szilvia Titoktok című korongját szavazták be a szakemberek a legjobbak közé.
A Cserepes remixsorozatának következő darabja a törökséggel való kapcsolatainkra és a jelenre reflektál:
„mert minden háború róluk szól: a civil áldozatokról, az anyáról, a lányról, a gyerekről.”
Az albumon az alkotó – ahogy a korábbi nagy sikerű remix lemezein – tradicionális hangfelvételeket ágyazott szokatlan zenei környezetbe, ezáltal új zenei szövetet hozva létre.
Herczku Ágnes Hozomány – Magyarvista című albumát egyetlen vistai (Kalotaszeg) asszony, András Jánosné Gergely Erzsi „Erdei” dalai köré építette. Erre nemcsak „Erdei” Erzsi kivételes egyénisége, repertoárjának gazdagsága és a faluban betöltött közösségi szerepe adott okot, hanem
az évek során elmélyülő, egyre meghittebb kapcsolatuk is.
Az album dupla CD-t tartalmaz: a Gyűjtésen az évekkel ezelőtt felvett dalok válogatott anyaga, a Revival CD-n pedig a hazai népzenészek legjavából összeállított zenekar énekes és hangszeres felvételei hallhatók.
Egy koncert után az egyik rajongó így jellemezte a Canarro zenekart: „Amikor a Canarrot hallgatom, olyan, mintha New York, Párizs, Budapest régi, zenés mulatói és elegáns szalonjai telnének meg újra élettel, és ezek a távoli világok találkoznának egy színpadon.” Ebből a találó mondatból alakult új albumuk címe, amelyben
énekes vendégművészekkel idézik meg a múlt század eleji Budapest, New York és Párizs hangulatát.
Bognár Szilvia ikonikus gyerekműsora, a Titoktok az elmúlt években a családok kedvence lett, bejárta az ország szinte minden szegletét, fesztiválját, és most lemezen is megjelent.
Az albumon az elmúlt évek munkájának, élményeinek esszenciája hallható.
A többi jelöltről és a díjról további részletek ide kattintva elérhetőek.
A lemezekről bővebb információ ide kattintva elérhető.
Támogatott tartalom.
Fejléckép/Forrás: Fonó Budai Zeneház/Barcsik Géza

hírlevél








