- Ha kimondjuk a te neved, szinte azonnal mindenki Zoller Attilára asszociál, miért lehet ez szerinted?

- Felkértek, hogy producerként működjek közre egy Zoller Attila-emléklemez elkészítésében, így lassan összefonódik a nevünk valóban. Immár két éve, hogy Attila zenéjével foglalkozom intenzíven és többször rácsodálkozom, mennyi közös van a harmóniai és melódiai gondolkodásunkban. Te találkoztál vele valaha személyesen?

- Láttam őt élőben fellépni a Magyar Rádió Márványtermében, de sajnos nem volt alkalmam személyesen megismerkedni vele.

- Attila rengeteg zenész számára jelentett inspirációt, nagy hatású jazz-zenész volt. Dave Hollandtől Pat Metheny-ig sokan hivatkoznak rá mint példaképre. Én a kilencvenes években találkoztam és játszottam is vele Frankfurtban, ahol akkor élt. Ismertem a nevét, de ezt megelőzően a munkásságát nem igazán. Találkoztunk, és ő mondta, hogy játsszunk valamit. Rendkívül közvetlen és kedves ember volt. Szó volt egy esetleges folytatásról is, egy közös lemezfelvételről, de sajnos ez Attila halála miatt meghiúsult. Utána a véletlen hozott össze megint a zenéjével. Van egy tanítványom, aki rajong Attiláért, rajta keresztül találkoztam Attila lányával, Aliciával, akitől az emléklemez ötlete származik. Az ötlet nem egyszerűen az volt, hogy összeszedjék azokat a zenészeket, akik valahogy kötődnek hozzá, és felvegyék velük a számait, hanem egy átgondolt, jól meghangszerelt lemezt szerettek volna elkészíteni. Kellett valaki, aki mindezt összefogja, így az ismeretség révén rám esett a választás. Én pedig nagy örömmel vállaltam ezt a szép feladatot. Felhívtam Ron Cartert, aki Attila triójának bőgőse volt, ő nagy örömmel vállalta a felkérést, pedig előtte nem ismertük egymást. Az első lemez, amin játszott a Miles Davies-szel töltött időszak után, az Zoller Gypsy Cry című albuma volt. Írtam Pat Methenynek, akiről köztudott, hogy fiatalon tanult Attilától, és hogy ez fontos állomás volt a pályafutásában.

Ő azt javasolta tegyük fel a lemezre azt a felvételt, amin Jim Hallal duóban játssza a Birds and the Beest. Jim Hallt, a volt iskolatársat is Attila mutatta be Metheny-nek. Nagyon örültem Pat ötletének, és ezen a sikeren felbuzdulva több vezető jazz gitárost kerestem meg az ötlettel. Írtam John Scofieldnak, majd Mike Sternek és John Abercrombie-nak is. Mike azt mondta, hogy nagyon fontos volt számára, hogy Attila minden héten lement őt meghallgatni a Bar 55-ba miután leszokott a drogokról. Sok segítséget kapott Attilától egy idősebb jazz gitáros személyében, aki támogatta őt életének ebben a nehéz időszakában. Pat Martino, Pete Bernstein és egy német gitáros, Helmut Kagerer is szerepel a lemezen. Kagerer egyébként a Vermontban működő, Attila által alapított Jazz Center nevű iskola egyik vezető tanára. Az Enja, Európa egyik legjelentősebb jazz kiadója fogja majd megjelentetni a korongot februárban, de elképzelhető, hogy előbb is napvilágot tud majd látni.

- Csodálatos, hogy Zoller Attila munkássága így is tovább él, de azért sajnálom, hogy ez nem itthon jutott valakinek az eszébe, és így magyar vonatkozása nem lesz a lemeznek.

- Igen, a lemeznek valóban nincs magyar vonatkozása, de épp most jövök Visegrádról - Attila szülőhelyéről - ahol először került megrendezésre egy emlékfesztivál. Visegrád gyönyörű hely és nagyon támogató volt a fesztivállal kapcsolatban, így még ha állami támogatásra nem is nagyon lehet számítani, létre tud jönni a fesztivál mostantól évről-évre. A koncertek mellett workshopok is szerepelnek majd a programban. Az pedig, hogy mi most itt ülünk együtt is egy magyarnak, Singer Dávidnak a washingtoni kultúrattasénak köszönhető. Én szeretnék majd a fesztiváltól függetlenül is jönni Magyarországra, és persze az is nagyon jó lenne, ha ki tudná magát nőni a fesztivál, és nemzetközileg is fontossá válhatna. Attila lánya is teljes erejével támogatja ezt a kezdeményezést. Magyarország két olyan meghatározó jazz gitárost adott a világnak, mint Zoller és Szabó Gábor. Minden alkalmat meg kell ragadni, hogy életben tartsuk a hagyatékukat.

- Ha jól tudom, ebben fontos lépés lesz, amit a Vermonti Jazz Center kezdeményezett, nevezetesen, hogy minden évben egy magyar fiatal zenész tanulhat majd náluk ösztöndíjjal.

- Igen, így van. Ha jól tudom ebben is szerepe van Singer Dávidnak, aki próbálja segíteni ennek a megvalósulását azzal, hogy a magyarországi jazz közéletet összeköti a vermonti iskola vezetésével. Ezenkívül itt a fesztivál ideje alatt is tervezünk kurzusokat tartani magyar és külföldi ismert jazz gitárosok vezetésével. Attila nem egyszerűen egy kitűnő jazz gitáros volt, de maradandó kompozíciókat is írt, és tanított is. Magától értetődő, ha nem csupán a koncertekkel ápoljuk az emlékét.

- Sőt, ezen kívül több hangszedő és gitár kifejlesztésében is részt vett.

- Így van. Attila ilyen értelemben és zeneileg is sok új dologgal kísérletezett. Ron Carter el is hozta a felvételre azt a pickupot, amit Attilától kapott. Megkértem őt, hogy küldjön egy zenei üzenetet neki, játsszon valamit szabadon, ami eszébe jut róla. Gyönyörű lett, szerintem ezzel fog majd kezdődni a lemez.

- A Zoller-emléklemezen és egyébként is gyakran hallani téged egy másik gitárossal közösen játszani. Miért vonz ennyire a gitárduó?

- Valóban játszottam már ez előtt a lemez előtt is Larry Corryellel, Abercrombie-val és másokkal. Szerintem két gitáros jelenléte nagyon jól rávilágít, hogy mennyire sokféle módon lehet a hangszert megszólaltatni, a gitározáshoz hozzáállni. Kihívás is természetesen, hiszen ez egy párbeszéd ahol fontos, hogy egyik zenész se kezdjen el diktálni, fontosabbá válni, mint a másik. A legizgalmasabb mikor olyannal játszom, akit nem is ismerek személyesen és így egy zenei párbeszédben ismerhetem meg. Teljesen más szituáció, mint például egy bőgőssel és dobossal játszani trióban.

- Hadd kérdezzelek végül még a gitároddal kapcsolatban. Én is hosszú évekig játszottam Heritage márkájú hangszereken, amit te is használsz, de úgy tudom, neked egy speciális gitárod van.

- Sőt kettő Heritage gitárom is van. Amire te gondolsz, szerintem az megvan több mint húsz éve, és valóban nem széria hangszer, hanem nekem készítették a gyárban. Ezenkívül van egy új is, ami már a rólam elnevezett modell, egyébként nem különbözik a régi gitáromtól. Akkoriban, amikor a Gibson cég elhagyta a Kalamazoo-i gyárat és megalapult a Heritage cég, találkoztam egy gitárkiállításon Lane Zastrow-al. Lane a Heritage-ek akkori kizárólagos forgalmazója volt, és még a mai napig is a cég partnere. Egy Gibson 175-ön játszottam akkor - ami egyébként a Heritage 575 modelljének kiindulópontja volt - és szerettem volna egy hangszert, amin a megszokott humbucker pickupok mellett egy piezzo hangszedő is van a híd alá betéve. Megadtam a specifikációkat, és megépítették nekem az első hangszert. Azóta is nagyon szeretem azt a gitárt. Az egyetlen, amit az évek során cseréltem benne, az a humbucker hangszedő volt. Ami most benne van az egy Seymour Duncan és személyesen Seymour-tól kaptam.