Jazz/World

Hogy lépett túl Miles Davis a jazzen?

2018.06.26. 09:20
Ajánlom
A hatvanas évek végére a jazz púp lett Miles Davis hátán, viszont sok kortársával ellentétben ő nem elégedett meg a címke elhagyásával, hanem előre menekült, és – ragaszkodva az alkotói módszeréhez – kilőtte zenéjét a világűrbe.
GettyImages-56458588-111610.jpg

Miles Davis 1960-ban (Fotó/Forrás: Getty Images )

Nem pusztán a műfaji és faji címke jelentette ugyanis számára a problémát. Kinőtte a jazz kereteit. Az őt szimpla árulással, a korábbi zenéjének lecserélésével vádlók azonban nem csak a változás fokozatosságát hagyták figyelmen kívül, de azt is, hogy Davis, önmagához hűen, ismét a saját korára reflektált a zenéjén keresztül, mellesleg kiutat mutatott a jazznek abból a zsákutcából, ahova többek között ő maga vezette azt.
Közel ötven év távlatából egészen abszurdnak tűnnek azok a vádak, melyek szerint Davis az In A Silent Way című albumon (amelynek harmincnyolc percén két dal osztozik) áttévedt a popzene területére.
A változás elsőre viszont akkor is szembeötlő volt, ha megfigyeljük a korábbi albumokon feltűnő jeleket. Az 1968-ban megjelent Nefertiti címadója több szempontból is érdekes és fontos fordulópont a David-korpuszban. A darabban nem hangzott el szóló, a témát újra és újra elfújó Davis/Shorter duó háttérbe vonulásával pedig a ritmusszekció került az előtérbe. Nagyon érdekes, hogy téma–szóló–téma felosztás elhagyása milyen messzire vezetett Davisnél a hetvenes évek első felére, ahogy az is, hogy Nefertiti-hez hasonló, a hátteret a kirakatba tévő kísérletekkel milyen eredményre jutott a Bitches Brew felvétele idején.

A Bitches Brew tényleg mintha a semmiből érkezett volna 1970-be, és szinte beláthatatlan távolságra volt mindentől, ami akkoriban a zenében történt, hozzátéve, hogy a korszak nyitott levegőjében több olyan album is született, amiről elmondható ugyanez. Az album egy néhány hónapos kísérletezés kivonata, a Columbia Records által 1998-ban kiadott négylemezes The Complete Bitches Brew Sessions, valamint néhány nem hivatalos felvétel azonban rámutat, hogy az anyagból több, teljesen eltérő karakterű album is születhetett volna, a producer, Teo Macero volt az, aki kialakította a Bitches Brew végső formáját. Az ebben az időszakban készült felvételek között talán a legérdekesebbek azok, amelyek kapcsolódnak a Nefertiti címadójának koncepciójához, de kiterjesztik azt. Részben ilyen a Great Expectations, de még inkább a Lonely Fire és a Guinnevere. Előbbi kettő az 1974-es Big Fun című albumon is megjelent, a Guinnevere pedig igazán különleges, ez ugyanis egy Crosby, Stills & Nash dal feldolgozása.

A történet szerint Miles egy este a Village Gate nevű klubban lépett oda David Crosbyhoz, azzal, hogy feldolgozta az egyik dalát, kíváncsi-e rá?

Crosby igent mondott, Davis pedig a rá jellemző módon csak ennyit vetett oda - Kövesd azt a kocsit. Aztán bepattant a Ferrarijába. Crosbynak először nem tetszett Davis verziója, nem csak azért, mert teljesen elütött az eredetitől, de azért is, mert azt a saját dalszerzői pályája egyik fontos pontjának tartotta. A Crosby, Stills & Nash-féle eredeti egy légies és gyönyörű folk-dal, fura akkordszerkezettel és nem szokványos gitárhangolással, amitől végig ott bujkál benne valami távoli, mégis borzongató hangulat. Davist talán pont ez ragadta meg a dalban, és ezt a hátteret tette a saját változatának elsődleges szervező elvévé, ami az atmoszférát illeti.

A korábban már említett Great Expectations és a Lonely Fire azért voltak érdekesek, mert nem a hagyományos módon építkeztek, hanem egyetlen motívum folyamatos ismétlésével teremtettek rendhagyó dinamikai lebegést, miközben itt is a háttér került a darab fókuszába, a darabok pedig nem megragadni, sokkal inkább körülírni akartak valamit. A Guinnevere esetében Davis egy alig több, mint négy perces darabból egy közel húsz perces, eszement tripet csinált, azzal, hogy besűrítette az eredeti dallam egy részét, majd ezt újra és újra elismételte, a kábult tempót csak egy leheletnyivel fokozva, két dobossal, egy ütőssel, gitárral, szitárral, billentyűs hangszerekkel, tenorszaxofonnal, valamint Benny Maupin basszusklarinétjával. Macero keverése nagyon érdekes, mert olyan, mintha a fúvósok folyton változtatnák a hangerejüket, ami azt a hatást kelti, mintha egymás köre fonódnának.

Miles számára a jazz keretei túl szűkek lettek eddigre.

Zavarta a faji címke, zavarta, hogy korlátozottak a fellépési lehetőségei, valamint a műfaj eddigre számára mérgezővé vált légköre. A szakma közben az ilyenkor szokásos, viszolygással terhes elhatárolódással figyelte Davis határsértését, szinte tudomást sem véve arról, hogy a jazz nélküle is virágzott, viszont egyre inkább a föld alá kényszerítve. Az ő egyik legfontosabb szerepe ebben az időben az volt, hogy önkéntelenül is helyet csinált a jazznek a rockzene által létrehozott újfajta nyilvánosságban. Ugyanakkor jóval többről volt itt szó, mint arról, hogy Miles Davist megfertőzte a rockzene, ahogy annál is, hogy szimplán eladta magát egy újfajta hullámnak. A következő években vált világossá, hogy ezt a hullámot pontosan ő gerjesztette.

A Bitches Brew visszafordíthatatlan lépés volt. Miles Davis nem játszott többé jazzt, hanem előbb ajtót, majd utat mutatott a műfajnak.

Ki volt Miles Davis?

Kapcsolódó

Ki volt Miles Davis?

Miles Davis életművén végighaladva a hallgató előtt felsejlik a jazz bebopot követő történetének - legfeljebb néhány helyen hiányos - vázlata. Davis azonban nem pusztán felskiccelte egy teljes műfaj fejlődésének mérföldköveit, de legalább ennyire működött egyfajta katalizátorként egy olyan folyamatban, amelyben az állandóságot a trombitája, ő maga jelentette, miközben a folyamatos változás könyörtelen imperatívuszának engedelmeskedve és partnereit halálbiztos intuícióval megválasztva formálta a jazzt, mindig az adott kor arculatához illően.

Ki volt Miles Davis? II.

Ki volt Miles Davis? II.

Jazz-zenészekről szóló portrésorozatunkat Miles Davis életművének második fejezetével folytatjuk.

<i>We Want Miles!</i> – Néhány megjegyzés Miles Davis módszeréről

We Want Miles! – Néhány megjegyzés Miles Davis módszeréről

Akár véletlen, akár ügyes írói fogás, szimptomatikus jelentőségű, hogy a Ligeti György által a huszadik század egyik legnagyobb muzsikusának nevezett Miles Davis a „szerzőtárs” Quincy Troupe által formába öntött Önéletírás-a a „Listen” szóval kezdődik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Kerekes Vica: „Olyan, mintha több száz éve lennék itt a Földön” 

Bemutatták Szász Attila új, romantikus történelmi thrillerét, az Apró meséket. A II. világháború utáni zűrzavaros időkben játszódó szerelmi háromszög női főszereplőjével, Kerekes Vicával beszélgettünk szerepekről, visszatérésről és az erőszakos jelenetek megéléséről is. 
Színház

Zongoraművésznek taníttatták, mégis inkább édesanyja nyomdokaiba lépett – Voith Ági 75 éves

Már debütáló előadása, A kaktusz virága megmutatta komikusi és zenei tehetségét, partnere pedig későbbi férje, Bodrogi Gyula volt. Március 17-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Voith Ági Jászai Mari-díjas színésznő. 
Klasszikus

Egy piros játékzongorával kezdődött a karrierje

A Zeneakadémia nagytermében ad szólóestet Nyikolaj Luganszkij, az ünnepelt orosz zongoraművész.
Plusz

Kiderült, hogy a hanghullámoknak is van tömegük

Eddig a fizika egyik alapvetése volt, hogy a hangnak nincs tömege, de kiderült, hogy van, és hat rá a gravitáció is.
Jazz/World

Kenny Garrett: „Én vagyok a fiatal generáció Miles Davise”

A jazzszaxofonosok számára az egyik legfontosabb hivatkozási pont jelenleg az 58 éves amerikai post-bop szaxofonos, Kenny Garrett, aki meglepő természetességgel viseli az „élő legenda” szerepet. Telefonon adott nekünk exkluzív interjút.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World Nők a zenében

Akik megmutatták, hogy melltartóban is lehet szaxofonozni

A híres jazzmagazin, a DownBeat 1937-ben közölt egy cikket, melynek címe így szólt: How Can You Blow A Horn With A Brassiere? Aki ezt megválaszolta, Peggy Gilbert volt, aki egy egész korszak női zenészének törekvését foglalta össze.
Jazz/World demokrácia

A jazz úgy működik, ahogy egy demokratikus társadalomnak kellene

Kölcsönös tisztelet, egymásra figyelés és őszinte kommunikáció - ezek nélkül még a legtehetségesebb jazz-zenészek sem képesek együtt játszani.
Jazz/World magazin

Ezüst koronával kapta becenevét Nat 'King' Cole

Legnagyobb slágereit, a Nature Boy-t, az Unforgettable-t és a Route 66-et, ma is felismerjük: 100 éve született a bársonyos baritonhang tulajdonosa, Nat 'King' Cole.
Jazz/World interjú

Kenny Garrett: „Én vagyok a fiatal generáció Miles Davise”

A jazzszaxofonosok számára az egyik legfontosabb hivatkozási pont jelenleg az 58 éves amerikai post-bop szaxofonos, Kenny Garrett, aki meglepő természetességgel viseli az „élő legenda” szerepet. Telefonon adott nekünk exkluzív interjút.
Jazz/World szakértők zenekar

Legendás magyar színházi zenék találkoznak egy női szaxofonbandával

A nemrég New Yorkot megjárt Szakértők összefogva az amerikai The Tiptons Sax Quartettel végre összekalapálják a New York – Budapest – Kaposvár – Tel-Aviv tengelyt március 17-én a TRIP hajón.