Jazz/World

Hova lesz a séta? – új lemezzel ünnepel a 25 éves Besh o droM

2024.04.03. 14:20
Ajánlom
Hetedik stúdióalbumát készítette el a különleges hangzásvilágáról ismert együttes, amely április 12-én ad jubileumi koncertet a Dürer Kertben. Az új lemez keletkezéséről Pettik Ádám nyilatkozott.

Hova lesz a séta? címmel új lemezzel ünnepli megalakulása negyedszázados évfordulóját a Besh o droM, a hazai világzenei színtér meghatározó csapata. Az albumon összesen tíz dal kapott helyet.

„Az album címe egy régről ismerős mondat, ami az alá-fölérendeltségre utal, a borítón látható rendőrarc is ezt erősíti. De lehet olvasata a dolognak, hogy a Besh o droM másik alapítójával, Barcza Gergővel együtt hosszú évek óta külföldön élünk, ő Jeruzsálemben, én Bristolban, a többiek Magyarországon” – nyilatkozta Pettik Ádám, a zenekar ütőhangszerese, énekese, egyik vezetője az MTI-nek.

A Besh o droM védjegyévé vált hangzás,

a magyar népdalokból, a környező országok dallamaiból és más, olykor rockos, funkys elemekből összerakott zene a csapat hetedik stúdióanyagán is meghatározó.

„Immár a sokadik lemezt készítettük távmunkában, a technikai lehetőségek miatt ma már arra sincs szükség, hogy stúdióban együtt rögzítsük a számokat. Sokszor teljesen esetleges, miből lesz egy dal. Az új anyagon szereplő Verda stelo például úgy lett, hogy egy baráti beszélgetés során szóba kerültek a jelképek, és az eszperantó nyelv szimbóluma a zöld színű ötágú csillag. Arra gondoltam, milyen vicces lenne, ha a Taurus ismert rockdalához, a Zöld csillaghoz kapcsolódva készülne egy eszperantó nyelvű dal. Ehhez született Konok Péter szövege és gitárosunk, Hámori Máté zenéje” – idézte fel Pettik Ádám.

 

A lemezen szerepel az Elment a madárka című szám, amelyben a zenekar a bánáti dallamot egy klasszikus reggae dal megidézésével bolondította meg. A Hidegen fújnak a szelekről Pettik Ádám megjegyezte: megalakulásuk óta, tehát huszonöt éve a levegőben volt, hogy egyszer meg fogják csinálni a Muzsikás együttes előadásában ikonikussá vált magyar népdal Besh o droM-os változatát.

A bolgár és moldvai csángó dallam párosításából született Sandansko ritmusképe 22/16-os.

Az 1911 című szám a Fonográf 1977-es albumán szereplő Szörényi-Bródy-szerzemény feldolgozása.

„Moldvai dallamot és afro ritmust elegyítettünk hozzá, kibélelve egy kis funkyval. Ez nem az első eset, hogy Szörényi-Bródy-nótához nyúltunk, hiszen az Amikor én még kissrác voltam című Illés-dalt korábban feldolgoztuk. Apukám Illés- és Fonográf-rajongó volt, otthon sokszor szóltak a lemezeik, és nekem már akkor nagyon tetszett a szerbes harmonika az Amikor én még kissrác voltamban” – mesélte a zenész.

 

Pettik Ádám néhány évvel ezelőtt saját ütőhangszert fejlesztett ki Peckdrum néven, amely egy dobfelszerelés funkcióját képes betölteni, és amely az album zárófelvételében, a Peckesben Barcza Gergely elektronikus klarinétjével felelget egymásnak.

A Besh o droM-ban Fundák-Kaszai Lili (ének), Barcza Gergely (szaxofon, kaval, klarinét, EWI), Pettik Ádám (ének, Peckdrum, kanna, ütős hangszerek), Papesch Péter (basszusgitár), Szumper Ákos (dob), Hámori Máté (gitár), Seres Vilmos (klarinét) és Lisztes Jenő (cimbalom) szerepel.

Az ütőhangszeres Bristolból szervezi a zenekart, és gyakran jön haza, Magyarországon a Besh o droM mellett több más produkcióban is vendégeskedik (például a Duckshell-ben), május 2-án a Jazzfest Budapesten a Babindák-Juhász-Papesch-Pettik kvartettben lép fel. Az Izraelben élő Barcza Eyal Golan ottani popsztár szuperprodukciójában is játszik.

A Besh o droM legutóbb február elején Pécsett adott koncertet. A zenekar 25 éves jubileumát április 12-én a Dürer Kertben ünnepli, június 29-én pedig fellép a Fishing On Orfű fesztiválon.

A teljes album meghallgatható a Spotify-on.

Fejléckép: Besh o droM (Fotó/Forrás: Kardos Gábor / Fonó Budai Zeneház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Zenés színház

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.
Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Vizuál

Ilyen nagy dolog a szabadság? – kritika A szent füge magjáról

Mohammad Raszulof új, Oscar-díjra jelölt filmje egy nehezen felejthető politikai dráma bűnről, szabadságról és arról, hogy aki hosszú időn keresztül a saját lelkiismerete ellen cselekszik, annak a jussa nem lehet más, mint az éjsötét őrület. A szent füge magja kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

KÉP-regény: Alice Cooper 77

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Alice Cooper születésnapján lepődött meg, és arról írt, hány tekerss filmet használt el a botrányhős előadó koncertjén.
Jazz/World interjú

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Ismét megmérettethetik magukat a jazz feltörekvő tehetségei a Müpában

Az idén 20 éves Müpa 2025. február 7. és 9. között ismét megrendezi a Jazz Showcase-t. A régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjére ez alkalommal is hat ígéretes pályakezdő formáció jutott be, akiknek produkcióit neves szakmai zsűri bírálja majd el.
Jazz/World hír

Megtarthatja az Erkel Színházba meghirdetett koncertjeit a Jazzfest Budapest

A konstruktív tárgyalásokat követően sikerült megegyeznie a színház vezetésének és a rangos fővárosi jazzfesztivál szervezőinek, így az eredetileg meghirdetett időpontban és helyszínen kerülhet sor Avishai Cohen, Dhafer Youssef és az e.s.t. fellépésére.
Jazz/World hír

Beyoncé végre bezsebelte a fődíjat, a Beatles is nyert Grammy-t

A 67. Grammy-átadón a 2023. szeptember 16. és a 2024. augusztus 30. között kiadott zenei felvételeket díjazták, Beyoncé-t, a Beatlest, a Rolling Stonest, sőt, még egy elnököt is kitüntettek.