Jazz/World

Hegyi levegő receptre: a Bagossy Brothers Company

2021.05.15. 12:10
Ajánlom
A Bagossy Brothers Company erdélyi csapatként eljutott oda, ahova csak nagyon kevesen: az elmúlt évek egyik legnépszerűbb koncertzenekarává nőtték ki magukat itthon. Talán éppen azért, mert nem tesznek mást, egyszerű érzésekről, otthonról, kötődésről énekelnek sallangmentesen, őszintén. A Gyergyószentmiklóson alakult csapat több tízmilliós nézettségű videói is jól mutatják: valamit nagyon elkaptak. Mi a titkuk, hogyan látják szülővárosukat és Budapestet, és mit takar a #HEGYILEVEGŐ?

A kezdetek

A zenekar 2013-ban alakult Gyergyószentmiklóson, nevüket az alapító testvérpárról, Bagossy Norbertről (gitár, ének) és Bagossy Lászlóról (basszusgitár, vokál) kapták. Norbert így mesélt a testvérével való közös zenélésről:

„Ennek csak előnye lehet szerintem, hiszen sokkal jobban ki tudunk bontakozni olyan ember mellett, aki a vérünk, és akit tényleg jól ismerünk. Könnyen tudunk rácsatlakozni egymás ötleteire: egy a rezgéshullámunk.”

A csapatot emellett Bartis Szilárd (dob), Tatár Attila (gitár, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk) erősíti. Kezdetben Erdélyben arattak sikereket színpadon és rádióban egyaránt, dalaikat emellett több határon túli, magyarok lakta területen működő és magyarországi adó is sugározta. Zenéjük nehezen definiálható: van benne indie, alternatív, folk és egy csipetnyi abból a titkos fűszerből, ami rögtön felismerhetővé teszi a muzsikájukat.

A cikk folytatásához kattints ide! >>>

Támogatott tartalom.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Színház

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„A közös nevezőt a jazz biztosítja, illetve az egymás iránti nyitottság” –  interjú Dés Andrással a T.E.L.D. első lemezéről

Négy remek művész találkozásából megszületett a T.E.L.D. első lemeze a Fonó gondozásában. Az új zenei anyagról a jelenleg Bécsben élő, Budapesten sokat koncertező Dés András ütőhangszeres művésszel beszélgettünk.
Jazz/World hír

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában – megjelent a Harmatcseppben él a világ bennem című lemez

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó a capella együttes. A lemez már kapható digitális terjesztésben, hamarosan fizikai formájában is megjelenik a Fonó gondozásában.
Jazz/World ajánló

Június első hétvégéjén a jazz zene körül forog minden Szentendrén

Nyolc koncerttel várja a jazzrajongókat a Jazz Estek Szentendre rendezvénysorozat a Barcsay udvarban június 2. és 4. között.
Jazz/World magazin

Bornai Tibor a Balatoni nyárról: Az igazi líra a hétköznapok apró rezdüléseiben bújik meg

A KFT együttes énekes-billentyűsét a Fidelio új, Dalok nyomában című sorozata kapcsán kérdeztük a zenekar legendás, Balatoni nyár című slágeréről.
Jazz/World interjú

„A nagyon jó dalokat régen megírták”

A Canarro New York, Párizs, Budapest című lemeze idén Fonogram-jelölést kapott. A francia manouche swinget unikális módon képviselő zenekar május 27-én a Fonó színpadán lép fel. A zenekar vezetőjével, Szakál Tamással beszélgettünk.