Jazz/World

Holnap felszáll a legkisebbek Pávája

2015.09.03. 15:11
Ajánlom
Szeptember 4-én kezdi sugározni a Duna televíziós csatorna a Fölszállott a páva új, gyermekeket bemutató szériáját.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé - határon innen és túl.

Szeptember 4-től nyolc pénteken át 20.30-tól a Duna sugározza a nyári területi válogatókról készült filmeket, amelyek végén az is kiderül, hogy kik jutottak tovább, melyik az a 48 produkció, amellyel a nézők a novemberben kezdődő élő adásokban találkozhatnak. Most pénteken az első, szekszárdi területi válogatóról készült összeállítás kerül a közönség elé.

Ezúttal is négy kategóriában állnak színpadra a versenyzők: a közönség énekes szólistákat és énekegyütteseket, hangszeres szólistákat és zenekarokat, szóló és párostáncosokat, valamint néptáncegyütteseket láthat-hallhat. A 48 produkció tagjai júliusban, a Balaton partján ismerkedhettek egymással, a zsűrivel, a felkészítőkkel és a stábbal. Az együtt töltött napokat bemutató dokumentumfilm október 30-án látható a Dunán.

"A táborban felelevenítették a lassan homályba vesző népi magyar gyermekjátékokat, például a métát, a sárpuskát, a pitykézést, készítettek egy teljes falut agyagból, de természetesen a strandolás sem maradt el. Az egyhetes nyaralást fergeteges közös színpadi produkcióval és táncházzal zárták - tudomásul véve, hogy ami novemberben a stúdiókban elindul, az csupán egy játék: a győzteseket már kihirdettük. Ebben az évadban ugyanis mindenki az, aki részt vett a Fölszállott a páva elnevezésű élményben" - mondta Balogh Júlia, a Fölszállott a páva életre hívója, vezető szerkesztője.

A zsűri elnöke ezúttal is Sebő Ferenc lesz, további tagjait hamarosan megismerhetik a nézők - tette hozzá Balogh Júlia. A területi válogatók bemutatása után november 6-án kezdődnek a budapesti stúdióból sugárzott élő adások. A négy elődöntőt két középdöntő követi, a döntőt pedig december 18-án láthatják a nézők.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Nem hajlandó örmény énekesnővel énekelni az azeri tenor, illetve dehogynem, semmi baja vele

Sok mindent nem tudunk biztosan, mivel mindenki másra mutogat. És már az örmény külügy is megszólalt a témában.
Klasszikus

Bach billentyűs szvitjeit viszi egy általános iskolába Fejérvári Zoltán

Fejérvári Zoltán szólóestjével indul az alsógödi Belépés családostul klasszikus zenei sorozatának 2020-as évada. A művész Bach Francia szvitjeit adja elő január 25-én a Búzaszem Általános Iskola aulájában. Utána pedig a Zeneakadémiára viszi a műsort.
Vizuál

A mádi Rákóczi-kúriában Erhardt Gábor építésszel

A Partitúra zempléni adásában a stáb ellátogatott a mádi Rákóczi-kúriába, lenyűgözve sétáltak az évszázados falak között. Az épület átalakításának és bővítésének tervezőjét, Erhardt Gábort Tokaj-hegyalja építészeti hagyományairól kérdeztük.
Klasszikus

Gustavo Dudamel folytatja Los Angelesben

Újabb négy évre meghosszabbították a szerződését a Los Angeles-i Filharmonikus Zenekar élén, 2026-ig maradhat.
Jazz/World

Ki mondta, hogy egy nő nem trombitálhat jazzt?

Új albumán bátor nők előtt tiszteleg Yazz Ahmed, aki trombitásként és nőként maga is ritka jelenség. Meghallgattuk a Polyhymnia című lemezt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World Nők a zenében

Ki mondta, hogy egy nő nem trombitálhat jazzt?

Új albumán bátor nők előtt tiszteleg Yazz Ahmed, aki trombitásként és nőként maga is ritka jelenség. Meghallgattuk a Polyhymnia című lemezt.
Jazz/World fesztivál

Négy magyar zenekar lép fel az Eurosonic Fesztiválon

A Bluebay Foxes, a Harmed, a Qualitons, valamint Devil's Trade képviseli Magyarországot a napokban zajló Eurosonic Fesztiválon, Európa legfontosabb showcase fesztiválján és konferenciáján a hollandiai Groningenben.
Jazz/World Rock & Roll

Whitney Houston az egyetlen nő, aki idén bekerül a Rock & Roll Hírességeinek Csarnokába

Az idei új beiktatandók között szerepel még a T. Rex, a Depeche Mode, Notorious B.I.G., a Nine Inch Nails és a The Doobie Brothers is. A Rock & Roll Hírességek Csarnokába azok kerülhetnek be, akik több mint 25 éve adták ki első albumukat.
Jazz/World gyász

Elhunyt Wolfgang Dauner jazz-zongorista

A német jazz egyik meghatározó „apafigurája” 84 éves volt. Egyaránt alkotott rádiónak, televíziónak, operaháznak, és persze saját jazzegyütteseinek.
Jazz/World ajánló

Melis László emléke előtt tiszteleg a MAO

Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző a Sörgyári capriccio Pepin bácsija által ihletett darabját is előadja január 18-án a Budapest Music Centerben a Modern Art Orchestra.