Jazz/World

Hírek a Djabe háza tájáról

2012.05.01. 12:52
Ajánlom
Nemrég fejeződött be a jazz/world fusion hazai élcsapatának Steve Hackett-tel közös turnéja, és megjelent új DVD-jük is.

A Djabe az elmúlt tíz évben negyvennél is több ország neves klub- és fesztiválszínpadain mutatta be színvonalas produkcióját. A mostani tavaszi turnén Szentesen, Kecskeméten, Nagyváradon és Bécsben lépett fel együtt a csapat Steve Hackett-tel. "A turné minden szempontból remekül sikerült. A zárókoncert a bécsi Porgy And Bess Clubban volt, ami kiemelten nívós, világhírű helyszínnek számít. Steve neve már önmagában is ajtókat nyit, bár esetünkben ez inkább abban nyilvánult meg, hogy kérés nélkül jobb ellátást, szállást kaptunk az általunk megszokottnál - mesélte Barabás Tamás, a Djabe basszusgitárosa. Mint kifejtette, egy ilyen kaliberű zenésszel mindig hatalmas élmény együtt dolgozni. Hozzátette: bár már korábban is volt, hogy hetekig tartó közös turnén vettek részt, a mostani körút során emberileg is sokkal közelebb került a gitáros a zenekarhoz, mint eddig bármikor.

"Minden koncertünkről készítünk felvételeket, április 3-án Bécsben az egész műsort sávonként rögzítették, így remekül lehet vele dolgozni, keverés után még akár egy koncertlemez is lehet a végeredmény" - jegyezte meg a Barabás Tamás, arra is utalva, hogy a Djabének most jelent meg a számos extrával ellátott Update 5.1 című, dupla formátumban is elérhető DVD-je, amely a 2001-ben kiadott, a zenekar számára nemzetközi elismertséget hozott stúdióalbum általa újrakevert és maszterelt változata. A DVD-ken az eredeti zeneanyag mellett háromórányi video és négyórányi audio extra tartalom található, közte az egykori lemezbemutató turné szolnoki állomásának anyaga.

A Djabét 1995-ben alapította Égerházi Attila (gitár) és az azóta elhunyt Sipos András (ének, ütőhangszerek). A jelenlegi felállásban Égerházi és mellett Banai Szilárd dobol, Kovács Ferenc trombitán és hegedűn játszik, Kovács Zoltán pedig zongorázik, állandó közreműködő Koós-Hutás Áron trombitás. A Djabe eddig hét stúdióalbumot készített, emellett számos koncert CD-t és DVD-t adott ki. 2002 óta 41 országban lépett fel Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában.

Steve Hackett 1970 és 1977 között volt a világ egyik legnépszerűbb progresszív rockzenekara, a Genesis gitárosa; a csapat ezalatt nyolc stúdióalbumot és két koncertlemezt adott ki. Azóta szólóban dolgozik, illetve 1986-ban volt egy rövid életű zenekara, a GTR, amelyben Steve Howe, a Yes gitárosa is játszott. Hackett és a Djabe ma már rendszeres együttműködése 2003-ban kezdődött. A Djabe és Steve Hackett fellépett már együtt Lettországban, Romániában, Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában és Malajziában, sőt 2004-ben Londonban is.

A Djabe (ezúttal Hackett nélkül) legközelebb május 18-án lép fel a budapesti Református fesztiválon, idén lesz koncert Oroszországban, Svájcban és Horvátországban is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Plusz

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Vizuál

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Színház

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Szűcs Gabi: „Ha gyerekkoromban összegyűlt a család, a rokonok rögtön dalra fakadtak”

Szívet és lelket melengető századeleji dallamokat varázsol a Várkert Bazár színpadára zenekarával Szűcs Gabi és vendége, egy igazi Sinatra-típusú fickó, Gájer Bálint május 4-én, anyák napján. Az énekesnő elárulta azt is, milyen extravagáns ruhával készül a fellépésére.
Jazz/World ajánló

Petruska András: „Egy művész néha beírja a naptárjába, hogy mikor őrül meg”

Különleges jubileumi koncertet ad április 29-én a Várkert Bazárban Petruska András, aki mindig új utakat keres, dolgozik producerként, számítógépen ír zenét és tribute zenekarban is játszik.
Jazz/World interjú

Hajdu Klára: „A jazz egy nagy játszótér”

Az általában viccesen említett 15 percnyi hírnév tárta előtte szélesre a jazz kapuját. Ám a kapun túl már saját tehetsége, kitartása segítette tovább. Hajdu Klára zenekart vezet, éneklést tanít, és néha elgondolkodik azon, hogyan tolja minél messzebb magától a mobiltelefont.
Jazz/World interjú

Tálas Áron: „Mindig szerettem a dallamokat, de a ritmusok jobban érdekeltek”

Volt, hogy tíz formációban játszott egyszerre, tanít a Zeneakadémián, világszínvonalon dobol és zongorázik. Pedig Tálas Áron eredetileg focista szeretett volna lenni vagy rocksztár, a Zeneakadémia tanévnyitójáról pedig egyenesen haza akart menekülni. Szerencsére maradt, pedig még a bőröndje sem volt kipakolva.
Jazz/World hír

Afrikai, ázsiai és európai művészekre fókuszál az idei JazzFest Budapest – itt a teljes program!

A JazzFest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire. A fesztivál 18 napja alatt a világ 23 országából érkező 181 művész 54 koncertet ad. A festivize aloldalaként idéntől elérhető a fesztivál applikációja is.