Jazz/World

"Hölgyeim és uraim, Gaby Moreno fog önöknek énekelni!"

2019.10.01. 12:55
Ajánlom
Mondta tizenhat évvel ezelőtt egy hároméves guatemalai kislány az asztal tetejéről egy nyilvános partin rögtönzött koncertje előtt. Azóta ez a lány latin Grammy-díjas és október 2-án a MOMKultban koncertezik.

Állítólag minderről egy utcazenész tehet. A tökéletes hallású Gaby Moreno kamaszkorában imádta a musicaleket. A Nyomorultak egyik New York-i előadása után az utcán egy afroamerikai énekesnőbe botlott. „Teljesen megbabonázott. Amikor megkérdeztem tőle, hogy hívják ezt a zenét, rám nézett, és azt mondta: Ez blues, drágám” – emlékezett vissza a sorsdöntő pillanatra Gaby Moreno, ami után első útja egy lemezboltba vezetett, ahol rögtön bevásárolt blues lemezekből.

Koko Taylor ‘Wang Dang Doodle’ című száma volt az első, amit otthon meghallgatott. A blues ettől kezdve végigkísérte az életét. Emellett behatóan tanulmányozta a korai jazzt, majd a soult és az R&B-t, miközben egyik szemét a közép- és dél-amerikai zenén tartotta. „A blues felvételekből tanultam meg angolul. Elolvastam a szövegeiket, majd kiszótáraztam” – emlékezett vissza. Első hangszere a szaxofon volt, majd a gitár ejtette rabul, miután édesanyja hazaállított ezzel a hangszerrel. „Amint megtanultam néhány akkordot, elkezdtem dalokat írni” – árulta el.

Blues-t akartam játszani.

A középiskola elvégzése után Los Angeles-ben kezdett zenét tanulni. Itt találkozott későbbi zenésztársaival, és itt fedezte fel magának a klasszikus rockzenét is. A dalszerzői sikerekre sem kellett sokat várni:

2007-ben első és eddig egyetlen latin-amerikai előadóként megnyerte a rangos amerikai John Lennon Dalszerző versenyt Escondidos című dalával.

Ez a siker hozta meg neki azt a magabiztosságot, ami a debütáló albumhoz kellett. A Still The Unknownt a legnagyobb rádiók játszották és kitűnő kritikákat kapott. Ezután már Tracy Chapmannel indult turnéra.

2009-ben az Oscar-díjas The Cove című dokumentumfilmben énekelte Charlie Chaplin szerzeményét, a Smile-t, majd a következő évben már Emmy-díjra jelölték az NBC egyik televíziós sorozatához írt daláért. Ugyanebben az évben ő lett az év legjobb latin-amerikai független művésze. Gaby Moreno olyan zenészekkel dolgozott és lépett fel, mint a Punch Brothers, a Buena Vista Social Club, a Calexio, Bono, Andrea Boccelli, Bob Geldof, Hugh Laurie és Angelique Kidjo.

2013-ban nyerte el a latin Grammy-díjat a legjobb fiatal művész kategóriában.

Gaby Moreno zenéjében egyaránt jelen van a latin-amerikai hagyomány, a mariachitól a bossa nován át a latin popig, valamint az észak-amerikai zenei örökség a blues, a jazz, a R&B és a soul. Ez a finom szövésű zenei minta és a kliséktől mentes dalszövegek a teszik összetéveszthetetlenné Moreno személyes és érzékeny, spanyol és angol nyelvű dalait, amit eddig öt album dokumentál. 2015-ös albumát meg, az „Év legjobb latin lemeze” kategóriában Grammy-díjra jelölték, a 13, többségében Moreno szerzeményt, szalagra rögzítve, vintage mikrofonokkal, számítógépes utómunkák nélkül, szinte egyszerre játszottak fel.

Az október 2-án 20.00 órától hallható koncerten eddig megjelent öt albumának dalaiból válogat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: A heveder

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról írt, hogyan csatlakozott B.B. King stábjához egy rendhagyó feladatban.
Jazz/World ajánló

Amerikai gitárlegendával játszik a Daveform Quintet a Müpában

2024-ben az év egyik legjobb jazzlemezével jelentkezett, május 20-án pedig Kurt Rosenwinkellel játszik a Müpában a Daveform Quintet, akik második albumukat is az amerikai jazz stílusformáló gitárosával veszik majd fel.
Jazz/World hír

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.
Jazz/World ajánló

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.