Jazz/World

Herczku Ágnes tüzet visz

2012.02.21. 15:45
Ajánlom
Az énekesnő tíz év elteltével újra autentikus népzenei albummal jelentkezett. Lemezbemutató: február 24-én a Müpában.

Herczku Ágnes 1997-ben került a Honvéd Együttes tánckarába, itt kezdődött el a tánccal párhuzamosan hivatásos énekesi pályafutása is. 1998-tól 8 évig a Fonó zenekar tagja, 2006-tól 2008 őszéig a Szalonna és bandája énekese, 2002-től pedig a Magyar Állami Népi Együttes szólistája.  Ekkor jelent meg  első önálló albuma, a nagysikerű Arany és kék szavakkal című lemeze. A Tüzet viszek ötödik önálló albuma, mellyel több világzenei produkció után visszatér az autentikus népzenéhez.

A lemez címében a tűz az eltűnőben lévő paraszti hagyomány képviselőinek kultúráját, tudását, valamint az őket felvételeken megőrző és továbbadó kutatók elhivatottságát és a magyar népzene iránti szeretetét szimbolizálja Herczku Ági szavaival: "Ez a lemez nem szép népdalok szép tablója. Mint ahogy az első, az Arany és kék szavakkal című albumom sem pusztán az. Közölni akarok minden hangjával valamit, túl a fülbemászó dallamok szépségén. Én úgy éltetem tovább ezt a tüzet, ahogy ezt a maguk természetességével a régiek is tették: erős gyökerekből táplálkozva - nyitottan az újra."

 

Az új albumon hallhatunk mezőségi és kalotaszegi népdalokat, de szerepelnek rajta szabolcsi és nógrádi gyűjtések is. A lemezen és a koncerten olyan, a népi kultúra hagyományait ápoló és továbbadó erdélyi "Nagy Öregek" működnek közre, mint a 87 éves Maneszes "Láli" Józsefné Tóth Mariska és a 80 éves András Erzsi "Erdei" - mindkettenmegkapták 2011-ben a Népművészet Mesterei kitüntetést. Az utánuk jövő generációt pedig a 11 éves Fekete Boglárka képviseli. A zenekar további tagjai: Pál István "Szalonna", Vizeli Balázs, Gombai Tamás - hegedű, Fekete Antal "Puma" , Mester László "Pintyő" - brácsa, Szabó Csobán Gergő - bőgő, Szabó Dániel, Ürmös Sándor - cimbalom, Dés András - kanna, Gera Attila - fúvós hangszerek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Klasszikus

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Jazz/World

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.