Bőséges stílusválasztékkal és valódi csemegékkel várja a jazz rajongóit a Müpa megújult, felfrissült fesztiválja. A pénteki nyitónapon a korlátozások óta először nyílik meg teljes befogadóképességével a Fesztivál Színház, amelynek színpadán a swing négy kiemelkedő hazai sztárja, Micheller Myrtill, Pocsai Kriszta, Bolba Éva és Munkácsy Eszter a Budapest Jazz Club rezidens nagyzenekarával ad fergeteges hangulatú koncertet.
A Pearls of Swing című est műsorának gerincét a big band irodalom nőket előtérbe állító dalai adják.
A fesztivál második napján a 2020-as Jazz Showcase zsűrije által a legjobbnak ítélt formációval és a közönség kedvenceivel találkozhatnak az érdeklődők.
Nagy-Babos Rebeka díjnyertes kvartettje, majd az alternatív popba hajló muzsikát játszó perpētuum a délután folyamán lesz látható az Átriumban.
Őket a Kozma Orsival kiegészült Funky Wheelers követi, akik régi és vadonatúj popslágereket dolgoznak fel funkos-jazzes alapokra átültetve.
Az estét a felejthetetlen zenész, a Magyar Jazz Szövetség és a Zeneakadémia jazz tanszakának egykori alapítója, Gonda János emlékére összeállított Jazzstaféta zárja.
Az elkötelezett művész és pedagógusszemélyiség munkássága előtt tisztelgő műsorban Binder Károly, Márkus Tibor, Oláh Kálmán, Szabó Dániel, Csuhaj-Barna Tibor, Hárs Viktor, Kőszegi Imre, Balázs Elemér, Berki Tamás, László Attila, Borbély Mihály, Bacsó Kristóf, Friedrich Károly és Szalóky Béla lép fel a kiváló dobművész, Bágyi Balázs művészeti vezetésével.
A zárónapon ismét a női történeteké lesz a főszerep: a Fesztivál Színházban La femme fatale címmel Szűcs Gabi és zenekara ad koncertet. A különböző korszakokból válogatott dalok a legismertebb női előadókat, így például Marilyn Monroe-t, Karády Katalint, Marlene Dietrichet vagy Nina Simone-t idézik meg a lendületes swing és a mainstream jazz stílusában.
Szó esik szerelemről, titkos és tiltott kapcsolatokról, nőiségről, csábításról, csalódásról, és
olyan slágerek csendülnek fel, mint a Whatever Lola Wants, a My Baby Just Cares for Me, a Fever, valamint a Mad About the Boy.
A végzet asszonyait a középpontba állító műsorban ráadásul sztárvendégként színpadra lép a lebilincselő színészi alakításai mellett kiváló hangjáról is ismert Ónodi Eszter is.
Fejléckép: JazzTime, fotó: Nagy Attila