A holland Joep Beving az egyik legnépszerűbb zongorista a világon – a Spotifyon közel két és félmillió hallgatója van havonta –, szerzeményeiben a kortárs klasszikus zene és a popos, valamint finoman jazzes megközelítések találkoznak. Legutóbbi lemeze a Deutsche Grammophonnál megjelent, zenei filozofálgatásnak is beillő Hermetism című 2022-es LP.
Beving már fiatal korában zenei tanulmányokat folytatott, többéle műfajban is kipróbálta magát (tanult jazzt, dobolt egy rockzenekarban, konzervatóriumba járt zongoraszakon, hobbiból elektronikus zenét szerzett), de különböző okok miatt mind megszakadt egy ponton.
Ám a zene végül utat talált magának Beving életében, igaz, meglehetősen későn, a harmincas évei végén.
Egy kisebb kimerültség után terápiás céllal kezdett újra zongorázni, és ekkor állt össze minden ahhoz, hogy átadja magát a zenének, és kiadja magából a dalait. Ugyanekkor egy közeli barátja halálára komponált egy emlékdalt, amit a barát családjának kérésére rögzített, és ez elvezette első nagylemeze anyagához. A 2015-ös Solipsism váratlanul nagy siker lett a Spotifyon, ami után leszerződtette az egyik legjelentősebb klasszikus zenei kiadó, a Deutsche Grammophon, ahol már négy nagylemeze jelent meg. Kompozícióiban a műfaji határok elmosása jelenik meg, ambientes-jazzes-kortárs zene jellemzi, ami élőben sokszor transzcendens élményt eredményez előadónak, hallgatónak egyaránt.
A Hermetism, a holland zeneszerző/zongorista negyedik albuma a Deutsche Grammophonnál, 2022. április 8-án jelent meg világszerte, amit a Vision of Contentment követett – Maarten Vosszal közösen rögzítve –, amely 2024 júliusában jelent meg a Leiter Verlag kiadásában.
Joep Bevingről további információ itt érhető el.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Joep Beving (forrás: MOMkult)
hírlevél








