- Érdekes, hogy régóta dolgoztok együtt, sokféle formációban, de ez az első igazi duó produkciótok.

- Gyémánt Bálint: Ezt a formációt együtt hívtuk életre. Másfél éve volt egy beszélgetésünk, ami ide lyukadt ki, hogy nagyon jól működünk együtt duóban is, és hogy érdemes lenne ebből egy önálló produkciót, egy külön projektet létrehozni. Amikor ezt elhatároztuk, elkezdtünk tudatosan erre dalokat írni, és az elmúlt egy évben már műsorban gondolkodtunk.

- Harcsa Veronika: Teljesen új a repertoár, ezeket a dalokat ketten írtuk, a duónkra. Csak két kakukktojás van ebből a szempontból a lemezen, az egyik a Saying No, ami a Red Baggage című kvartett lemezemen szerepelt. Csakhogy az anno a stúdiófelvételek közben született, és nem dolgoztuk ki, félkész állapotban került a lemezre. Nagyon szeretjük duóban játszani és mivel azóta változott, új ízt kapott, ezért érdemesnek tartottuk újra felvenni. A másik kivétel pedig az utolsó dal, az Everybody's Gotta Learn Sometime, ami egy feldolgozás.

Először duóban csak örömzenéltünk. Ha úgy alakult valami miatt, hogy nem ért rá a kvartett, vagy nem volt elég nagy a hely, akkor csak ketten léptünk fel. Az elején feldolgozásokat játszottunk, meg a kvartettem számait, például a Nothing's Left-et. Attól kezdve, hogy másfél évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy legyen ez egy külön projekt, építsük fel, találjuk meg a saját hangzását, szépen lassan dalokat kezdtünk írni, amik fokozatosan kiszorították a feldolgozásokat meg a kvartettdalokat. Sokat kísérleteztünk olyan hangzásokkal, amik mondjuk egy nagyobb zenekarral vagy ritmusszekcióval nem lehetségesek, mert nincs rá tér, vagy nem jut figyelem az egyes szólamokra, másrészt pedig azzal, hogyan lehet a hangzást úgy kiszélesíteni, hogy az embernek ne legyen hiányérzete, hogy nincsen basszus, vagy hogy nincsen dob.

- Az előzetes híradás is kiemeli, hogy te abba az énekesi iskolába tartozol, amelyik tud hangszerként is gondolni a hangjára, Bálint pedig, főleg ha énekeseket kísér, nagyon hangsúlyosan figyel arra, hogy megszólaljon a basszus szólam is.

- GyB: Mindamellett ez nem csak hangszerelési kérdés, hanem a produkció egésze szempontjából is fontos, hogy hogyan hallgatunk egy gitár-ének duót mondjuk másfél óráig úgy, hogy ne legyen unalmas például, mert nincs annyi hagzásbeli lehetősége, mint egy kvartettnek vagy egy kvintettnek. Ez önmagában óriási feladat volt, amin tudatosan dolgoztunk kezdettől fogva.

- HV: Nyáron rengeteget próbáltunk a Müpa-koncertre. Persze nagy előny, hogy nagyon bízunk a másikban.

- Mikor dolgoztatok először együtt?

- HV: A Jazztanszak végén, 2007 végén.

- GyB: Közvetlen azután, hogy végeztünk. Ezen szoktunk mosolyogni, hogy négy évig voltunk osztálytársak a Zeneművészeti Egyetemen, de addig nem igazán játszottunk együtt, azóta viszont alig játszunk egymás nélkül.

- HV: Az utolsó negyedévben azért már felvettük a Red Baggage-t, vagy az 2008-ban volt?

- GyB: Az pont diploma után volt, ősszel vagy nyár végén.

- HV: Előtte is voltál már vendég a Too early-ben, de valóban az első komoly stúdiómunkánk már a diplomakoncert után volt.

- GyB: És igazából azóta töretlenül, folyamatosan dolgozunk együtt.

- HV: Azóta megalakult a Bin-Jip is, amiben mind a ketten alapítótagok vagyunk, ebben kicsit más oldalunkat mutatjuk meg mind a ketten. Most megalakult a duó, és eljutottunk oda, hogy Bálint a legközvetlenebb munkatársam, vele lépek fel a legtöbbet.

- GyB: Ezt én is elmondhatom Veronikáról.

- HV: Nem, egyáltalán nem. A zenei ötleteket inkább én szoktam bedobni. A szövegeket én írom, és a daloknak az első verzióját én szoktam inkább hozni, olyan is előfordul persze, hogy Bálint dobja be az alapötletet. Közös feladat a dal komplex kidolgozása, a hangszerelés, a harmóniák továbbfejlesztése, a szerkezet meghatározása.

- A duó új repertoárja az eddigi közös munkáitokhoz képest határozottan játékosabb, miközben azért határozott folytatása az eddigi kvartett dalainak.

- HV: Mindenképpen játékosabb, viszont bizonyos szempontból komolyabb. Úgy érzem én is, hogy szélesebb skálát járunk be, hangulatokban, érzelmekben, mint a korábbi anyagokon, szerintem ez előrelépés. Azáltal, hogy most kint tanulok Brüsszelben, bátrabb lettem az ott tanult és megismert technikák által. Igyekszem szélesíteni velük a lehetőségeimet, így belefér több játékosság is, és valószínű, hogy ez a személyiségünkből is fakad.

- BGy: Azért telnek az évek, nagyon sokat dolgozunk együtt, egy évben nagyon sok koncertet játszunk együtt, sok közös élményünk van. Mindkettőnk nevében mondhatom, hogy nagyon tudatosan közelítünk a művészethez és a zenéhez, nap mint nap dolgozunk a saját fejlődésünkön, sokat gyakorolunk, hogy a kifejezés módján már ne kelljen eltöprengenünk.

- HV: Pontosan azért, amiért ilyen sokat játszunk együtt, muszáj izgalmasnak maradnunk egymás számára. Ezért folyamatosan „hecceljük" egymást a színpadon, bedobunk olyan ötleteket, amivel meg tudjuk lepni a másikat, ehhez is fontos a játékosság.

- Néhány korábbi duó koncerteteken frappáns, a szkettelésig menő, invenciózus, jazzes felfogásotok került előtérbe. Mennyire fogtok improvizálni a koncerten?

- HV: Nagyon sokat.

- GyB: Helyet hagyunk mind a spontaneitásnak, mind az akció-interkaciónak. Vannak olyan részek, amelyek teljesen nyitottan állnak előttünk. Beszélgetünk róluk, teljesen tudatosan tesszük be őket a műsorba, szándékosan vállalunk rizikót.

- HV: Fontos szín a kettőnk közös zenéjében, hogy nagyon jól tudjuk lökdösni egymást az improvizációban, jól tudunk hatni egymásra. Számomra a dalok és az improvizáció egyensúlya az, ami kerekké tesz egy produkciót, tehát hogy vannak dalok meg dallamok meg harmóniák, ugyannakkor van spontaneitás és improvizáció.

- Ha jól tudom, akkor a loop-technikát leszámítva akusztikus koncert lesz, tehát elektronikát nem használtok.

- HV Igen. Az én looperem ráadásul analóg, úgyhogy valóban loopolunk mind a ketten, de ez egy akusztikus projekt. A loopot csak arra használjuk, hogy a lehetőségeinket szélesítsük, hogy több szólamban tudjunk megszólalni, Bálint is és én is.

- Plusz vonzerő a közönségnek, hogy lesz VJ, aki ezt a különös ízű szöveg- és zenei világot képi tartalmakkal fogja illusztrálni.  

- GyB: Saját vizuális stábbal dolgozunk a MüPában, Szabó Levente grafikusművész fog hangulatokat vetíteni mögénk. Néhány héttel ezelőtt, amikor már a teljes anyagot próbáltuk elejétől a végéig, végig jegyzetelt és meg is kapta a felvételt. Szerves része lesz a vetítés a zenének.

- HV: Animációkról van szó, de lassúakról, tehát nem fog „vibrálni" a kép, nem lesz túl dinamikus. Nem az a célunk, hogy mozizzanak az emberek, hanem inkább az, hogy be tudjuk tölteni a teret.

- A lemez több etapban jelenik meg a különböző terjesztési régiók szerint. Miért?

- HV: Három kiadás lesz. Az első a saját kiadásunk, Magyarországon október 3-án, a koncert napján kerül a boltokba. A második kiadás a japán kiadás decemberben, egy tokiói kiadó, a Whereabout Records jóvoltából. A harmadik a legnagyobb előrelépés nekünk, mert az a berlini Traumton Records kiadása lesz, ők Nyugat-Erurópában jelentetik meg.

- Az ember azt gondolná, hogy ma már az online terjesztés van előtérben, és így egy lemezmegjelenés már lényegében lefedi az egész piacot, hiszen globális a piac.

- HV: Digitális értelemben igen, ugyanakkor egy kiadó nyilván nem csak azzal foglalkozik, hogy a lemezboltokba eljuttassa a kiadványt, hanem hogy a saját kapcsolatrendszerén belül is terjessze a zenénket, eljuttassa a rádióállomásokhoz, újságírókhoz, koncertszervezőkhöz, akiknek érdekes lehet ez a zene. Mi is szétküldözhetnénk mindenhová a lemezt, de egészen más az, amikor egy ismert német kiadó hívja fel a figyelmet egy zenekarra.

 - GyB: Mi azt sem tudhatjuk, hogy például a japán közönség és lemezpiac hogyan és mivel fogható meg, ebben nagy segítség nekünk, hogy van egy helyi kiadó, helyi emberekkel, akik ismerik a viszonyokat, és tudnak ebben segíteni.