és még csak nem is rest elmondani, mi a sikere titka. Az egyik titok nem is annyira titok, tekintve, hogy Wynton Marsalis azon kevés jazz-zenészek egyike is, akik tudatosan igyekeznek népszerűsíteni a jazzt. Nem merészkedik tehát ingoványos területekre, megmarad az emészthető post-bop zenénél, vagy pedig big banddel játszik swinget. Éppen ezért sokak szemében szálka a személye, de vonzereje és magas szintű technikája tagadhatatlan. Hogy minderre hogyan tett szert, azt ő 12 pontba foglalta össze.
1. Kövesd a mestered instrukcióit: Egy jó tanár segít megérteni a gyakorlás célját, és megtanít arra, hogyan lehet megkönnyíteni és produktívabbá tenni a gyakorlást.
2. Írj ütemtervet: Ez segít beosztani az idődet. Ügyelj arra, hogy elég időt szánj az alapgyakorlatok átismétlésére, hiszen ezek jelentik a későbbi bonyolult dolgok alapját.
3. Állítsd fel a céljaidat: Ahogy az ütemterv, úgy a célok megfogalmazása is sokat segíthet az időbeosztásban és a fejlődési folyamat ütemezésében. Ha egy aktuális feladat, gyakorlat nagyon nehéznek bizonyul, vegyél vissza a céljaidból és nyugodj meg!
Ahhoz, hogy eredményeket érj el, nem szükséges szenvedned a gyakorlás során.
4. Koncentrálj: Egy tíz perces koncentrált gyakorlás többet jelenthet, mint egy órányi végignyafogott, pótcselekvésekkel megszakított, gyakorlásnak tettetett tevékenység. Kapcsold ki erre az időre a számítógépet, a telefont, ülj le és dolgozz! A koncentrált erőfeszítést is gyakorolni kell, különösen a mai fiataloknak.
5. Relaxálj és gyakorolj lassan: Hagyj időt magadnak, ne rohanj át a dolgok felett. Ha nekiülsz valami újat tanulni - legyen szó skálákról, a szorzótábláról vagy spanyol igékről – először lassan kezdj neki a tanulásnak és csak fokozatosan gyorsítsd a tanulás sebességét.
6. A nehéz dolgokra szánj több időt:
Ne félj szembesülni a hiányosságaiddal!
Szánj több időt arra, hogy kigyakorold, amit nem tudsz. A sikeres gyakorlás azt jelenti, hogy szemtől szembe kerülsz a gyengeségeiddel és fejleszted őket. Ne bátortalanodj el, az eredmény idővel megérkezik.
7. Gyakorolj kifejezően: Bárhol is vagy, próbálj meg közelebb kerülni önmagadhoz és csinálj mindent a megfelelő, odaillő attitűddel. Fejezd ki a stílusodat minden apró cselekedetedben.
8. Tanulj a hibáidból: Senki sem tökéletes, de ne légy túl kemény önmagadhoz! Attól még, hogy nem nyersz egy játékban, nem jön el a világvége. Kapard fel magad a padlóról, elemezd ki, mit rontottál el, majd folytasd a gyakorlást...
9. Ne „kifelé élj”: Nehéz megállni, hogy ha valami jól megy, ne keressük azonnal a pozitív visszaigazolást a környezetünktől. De az apám azt mondta nekem, hogy
aki tapsért játszik, annak a taps lesz a legtöbb, amit megkaphat”.
Ha rajta kapod magad, hogy a közönség elismerését keresed, tulajdonképpen nemcsak magadat, de a közönségedet is becsapod!
10. Gondolj magadra: A sikereid vagy bukásaid mind a problémamegoldási készségedtől függnek, szóval
Ha gondolsz saját magadra, az segít fejleszteni az ítélőképességedet is.
11. Légy optimista: Az optimizmus segít túllendülni hibáidon és továbblépni a jobbá válás útján. Ez kitartást is ad, hiszen a pozitív szemlélet miatt azt fogod érezni, hogy minden ami történik, valami magasabb rendű jó érdekében történik.
12. Keresd a kapcsolódási pontokat: Ha fejleszted az önuralmadat egy bizonyos területen, az itt elsajátított önfegyelemnek más területeken is hasznát veszed. Minél inkább felfedezed a kapcsolódási pontokat olyan dolgok között, amiknek első pillantásra semmi közük egymáshoz, annál nagyobb lesz a világod. Más szóval lehetőségek tárháza nyílik meg előtted.
Wynton Marsalis útmutatója sok ponton egyezik a ma divatos pszichológiai irányzatok téziseivel, például a tudatos jelenlét elméletével. Nem véletlen: a trombitás szerint a zenélés szükségszerűen egy megváltozott valóságérzékelést, egy módosult, kitisztult tudatállapotot feltételez és eredményez, amihez elengedhetetlen az önismeret és az önuralom fejlesztése. A gyakorlás célja nem pusztán izommechanizmusok fejlesztése, ahogyan azt a kezdők gondolják; nemcsak a kotta pontos megszólaltatására irányul. A legnagyobb jazz-zenészek tudják, hogy a zene egyfajta vallásos, spirituális élmény: John Coltrane szüntelenül gyakorolta az önuralmat és a zenéjével egy spirituális valóság elérésére törekedett.

Kapcsolódó
Különös: Coltrane zenei instrukciói Istenről szólnak
A Love Supreme kézirata sok mindent elárul John Coltrane művészet- és zenefelfogásáról.
Wynton Marsalis ugyanezt írja egy helyen: „A gyakorlás azt jelenti, hogy áldozatot hozol a jobb hangzás érdekében. A gyakorlás minősége és mértéke mutatja meg egy zenész valódi erényeit”.