- Hogyan indult a két zenekar együttműködése?

Ferenczi György: 2007 körül egymás után volt a koncertünk a Lánchídnál. Akkor hallottam először a Csík zenekartól a Kaszárnya, kaszárnya című dalt, és azóta is ez a kedvenc nótám. Annyira szíven ütött ez a dal, hogy a következő Rackajam koncerten valamiért ráénekeltem ezt egy Hendrix-dallamra, és működött.

Szabó Attila: Ezen a koncerten mentünk oda egymáshoz, és rögtön meg is beszéltük, hogy muzsikálni kellene együtt. Azóta pedig kiderült, hogy nemcsak nagyon hasonlóan gondolkodunk a zenéről, de megvan az a közös hullámhossz is.

A Csík zenekar és Ferenczi György közös koncertje a Müpában (Fotó/Forrás: Mándi Emese)

- Ennyire egyértelmű volt, hogy a blues és a magyar népzene működik együtt?

SZA: Igen, mert a kettő teljesen ugyanaz: az autentikus blueszene is folk, csak máshol született. Amikor én Robert Johnsont, az egyik leghíresebb bluesgitárost hallgatom, ugyanaz az érzésem van, mintha Csipás (Varga Ferenc „Csipás”, kalotaszegi prímás – a szerk.) hajnalija szólna. Nagyon hasonló a két zene érzésvilága.

- Hogyan kristályosodott ki a zenétekben a népzene és a könnyűzene ötvözéséből születő hangzás?

FGY: Én sokáig nem szerettem a népzenét, mert fiatalkoromban a rádiók nem játszottak minőségi folkot, és nem volt lehetőségem találkozni olyan katartikus zenei élményekkel, amik a népzenéről kialakult negatív sztereotípiát felülírták volna bennem. De amikor '89-ben életemben először élőben hallottam népzenét a Méta Táborban, az kegyetlen volt. Elkezdtem ezeket a dallamokat hegedűn megtanulni, de csak azért, mert harmonikán képtelenség lejátszani.

Népzene nem szerepelt a zenekari programban, mert az mindig nagyon pénzkereset szagú volt, és én nem akartam a saját kultúrámat anyagi nyerészkedésre használni.

Tudtam, hogy autentikus formában nem szeretném játszani, mert én rock'n'roll zenész vagyok. Viszont éreztem, ahogy az évek alatt ez a zene szépen lassan az ereimben eljutott a szívemtől az ujjamig, és egy idő után magamtól el tudtam játszani. Körülbelül ekkor kezdtük el a közös munkát is a Csík zenekarral.

Ferenczi György

SZA: Ezzel ugyanígy voltam, mint Gyuri. Hat éves koromtól tanultam klasszikus hegedülést, de nem volt az igazi. Népzenével viszont nem lehetett találkozni, mivel sokáig csak egy helyen, az Óbudai Népzeneiskolában oktatták. Aztán amikor először meghallottam egy táncházban egy magyarpalatkai szökőst, nem értettem, hogy ezzel eddig miért nem találkoztam ilyen formában ének-zene szakos főiskolai hallgatóként. Átértékeltem magamban a népzenét és a tanítványaimnak is meg akartam mutatni, hogy milyen jó is ez. Nekik persze nem tetszett. Ekkor ugrott be, hogy olyan formában kellene tálalni, amit ők is értenek. Így kezdtünk feldolgozásokat készíteni a Csík Zenekarral.

- Gyuri, említetted, hogy sokáig csak azért játszottad hegedűn a magyar dallamokat, mert a harmonika nem volt erre alkalmas. Mikor változott ez meg?

FGY: Igen, én imádok hegedülni, de sokáig csak azért játszottam ezen a hangszeren, mert nem volt a népzenére alkalmas szájharmonika. A bluesharmonikának megvan az az előnye, hogy gyönyörűen, nyersen szól, de ez a megszólalás annak az árán jöhet létre, hogy bizonyos hangok nincsenek rajta. A '90-es évek házilag körömreszelővel átreszeltem a szájharmonikát, hogy a széki sűrűt el tudjam muzsikálni, de ez sem volt az igazi. Viszont óriási szerencsémre körülbelül két és fél évvel ezelőtt egy magyar srác feltalálta azt a fajta harmonikát, amin lehet népzenét játszani. Úgyhogy most már mindent le tudok muzsikálni szájharmonikán, amit addig csak hegedűn tudtam. Így már a műsorba is be tudom tenni a népzenét, mert attól a pillanattól fogva, hogy az bluesharmonikán szólal meg, onnantól kezdve én már nem egy rossz, megélhetési zenész vagyok, hanem belőlem jön ez a zene.

Szabó Attila

- Érdekes Attila, hogy eredetileg a népzene megszerettetése céljából kezdtetek feldolgozásokat játszani, mára pedig annyira elmosódtak a műfaji határok a Csík zenekar zenéjében, hogy sokan azt gondolják, hogy a Most múlik pontosan egy magyar népdal. Ez nem zavarba ejtő ?

SZA: Nem, hiszen ez városi folklór.

FGY: A népzene az, amit a nép játszik, vagyis amit a nép az adott korról elmond.

SZA: Mindenesetre nagyon érdekes, ahogyan ez a dal folklorizálódott. Amikor felkerült az internetre, a következő kommentek érkeztek: „ez a népdal olyan híres lett, hogy már a Quimby is játssza!”. És akkor elkezdődött a vita, hogy ezt Kiss Tibi írta-e vagy sem. Volt, aki azt mondta, hogy „nem Kiss Tibi írta, mert az én székely nagymamám már 40 éve is énekelte”. Innentől kezdve a nóta éli a saját életét.

- Eddig is sokszor játszott már együtt a Csík Zenekar és a Rackajam. A május elsejei koncert miben lesz más?

SZA: Amikor tizenhárom zenész van a színpadon, az akkora erő, amitől nemcsak mi, a zenészek, de a közönség is megszédül. A saját zenekaraink sem erőtlenek, de a kettő együtt egy dupla energiát képvisel. Ezért a mostani koncerten kamarazenei megoldásokban is gondolkodunk: nem lesz folyamatosan a színpadon mindenki, sőt lesznek átjárások is a két banda között.

- Miért ódzkodtok a nagy energiától?

FGY: Nem azzal van a baj, de ha folyamatosan sok zenész van a színpadon, akkor az olyan mennyiségű információ, amitől azt érezhetik a nézők, hogy kétségbe vonjuk a képességeiket. Márpedig a közönség nem buta. Én a Csík zenekarban is azt imádom, hogy bevállalják, hogy két lassú számot játszanak egymás után. Ezt senki nem meri megcsinálni. Az emberek nem véletlenül mennek el egy bizonyos koncertre, hanem fel vannak készülve arra, ami ott történhet. Ráadásul merem állítani, hogy

a magyar közönség a világ egyik legintelligensebb közönsége, úgyhogy igenis érdemes kockáztatni.

Ezért most olyan dolgokat is kipróbálunk, amik egy szimpla koncerten talán kivernék a biztosítékot. De a közönség általában megbízik bennünk. Tetszik nekik, amit csinálunk, pedig alapvetően a saját örömünkre muzsikálunk, nem pedig valamilyen külső, megfelelési kényszerből.

SZA: Kell a változás, és a kockázatvállalás, mert ha mindig ugyanazt adjuk, az a közönséggel való visszaélés. Szeretnénk, ha ők is éreznék, hogy egy különleges este részesei.

- Új számokat is írtok most?

FGY: Igen. Most jutottunk el a közös gondolkodásban egy olyan szintre, amikor el tudunk kezdeni saját zenénket is írni. Ez egy hosszú folyamat, de az első kis szösszenetek már meg is vannak: a Rackajam lemezére is meghívtuk a Csík zenekart, és akkor is felvettünk már rettentő érdekes dolgokat, amit most továbbgondolunk.

SZA: Én is hozok olyan saját számokat, amiket a két zenekar szerintem kiválóan meg tud csinálni együtt. Ezek már saját zenék, de nyilván lesznek majd feldolgozások is: olyanok, amiket játszottunk már együtt és olyanok is, amiket nem.

FGY: A végén a közös gondolat úgyis a magyar népzene.

SZA: A vége úgyis az, hogy Gyuri elénekli a Most múlik pontosant.

FGY: Üzbégül! (nevetnek.)