Jazz/World

Horgas 30, avagy a rácsodálkozás dramaturgiája – beszélgetés Horgas Eszterrel és Falusi Mariann-nal

2023.08.08. 09:20
Ajánlom
Talán a sok napfény és a színek. Meg a jó energiák. Szeretetteljes csipkelődések és egy szép, őszinte kapcsolódás. Horgas Eszter szólókarrierje 30. évfordulója alkalmából ad különleges gálakoncertet, ahol egyik legfontosabb fellépőtársa Falusi Mariann lesz. A közös produkció is adta az alkalmat, hogy leüljünk beszélgetni a két művésszel, akik már tizenegy éve zenélnek együtt különböző projektekben. Az interjú Lang Györgyi egykori otthonában készült, akinek jelenléte és hiánya kimondatlanul is velünk volt, de a vidámsága is itt maradt.

Horgas 30 a neve annak a gálakoncertnek, ami augusztus 13-án, 20.00 órai kezdettel csendül majd fel a Városmajori Szabadtéri Színpadon, és Horgas Eszter pályának három évtizedét foglalja díszes keretbe. A fuvolaművész ezen a különleges estén állandó vendégével, Falusi Mariann-nal és zenekarával, a ClassJazz Banddel muzsikál.

Horgas Eszter 19 évesen már olyan formációkkal dolgozhatott együtt, mint a Budapesti Fesztiválzenekar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vagy az Állami Hangversenyzenekar. S bár a fuvolairodalmat nem arra találták ki, hogy valaki ebből szólókarriert építsen, őt sohasem a hagyományos utak izgatták. Pályafutásának három évtizede alatt rengeteg különleges, műfaji határok nélküli produkciót hozott létre. Több mint 1800 koncert, harminc CD és két DVD fűződik a nevéhez. Dolgozott már együtt klasszikus- és jazz-zenészekkel, színészekkel és Grammy-díjas muzsikusokkal egyaránt.

Tizenegy éve dolgoztok együtt Eszter produkcióiban és engem nagyon érdekel a kettőtök közti kémia. Azok a hasonlóságok és különbözőségek, amik dinamikát adnak a közös munkáknak!

Horgas Eszter: Az első kérdés rögtön ilyen intim?

Miért is ne?

HE: Előjöjjünk a farbával?

Bárki mondhat bármit!

Falusi Mariann: Nevezhetjük úgy is az estet, hogy „Horgas 30, Marika 40”.

230801_gordoneszter_5000rx-190747.jpg

Falusi Mariann és Horgas Eszter (Fotó/Forrás: Fotó: Gordon Eszter)

HE: Ez jó! Mi úgy kezdtük a pályát, hogy Mariann a Pa-Dö-Dővel szárnyalt, én pedig Mozart fuvolaversenyeket, meg Bachot játszottam a Zeneakadémián. Látszólag két teljesen más világ!

Mariann, te honnan ismerted Esztert?

FM: Egyszer láttam egy hihetetlenül szép, nagy plakátot, amin ott állt egy szőke asszony fuvolával, mellette meg maga Al Di Meola. És ez nagy dolog volt! Akkoriban még nem jött be sok külföldi sztár az Arénába, a fuvolisták meg rendszerint zenekarokban játszanak.

Nagyon fontos, amikor valaki olyan útra lép, mint Eszter, hogy inkább előre áll!

HE: A leggyönyörűségesebb dolgok az életemben a rácsodálkozások, amelyekben Mariann is erőteljesen benne van. Kislányként elképzeltem valamilyennek az életet, és egyszer csak kiderült, hogy még sokkal jobb is lehet! Nem is álmodtam arról, hogy Carment fogok játszani az Arénában, egy világsztárral! Kamaszként csápoltam Al Di Meola lemezeire, és ha akkor egy angyalka odajön hozzám, és azt súgja, később majd Meolával fogok játszani, azt feleltem volna, hogy ez mekkora hülyeség! Ugyanezt gondoltam volna, ha egy zeneakadémiai koncert után valaki bejön az öltözőmbe, és azt mondja, hogy tizenöt év múlva Falusi Mariannt fogom imádni. Pedig így történt! Ott álltam a takarásban a Centrál Színházban, és megvesztem azért, ahogy Mariann a Halleluját énekelte, patakokban folyt a könnyem! Ilyen hang, mint az övé, szerintem nincs több Magyarországon és ezt sokan gondoljuk így! Hallottam Presser Picivel egy interjút a rádióban, ahol ugyanilyeneket mondott Mariannról. Ez a hang egy adottság, de abban is hiszek, hogy

a hangok attól lesznek izgalmasak, ami ott legbelül történik velük.

És amikor kiderült, milyen világok vannak belül Mariannban, akkor…

FM: Egy kicsit megnagyobbodott máj, meg…

230801_gordoneszter_4984r-190900.jpg

Falusi Mariann és Horgas Eszter (Fotó/Forrás: Fotó: Gordon Eszter)

HE: Nem a testi dolgokra gondolok. A Hét boszorka című előadás tizenegy éve volt, amiben először találkoztunk. Előbb a Margitszigeten mutattuk be, majd a Centrál Színházban ment, nagy sikerrel.

Eszter, ez a produkció a te ötleted volt?

HE: Igen, de Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója rendezte. Együtt álmodtuk meg és választottuk ki a dívákat, akik benne voltak, és nagyon jó csapat jött össze. (Ágoston Katalin, Básti Juli, Botos Éva, Falusi Mariann, Horgas Eszter, Pokorny Lia, Polyák Lilla, Tompos Kátya, – a szerk.) Visszatérve Mariannra, nekem az az izgalmas, hogy ő állapotokat énekel. Márpedig a közönség azért jön be, hogy a színpadról mondj neki valamit! Nem az érdekli, hogy eldalold, ami a kottában van. Még ha csodálatos hangod is van, az önmagában kevés! Nekem a művészet ott kezdődik, hogy valami történik és meg tudjuk érinteni a közönség lelkét. Amikor Mariann a Halleluját énekelte, nemcsak azt hallottam, hogy egy fantasztikusan tiszta, csodálatos hang, hanem azt is, hogy igaz! A kémia pedig azért fontos, mert

amikor nem énekel, csak rám néz a színpadon, nem tudom, mit csinál, de annyira inspiráló a jelenléte!

Sohasem kamuzik, és ez nekem nagyon fontos.

Mariann, te hogyan emlékszel az első közös munkátokra?

FM: Fölkértek a centrálos produkcióra, és Eszter állt az élén a zenekarnak. Tudta, mit kell csinálni és mindenkit megtalált valamivel. És lehet, hogy az előadást Puskás Tamás rendezte, de Eszter mindannyiunk édesanyjává vált, egy perc alatt. Amikor a Hét boszorka után szólt nekem, hogy próbáljunk meg valamit együtt, mondták róla, hogy hű, Horgas Eszterrel nehéz lesz! Nagyon komoly elképzelései vannak, meg majd biztos cseszegetni fog! De tizenegy év alatt egyszer nem kaptam tőle semmi olyat, ami erre utalt volna.

Engem inspirál és emel a közös munka Eszterrel.

Szenzációs a zenekara is, a ClassJazz Band, imádok velük dolgozni, amiben ott van mindannyiunk édesapja, Hárs Viktor, és olyan hangszeresek, hogy az valami elképesztő!

Eszter játékában pedig annyi kraft, lendület és energia van, amitől én jó értelemben véve megőrülök!

Nekem nagyon fontos az energia. Amikor Eszter toppant egyet a lábával, meg ahogy a fuvolát fogja. Nézd meg, milyen kicsi keze van! És mégis olyan erő és lendület jön ki ebből a pici asszonyból, hogy az elképesztő!

230801_gordoneszter_5237_pp-191114.jpg

Falusi Mariann (Fotó/Forrás: Fotó: Gordon Eszter)

A zenében, az éneklésben és mindenben az a legfontosabb, hogy akik velem szemben ülnek, rezonáljanak és át tudjam adni nekik, hogy mindezt miért csinálom.

Ez bennem valamit elindít, és ha bennük is, akkor rendben vagyunk, és azt hiszem, a mi koncertjeinken mindenki beindul. Szeretek fennmaradni a színpadon akkor is, amikor Eszter épp szólózik. Nem megyek le a számok közben, mert megőrülök ettől az elegáns klasszikus ki-bemászkálástól! Szeretek ott lenni, és a részese lenni annak, ahogy játszik, és megy vele a közönség.

HE:

Minden koncert egy történet.

Keith Jarrett mondta, hogy amikor fölmegy a színpadra, a legfontosabb, hogy hagyja, hogy kiürüljön és alkalmas legyen arra, hogy meg tudjon történni vele, aminek meg kell.

230801_gordoneszter_5205_pp-191254.jpg

Horgas Eszter (Fotó/Forrás: Fotó: Gordon Eszter)

Mi várható ezen az ünnepi koncerten?

HE: Lesz majd egy kis videófilm az elmúlt harminc évről. Nem tervezek semmit sem előre betanulni, majd odanézek a kivetítőre, és mondom, ami eszembe jut. Azt szeretném, hogy ez az egész egy ünneplés legyen. Harminc évvel szembe lehet nézni: farkasszemet nézni mindazzal, ami ezalatt történt.

FM:

Eszternél minden koncert mögött van egy gondolat.

Hiába mondja, hogy nem, nagyon is föl van minden építve, és ő pontosan tudja, mit, miért, és mikor játszik. Ebbe beleszállni és ebben fürdeni nekem nagyon könnyű! Én baromi spontán vagyok, a saját koncertjeimre soha nem tanulok meg semmit. Végiggondolom, mi miért jön és ha bennem már megvan az ok, azt nem kell elmondani az embereknek. Spontán hülyeségeket szoktam beszélni, össze-vissza szerepelek, meg röhögök. Eszter viszont mindig végigvisz egy vonalat.

A rácsodálkozás nekem ezekben a koncertekben az a fajta dramaturgia, ami alapján mindezt összeállítja.

Évről-évre, mindig újabb és újabb téma, és én rácsodálkozom alkotókra, emberekre, akiket ő előhúz. Életemben nem jutott volna eszembe Simon and Garfunkelt énekelni!

HE: És Elton Johnt?

230801_gordoneszter_5144_pp-191508.jpg

Falusi Mariann, Horgas Eszter (Fotó/Forrás: Fotó: Gordon Eszter)

FM: Elton Johnt, Tina Turnert, Madonnát, George Michaelt, meg a Queent már igen, azokban viszont fürdöm! És Eszter mindig megteremtette a lehetőségét, hogy amik hozzám közel állnak, azok meg tudjanak szólalni. Soha nem kellett vinnyognom, hogy jaj, azt nem szeretném, vagy ezt meg igen! Most is átküldött egy dalt. Meghallgattam egyszer. Na, mondom, ez valamiért beakadt az Eszternek. Valami filmzene, de vajon miért tetszik neki? Nem értem, de mindegy! Utána viszont rájött a fülemre, és most már egész nap ez megy a fejemben. Megőrülök tőle, és tudom, hogy baromi jó lesz! Valamiért beakadt neki!

HE: Majd elmondom, miért.

FM: Jól van, majd elmondja!

HE: Nekem baromi fontos, hogy legyen dramaturgia! Akár a Szerelmes Chagall című produkcióm, a Simon and Garfunkel-estem, vagy a Carmen esetén, amivel ez a nagy út elkezdődött. Mariann-nak abban maximálisan igaza van, hogy nagyon sokat hozzáolvasok mindenhez, kitalálom, hogy miről szóljon az egész. Ez a Horgas 30 azért nehéz, mert itt a saját dolgaimra kell visszanéznem.

FM: És Eszter mindent el akar mondani.

HE: Igen, de ezt adtam most föl! Mert úgy indult, hogy megtaláljam az egész esszenciáját, aztán rájöttem, hogy a fenéket! Úton vagyok, visszanézek, és azokkal leszek együtt, akiket szeretek – föllép két meglepetésvendég is –, és akik hozzám tartoznak. Persze ennél sokkal több emberrel dolgoztam, de ott akadt el a nosztalgiázás, hogy akkor vajon hány napig koncerteznénk, hogy mindenki sorra kerüljön?

FM: Úton vagy!

HE: Így van, és most velük együtt megünnepeljük ezt a három évtizedet.

FM: És jövőre csinálsz egy újabb estet, az lesz a Horgas 31.

230801_gordoneszter_5016r-191621.jpg

Falusi Mariann és Horgas Eszter (Fotó/Forrás: Fotó: Gordon Eszter)

HE: Ez jó! Összeszámoltuk, hogy már

1800 koncert van mögöttem, harminc CD, két DVD, és hat fellépésemet vették föl és adták le a televíziók.

Tök érdekes, hogy az ember ugyan kiáll az Arénába, ám még mindig ott van benne az a kislány, aki rácsodálkozik, hogy miért, és hogyan történhetett mindez. Ugyanakkor ezek tények, amikkel igenis szembe lehet nézni.

Mindketten olyan független, jó értelemben véve öntörvényű alkotók vagytok, hogy eldönthetitek, kikkel dolgoztok együtt és mibe vágtok bele. Mit tanultatok egymástól?

HE: Biztos ezt a lazaságot. Én nem vagyok laza!

Nem vagy laza? Ugyan már!

HE: Én nagyon merev vagyok! Emlékszem, még az Aréna előtt az Erkel Színházban hogyan magoltam a szövegeket, hogy majd beszéljek a crossoverről, és borzalmas volt! 

Most már azzal játszom, hogy ott szülessen meg minden.

Fogalmam sincs, mit fogok mondani és ez nagyon jó érzés! És ebben Mariann hatása is nagyon benne van! Ő egy hihetetlenül humánus, érzékeny ember! Egyébként lesznek ezen a koncerten nehéz pillanatok is, mert sok művész van, akit el kell engedni. Olyanok, akik az elmúlt harminc évben erősen jelen voltak és őket is szeretném behozni. És kell is kicsit erről beszélni, mert Mariann most egy nagyon nehéz időszakon megy keresztül. Sokat gondolkodom rajta, hogyan tudnék neki segíteni, de nyilván itt nem lehet segíteni, csak lenni. Mindig csak ide jutok, hogy nagyon szeretem őt, és…

FM: Hívogat.

230801_gordoneszter_5121_pp-191751.jpg

Falusi Mariann és Horgas Eszter (Fotó/Forrás: Fotó: Gordon Eszter)

HE: Ennyit tudok adni!

Nem lehet senkit sem pótolni. Ez maga az élet, amiben, ha elveszítünk fontos társakat, akkor nagyon nehéz a hogyan tovább.

Mariann, rád miként hatott az Eszterrel való közös munka?

FM: Nagyon kevés színpadi partnerem van, annak ellenére, hogy úgy tűnik, mintha boldog-boldogtalannal együtt szerepelnék. Három zongorista van, akikkel szeretek fellépni. Révész Ricsivel, Sárik Péterrel és a triójával, és Pici bácsival (Presser Gábor – a szerk.) Ezen kívül két hangszeres ember van még az életemben, Fegyuska (Jávori Fegya – a szerk.), akivel sokat dolgozom a Budapest Klezmer Band kíséretében és itt van még Eszter.

Ők az ikonikus kapcsolataim. Ez egy nagyon szűk zenei kör, mindenki önmagában olyan értéket képvisel, amihez élmény kapcsolódni.

230801_gordoneszter_5301_pp_pp1-191922.jpg

Falusi Mariann és Horgas Eszter (Fotó/Forrás: Fotó: Gordon Eszter)

Kérdezted, mi az, amit Esztertől tanulok, de ezen a körön belül gyakorlatilag mindenkitől. Egyfajta összeszedettséget, amire – annak ellenére, hogy úgy tűnik, laza vagyok, meg szabad, de – nagy szükségem van. Arra, hogy olyan valaki álljon mellettem, aki koncentrált és összeszedett. Eszter ilyen és nagyon lehet hozzá kapcsolódni. Ha két előadó együtt áll föl a színpadra, hülyén veszi ki magát, ha az egyik szeretne ilyenebb lenni, a másik meg olyanabb. Nem!

Mi megfogjuk és együtt toljuk a szekeret, és megyünk, mint a szél!

Eszter, korábban volt a fenegyerekekről szóló projekted (Imagine – fenegyerekek, akik megváltoztatták a világot), és azt gondolom, valahol mind a ketten azok vagytok, mert a magatok feje után menve jártátok a saját utatokat.

HE: Mariann egyértelműen fenegyerek, én inkább szorongósabb vagyok. Nekem nagyon sokat ad, és amit mondtam az előbb, talán hülye szó volt ez a lazaság, hanem inkább úgy mondanám, hogy Mariann mer önazonos lenni. De most már én is rámerészkedtem erre az útra!

Mióta?

HE: Egy pár éve, nem tudom pontosan.

FM: Szerintem körülbelül hat éve! Eszter az első műsorokban nagyon pontosan akarta tartani a vonalat, utána egyszer csak elkezdte elengedni.

HE: A merevségem miatt is mondhatták Mariann-nak, hogy nehéz velem, meg nagyon maximalista is vagyok. Mindennek klappolnia kell, és ebből jön, hogy már a próbán is meg kell történjenek a dolgok, mert ki kell, hogy próbáljam! Van, akivel azért nem dolgozom együtt, mert azt mondta, tüneményes vagyok, amikor kajálunk, utazunk, bulizunk, de abban a pillanatban, hogy fölmegyek a színpadra, meghülyülök, és olyan leszek, mint egy boszorkány.

FM: Igen, és egy perc alatt szétalázza a hangmérnököt és mindenkit! 

És tudom, hogy azért csinálja, mert belül van benne egy félelem, hogy mi lesz, ha nem sikerül.

Hogy megtörténik-e, és ezért magára vonja a figyelmet. Ez egyébként egy technika! Szétalázza a hangmérnököt, hogy aztán mindenki őt figyelje, és azt lesse, hogy tudja megcsinálni azt, amit Eszter szeretne.

230801_gordoneszter_5151_pp-192339.jpg

Falusi Mariann és Horgas Eszter (Fotó/Forrás: Fotó: Gordon Eszter)

HE: Mariann-nal sosincs ilyen, mert az ő egész lénye maga a természetesség. De nyilván te is izgulsz valamikor, mondd már, hogy igen!

FM: Nagyon!

HE: Ez nem azt jelenti, hogy ő tét nélküli lenne, mert szétrobban tőle a színpad! De nem muszáj, hogy attól robbanjon szét minden, hogy magad körül háborút csinálsz.

FM: Nem, de a feszültségeket különböző módon vezetjük le. Én például,

amikor volt a Müpában egy nagy koncertem, a bejárás után bementem az öltözőbe, és elaludtam. Én így vezetem le a feszültséget!

HE: Van egy növendékem, ő is!

FM: Ugye?

HE: Fölvették az akadémiára Bécsben, ami fantasztikus, mert az Európában az egyik legnagyobb.

FM: Hájpoljuk a növendékeket?

HE: Azért hájpolom őket, mert…

FM: Tudom!

HE: …ez az életem fontos része. Ez is meg fog jelenni a koncerten!

Jól gondolom, hogy művészként is alakítja az embert a tanítás?

HE: Persze, mert

a tanítás önző dolog is tud lenni!

FM: Tényleg?

230801_gordoneszter_4977rx-190445.jpg

Canjavec Judit, Horgas Eszter és Falusi Mariann (Fotó/Forrás: Fotó: Gordon Eszter)

HE: Folyamatosan tükörbe nézel és mások problémáit oldod meg, és közben iszonyú sokat fejlődsz! Verbálisan is meg kell tudni fogalmazni és megoldani azokat a szakmai gondokat, amik szembejönnek veled, minden órán, és minden egyes gyerek más.

FM: Ez milyen érdekes!

Meg másoknak a mestere lehetsz, aki neked nem volt.

HE: Sajnos nem. Nagyon sok minden van az életemben, ami nem úgy történt meg, ahogy szerettem volna. Viszont felnőttként igyekszem másképp csinálni, és ez maga a gyógyulás!

Nem az a trükk, hogy ami neked rossz, azt add tovább, hanem hogy ami neked rossz, azon változtass!

FM: Én mindig azt mondom, hogy nem tudok tanítani! Annak idején Sík Olga (operaénekes, művésztanár – a szerk.) helyett beugrottam. Egyszerű volt és természetes, hiszen csak azt kellett mutatni, amit én is tanultam nap mint nap. De

valakiért a felelősséget vállalni, a művészeti életét elindítani, roppant nagy felelősség!

Nem biztos, hogy aki ott ül a zenekarban, veszi a fáradságot arra, hogy tanítson is, és amikor valaki ilyen karriert fut be, mint Eszter, és emellett még tanít is, az nekem nagyon szimpatikus. Én megőrülök attól, ha az éneklést magát – nem a technikát, mert abban én sem vagyok jó – valaki nem érti! Az vagy megvan, vagy nincs! És ha megvan, úgyis megtalálod hozzá az utat, hogy úgy tudjon megszólalni, ahogy azt tökéletesnek tartod.

HE: Nagyon érdekes, mert belül most valami azt mondja nekem, hogy ez lenne a jelenlegi problémáidra a megoldás. A tanítás! Lenne körülötted pár kölyök, akik imádnának. Hisz’ te egy tyúkanyó vagy!

230801_gordoneszter_5114r1-192507.jpg

Falusi Mariann és Horgas Eszter (Fotó/Forrás: Fotó: Gordon Eszter)

FM: Tyúkanyó vagyok, de most még nem lenne hozzá türelmem.

HE: Kellenek emberek, akikről gondoskodhatsz! Akiket szeretsz, akik lefoglalnak, akikkel dolgod van, és amit ők visszaadnak, az maga a gyógyítás!

FM: Engem az szokott idegesíteni, amikor tanítok, hogy miért nem érti meg, mikor az olyan egyszerű? És akkor valahogy megállok! Nem keresem meg az utat, hogy megmutassam, mit kellene tenni ahhoz, hogy jó legyen.

HE: Te egy hihetetlen empatikus ember vagy, neked ez semmi nem volna! Egyszerűen az ember megtanul a másik fejével, meg szívével gondolkodni.

FM: És ehhez neked hogy van türelmed?

HE: A színpadon tényleg hajlamos vagyok kiabálni, vagy befeszülni, ha nem úgy történnek a próbák. Harminc éve tanítok, de még sohasem emeltem föl a hangomat senkire. Ez a korosztály, a 16-17-18-19 évesek, egyszerűen imádom őket. És fiatalon tartanak.

FM: Na tessék, itt van a „hiba”!

HE: Igen, az önzés ebben van!

Ugye mondhatjuk, hogy Mariann szinte állandó alkotó társad?

HE: Igen.

FM: De én nem alkotok! Eszter az, aki kitalálja…

230801_gordoneszter_5194_pp1-192644.jpg

Horgas Eszter (Fotó/Forrás: Fotó: Gordon Eszter)

HE: De Mariann nagyon inspirál! Mindig úgy választom ki a dalokat, hogy közben hallom a hangját.

FM: Eszter pontosan érzi, hogy szeretem a szenvedélyes, dinamikus dolgokat, meg azt is, amiben sok szín van. Ami azért is jó, mert

az én erőteljes lendületem és az ő hangszerének finomsága nagyon komoly kontrasztot tud adni,

és Hárs Viktor, aki a hangszerelések legnagyobb részét csinálja, ezt ki is szokta használni.

HE: Fontos, hogy ezek a slágerek a hangszereléstől más értelmet kapjanak, mert sokszor a szövegekből indulok ki. Lehet, hogy csinálunk a Városmajorban egy Kovács Kati-számot, a Nem leszek a játékszered-et és nagyon másképp fogja Mariann énekelni, ami olyan erős, hogy én magam is megdöbbenek! Van egy íve a dalnak, amikor először azt mondja, hogy nem, nem, nem leszek, és hogy miként jut el a végén oda, hogy már sikítva üvölt, hogy nem leszek játékszered, ha a mindened nem lehetek!

FM: Ezért is jók a közös munkák, mert nekem magamtól eszembe nem jutott volna úgy elénekelni, hogy a végén sikítani kell.

230801_gordoneszter_5316r-192147.jpg

Falusi Mariann és Horgas Eszter (Fotó/Forrás: Fotó: Gordon Eszter)

Az ismert slágerek szövege sokszor úgy rögzül bennünk, hogy az agyunkig el sem jut igazán, a szavak miről is szólnak, annyira összetapadt a szöveg a dallammal.

HE: Igen, és ez egy újfajta értelmezés. Ezt csinálom harminc éve, hogy mint fuvolista – amit mond Mariann is – előre állhassak. Nem voltam még tizennyolc, amikor bekerültem a Zeneakadémiára, és 19 éves koromtól a legnagyobbakkal játszhattam. Ott is mindig az volt a gondom, hogy volt egy erős igényem rá, hogy értsem a zenét. Ezért tartom nagy mesteremnek Rados Ferencet, Kurtág Györgyöt, Kocsis Zoltánt, akik sokat foglalkoztak velem. Óriási szerencsém volt, hogy már elsős akadémista koromban kiszúrtak, vagy én szúrtam ki őket, csak ők…

FM: Engedelmeskedtek.

HE: Hát igen… A legnagyobb élményem a Zeneakadémián velük volt. Most már annyira világosan érzem, hogy az egész tanításnak ez a lényege! Létrehoztam a Forrás Kamarazenei Műhelyt, az egyik növendékem ebből írja most a diplomamunkáját. Pont erről beszélgettem vele is, hogy

milyen fontos a beszédszerű zene!

A klasszikus muzsikában ugyanaz, mint a popban, vagy a rockban Az, hogy beszélj! Az még semmi, hogy le tudod játszani a ritmust meg a hangokat! Gyorsan mozog az ujjad, jó a technikád, halleluja, ezek rendkívül fontosak. Nagyra becsülöm a jó mesterembereket és fontosnak tartom, hogy valaki jó legyen szakmailag, de csak utána kezdődik a lényeg!

Te is azt mondtad Mariann, hogy az a legfontosabb, miért énekled el azt a bizonyos dalt.

FM: Igen és az egész a szövegértelmezéssel kezdődik. Azzal, hogy tudd, mit énekelsz. Aztán hogy miért azt énekled el. És a hogyan, az már valahol ott benn, legbelül van.

Fejléckép: Falusi Mariann és Horgas Eszter (fotó: Gordon Eszter)

Elzenélni a kéket – Horgas Eszter és Chagall

Kapcsolódó

Elzenélni a kéket – Horgas Eszter és Chagall

Szabadság, repülés, szeretet, szerelem. E szavakkal jellemezte Chagallt legújabb munkája kapcsán Horgas Eszter. A fuvolaművésszel 25 éves szólókarrierjéről és legújabb projektjéről beszélgettünk, amit Szerelmes Chagall címmel május 25-én mutatnak be az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Zsidó Művészeti Napok keretében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.
Könyv

Takács Zsuzsa: „Érdemes volt élnem, és így, ahogyan éltem”

„Idegen tőlem, hogy untatna a jelenkor történelme. A véremmel fizetek érte” – fogalmazott lapunknak Takács Zsuzsa. A Kossuth-díjas költő legújabb verseskötete május 21-én jelenik meg A maradás szégyene címmel. Az elmúlt öt év során keletkezett műveiről kérdeztük.
Klasszikus

Nyílt levélben fordul közönségéhez az Anima Musicae Kamarazenekar

Az állami támogatás csökkenése miatt veszélybe került a zenekar fennmaradása, így most nyílt levélben fordultak közönségükhöz, hogy megtarthassák a jövő szezonra tervezett hangversenyeiket.
Könyv

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Vizuál

Barátságos és befogadó múzeumokat ismerhetünk meg a 28. Múzeumok Majálisán

Május 24–25-én újra különleges programokkal várja a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum: érkezik az ország legnagyobb múzeumi fesztiválja és kultúraközeli piknikje, a 28. Múzeumok Majálisa, az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Amerikai gitárlegendával játszik a Daveform Quintet a Müpában

2024-ben az év egyik legjobb jazzlemezével jelentkezett, május 20-án pedig Kurt Rosenwinkellel játszik a Müpában a Daveform Quintet, akik második albumukat is az amerikai jazz stílusformáló gitárosával veszik majd fel.
Jazz/World hír

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.
Jazz/World ajánló

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Jazz/World ajánló

Amikor a csend is zenél – a harmincéves e.s.t. együttesre emlékeznek a JazzFest Budapesten

Május 12-én különleges zenei találkozás várja a rajongókat az Erkel Színházban a 30 YEARS OF e.s.t. – Tribute to Esbjörn Svensson Trio elnevezésű eseményen, amely során az elmúlt évtizedek egyik legikonikusabb jazz-zenekarának dalai szólalnak meg.
Jazz/World ajánló

Többszörös díjnyertes magyar együttes lép fel a JazzFest Budapesten

Az instrumentális jazzt játszó Symbiosis 5 koncertjén a közönség megismerheti, mit gondol a műfajról az ifjabb generáció – május 11-én, a Jazzfest Budapest keretében, a Premier Kultcaféban.