Jazz/World

Hatan fertőződtek meg a kísérleti koncerten

2021.04.28. 16:30
Ajánlom
Egy hónapja Spanyolországban járványügyi kísérletként mintegy 5000 fő részvételével tartottak koncertet, melynek tanulságaként szervezők azt közölték, hogy nem látják jelét annak, hogy a résztvevők között magasabb lenne a fertőzöttek aránya, mint az átlagos populációban - adta hírül a HVG, a BBC-re hivatkozva.

A barcelonai eseményen hatan fertőződtek meg, akik közül négyről is bebizonyosodott, hogy nem a koncerten kapta el a koronavírust, hanem családi körben.

A katalán Love of Lesbian zenekar március végi koncertjére csak az ingyenes, helyszínen elvégzett, negatív antigénteszttel lehetett bemenni, emellett kötelező volt egyéb óvintézkedések mellett, a maszkviselés is.  A szervezők szerint esemény bebizonyította, hogy kellő odafigyeléssel lehet akár tömegrendezvényeket is tartani. Emellett kiderült az is, hogy egy délelőtt alatt le lehet tesztelni ötezer embert, a közönség pedig képes arra, hogy egy koncert alatt végig megfelelően viselje a maszkot, miközben énekel és táncol.

A koncerttermet folyamatosan szellőztették, és a több nagy részre felosztott helységbe, négy bejáraton keresztül engedték be a résztvevőket, a testhőmérsékletük megmérése és kézfertőtlenítés után. Ezen felül mindenkinek adtak egy új  FFP2-es maszkot. 

A kísérleti koncertet a szórakoztató- és zeneipari szakembereket tömörítő Fesztiválok a biztonságos kultúráért csoport szervezte, amely első ilyen jellegű eseményét decemberben tartotta. Az akkori rendezvényen mintegy ötszázan vettek részt, és senki sem fertőződött meg. 

Ángels Ponsa, a katalán tartományi kormány kulturális tárcavezetője a sajtótájékoztatón elmondta:

dolgoznak azon, hogy ezen a nyáron lehessen koncerteket tartani, de még hátra van a konkrét helyzetek szabályozása, valamint a költségek csökkentése.

(via HVG)

Fejléckép: Közönség a Love of Lesbian koncerten Barcelonában (Fotó: Albert Gea / Reuters)

Maszk, teszt, lázmérés: így rendeztek 5000 fős koncertet Barcelonában

Kapcsolódó

Maszk, teszt, lázmérés: így rendeztek 5000 fős koncertet Barcelonában

Kötelező maszkviselés és számos egyéb óvintézkedés mellett 5000 fős koncertet tartottak Barcelonában a hétvégén egy járványügyi kísérlet részeként.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Ókovács Szilveszter azonnali hatállyal felmondta Kesselyák Gergely szerződését

A karmester-operarendező, aki korábban a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is volt, maga is pályázott az Opera élére, és a szakértői bizottság a legtöbb szavazattal támogatta. CIKKÜNK FRISSÜLT ÓKOVÁCS SZILVESZTER KÖZLEMÉNYÉVEL!
Színház

„Önök minden pályázatunkat elutasították” – Közös nyílt levelet írtak a független társulatok

A huszonöt színházi társulat levelét azoknak az „ismeretlen kurátoroknak” címezte, akik a közelmúltban nulla forint támogatást ítéltek meg nekik. A Rózsavölgyi Szalon is beszámolt arról, őket hogyan érintette a döntés. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Zenés színház

Rost Andrea nem lép fel a Magyar Állami Operaházban a jövő évadban

Az énekesnő döntéséről tájékoztatta az intézmény főigazgatóját, Ókovács Szilvesztert, és az idén nyárra meghirdetett Varázsfuvola-előadásokból is kilép.
Klasszikus

A zeneélet kivételes művészei fogtak össze a magyar klasszikus zene helyzetének javítása érdekében

Hét Kossuth-díjas művész elnökségével megalakult a Magyar Muzsikusok Szövetsége, melynek célja a klasszikus zene társadalmi elfogadottságának emelése, a magyar zene értékeinek megőrzése és fejlesztése egy átfogó stratégia megalkotásával.
Klasszikus

Száz év hét napban – a BMC Ligeti Fesztiválján jártunk

A Ligeti György születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat csúcspontja a Budapest Music Centerben rendezett egyhetes fesztivál volt. Négy, igencsak különböző típusú koncerten jártunk

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Bamboléót is elhozza a Margitszigetre a Chico & the Gypsies

Június 14-én a katalán rumba és a latin pop koronázatlan királyai, a Chico & the Gypsies állnak a Margitszigeti Színház deszkáira, hogy virtuóz gitárjátékukkal, szenvedélyes énekükkel és örökzöld slágereikkel hívják táncba a jelenlévőket.
Jazz/World gyász

Elhunyt Astrud Gilberto

A The Girl from Ipanema című dallal világhírűvé váló, a bossa nova megalapítói közé tartozó brazil énekest nyolcvanhárom éves korában érte a halál.
Jazz/World interjú

„A közös nevezőt a jazz biztosítja, illetve az egymás iránti nyitottság” –  interjú Dés Andrással a T.E.L.D. első lemezéről

Négy remek művész találkozásából megszületett a T.E.L.D. első lemeze a Fonó gondozásában. Az új zenei anyagról a jelenleg Bécsben élő, Budapesten sokat koncertező Dés András ütőhangszeres művésszel beszélgettünk.
Jazz/World hír

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában – megjelent a Harmatcseppben él a világ bennem című lemez

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó a capella együttes. A lemez már kapható digitális terjesztésben, hamarosan fizikai formájában is megjelenik a Fonó gondozásában.
Jazz/World ajánló

Június első hétvégéjén a jazz zene körül forog minden Szentendrén

Nyolc koncerttel várja a jazzrajongókat a Jazz Estek Szentendre rendezvénysorozat a Barcsay udvarban június 2. és 4. között.