A jubileumi esten mások mellett fellép Lakatos Mónika Womex Artist-díjas énekes a Romengóval és a Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, Navratil Andrea. A FolkEmbassy állandó közreműködője Kubinyi Júlia, Bede Péter és ifj. Szerényi Béla, ahogyan szintén rendszeres a művészi együttműködés az Andrejszki Judit által vezetett Musica Profana régizenei együttessel is. A zenekar hiánypótló vállalásaival és kultúrdiplomácia-fókuszú tevékenységével vívta ki magának a figyelmet itthon és külföldön, ezekről kérdeztük Rosonczy-Kovács Mihályt, aki civil életben lengyel–olasz politikai elemzőként tevékenykedik.
Milyen céllal alapítottad a FolkEmbassyt?
Egy olyan vonós népzenekart szerettem volna létrehozni, amelyiknek a tevékenységében a kultúrdiplomáciai szerepvállalás nemcsak következmény, hanem elsődleges cél. A zene nyelvi akadályok nélkül képes nagy tömegeket megszólítva rabul ejteni a szépségével, emellett pedig közösségi érzést kialakítani. Szerettem volna népzene-diplomáciával foglalkozni gyakorlati szinten; olyan műsorokat, programokat megalkotni, amelyekben a népzene segítségével tudunk képviselni a magyar diplomácia számára fontos üzeneteket.
Az, hogy az elmúlt évtizedben számos külképviselet tartott igényt a szolgálatainkra Ottawától Jakartáig, jó visszaigazolás arról, hogy az elképzelés életképes. Patetikusan hangzik, de szerintem minden zenei hang a békét szolgálja.
A magyar népzene tökéletes kiindulópont tud lenni ahhoz, hogy erősítsük a magyar kapcsolatokat Közép-Európában, például a románok felé, és ahhoz is, hogy a magyar társadalmon belül erősítsük a kölcsönös büszkeséget cigány és nem cigány honfitársainkban.
Mik a tapasztalataitok, hogyan fogadják külföldön a koncertjeiteket?
Külföldön bizonyos szempontból könnyebb megnyerni a közönséget, mint Magyarországon; a vonós magyar népzene eleganciája, szépsége, elemi ereje majdnem mindenkit rabul ejt, aki először hallja, a zenei élmény által megnyitott csatornákon keresztül nagyon jól lehet képviselni egy-egy témát, például a lengyeleknek azt, hogy mi minden köti össze a két nemzetet – legutóbb a Lengyel Rádióban állótapssal honorálták a magyar–lengyel lemezünk bemutatóját. Itthon sokszor át kell törni először a közönség előítéleteit.
Sokakban még mindig tévképzet él a vonós népzenéről, bár kétségtelenül hatalmas a fejlődés, amit az elmúlt években tapasztalunk e téren. Nagyon szeretem a „Europe in Hungary” koncepció köré épülő műsorokat, amelyek azt mutatják be, hogyan él tovább organikusan az európai összműveltség egy-egy része a magyar kultúrában.
A legnagyobb szabású ilyen műsort Magyarország berlini Nagykövetségén adtuk 2018-ban. A magyar nemzeti büszkeségről sokan azt gondolják, hogy befele forduló, magát valamivel, például Nyugat-Európával szemben meghatározó identitáselem. Lehet, hogy van ilyen is, mi mindenesetre arra hívjuk föl a figyelmet, hogy még az olyan, sajátosan magyar csodák is ezer szálon kötődnek az összeurópai műveltségünkhöz, mint a népzenénk, néptáncunk. Ilyen módon azt is hitelesíteni tudjuk, hogy a „Nemzetek Európája” felfogás nem üres politikai szlogen, hanem évszázadokon át érlelt, organikus Európa-felfogás. A Magyarország Barátai által rendezett berlini esten mindezt ottani nagyköveteknek, képviselőknek mutathattuk meg, többek között felszólalt Hans-Peter Friedrich, a Bundestag akkori alelnöke.
Mesélj a legemlékezetesebb fellépésekről, projektekről!
Erre a kérdésre keresve a választ a legtöbbször a következő jelenet jut eszembe: akkor éreztem meg először, hogy van keresnivalónk például az iménti üzenettel, amikor a milánói expón odajött hozzám egy úr, és azt mondta, hogy „köszönöm, hogy megmutattátok, hogy milyen szépen lehet szeretni az embernek a saját hazáját”. Itália szerelmeseként ez különösen meghatott, és megerősített benne, hogy tudunk egyfajta hazaszeretet-exportot folytatni Európában. Erre a hazaszeretet-exportra egyébként máshol is láttam példákat: az Attraction árnyékszínház a brit tehetségkutatóban aratott győzelme során a döntőben a brit büszkeség érzését tudták felkelteni a nézőkben és a zsűriben.
A magunk szerény eszközeivel mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy bemutassuk: lehetséges úgy megerősíteni az európai közösséget, hogy ki-ki a saját hazájára, kultúrájára büszke.
Felfedezzük a kapcsolódási pontokat, közös gyökereket, ünnepeljük az Unió mottóját – Egység a sokszínűségben – de nem akarjuk meghaladni a nemzeti kereteket, hiszen jól használva ezek a keretek tudják igazán segíteni Európa ezer varázslatos arcának megtartását.
Hogyan készültök a 10. évfordulóra?
Egy kétrészes koncerttel készülünk. Az első részben felvillantjuk a legfontosabb kész, illetve most érlelődő műsoraink egy-egy darabját. Ebben olyan vendégeink lesznek segítségünkre, mint például a Womex-díjas Lakatos Mónika, akivel tizenöt éve zenélek a Romengóban. Ezt a részt közös éneklés zárja a közönséggel, felidézve a 2016-os „Felsütött a nap az égre” – népzenei karaoke anyagunkat. A második részben pedig annak megjelenése óta első ízben adjuk elő a „Báthory-Balassi-Bem-Balatonboglár” – népzenével és régizenével a magyar–lengyel barátságról című lemezünk anyagát. A lemezen az Andrejszki Judit által vezetett Musica Profana mellett például Navratil Andrea is énekel.
Változtattok-e valamin a következő 10 évben? Melyek az új irányok, célok?
Nagyjából ugyanazt válaszolom tíz éve folyamatosan, amikor a célokról kérdeznek. Azok a pillérek, amelyeket tíz éve lefektettünk, változatlanok; felmutatni a magyar népzene európai beágyazottságát és a közép-európai népek lelki rokonságát, köszönetet mondani cigány honfitársaink zsenialitásának, amellyel gazdagítják a magyar kultúrát, emellett pedig olyan programokat szervezni a táncházmozgalomban, amelyek az értelmiség más képviselőit is megszólítják. De azért mégis van, ami változott. Az elmúlt évtizedben többször előfordult, hogy amíg a szememet e nemes célokon tartottam, a muzsikálás szeretete háttérbe szorult a sok szervezési feladat mellett. A következő évtizedben lehet, hogy kevesebb helyen járunk majd a világban – márcsak azért is, mivel időközben megtaláltam polgári hivatásomat: a lengyel és olasz politikát követem elemzőként a Nézőpont Intézetben –, de az biztos, hogy nagyobb tere lesz az alkotásnak, és kevesebb a vég nélküli szervezési munkának.
Inkább legyen egy évben csak öt koncertünk, de arra az ötre tudjunk teljesen ráhangolódni lélekben.
S ami a konkrétumot illeti; egy dupla lemezanyagot szeretnék véglegesíteni és rögzíteni. Az első része az „El kell menni nincs mit tenni” – a Nagy Háború a versek és népdalok alulnézetéből műsorunk, amely az első világháború tragédiájának egyetemes voltát mutatja be népzenével, angol, olasz, magyar versekkel. A második pedig ezt a tragédiát fogja ellenpontozni egymás után fűzött, különböző népek zenéinek dallamaival. Utóbbiból a Fonóban egy „Közép-európai szvit” című összeállítás fog elhangozni.
A november 30-ai koncertről bővebben a Fonó oldalán olvashatnak »»»
Fejléckép: Hungarian FolkEmbassy / Fonó Budai Zeneház
Támogatott tartalom.