Jazz/World

Huszonöt év jazzélete I.

2015.12.31. 09:50
Ajánlom
1990 óta a magyar jazzélet nem tudta minden lehetőségét kihasználni, de sok mindenkire lehet büszke - írja Zipernovszky Kornél. Kollégánk írása eredetileg a Magyar Jazz Szövetség 25 éves jubileumi kiadványában jelent meg. TAKE7

Ahogy a magyar kulturális intézményrendszer egészét, úgy a magyar jazzéletet is letaglózta, amikor a rendszerváltást követően az állami források elapadtak és helyüket nem vették át újak. Az államszocialista lejtmenetből a levegőt nehezen kapkodó hegymenetbe váltáshoz legalább egy fél, de inkább egy egész évtized kellett. 2015-ben sem mondhatná senki, hogy az előadó-művészet és benne a jazz helyzete olyan, hogy már csak a lenyűgöző művészi teljesítményre volna szükség, mert minden egyéb feltétel adott. Erről sajnos szó sincs, hiszen az országban mindenhol állandósulni látszó bizonytalanság, a kulturális élet és a szabályozás kiszámíthatatlansága, tervezhetetlensége a jazzéletet is sújtja.

Chick Corea

Chick Corea (Fotó/Forrás: Zeneakadémia)

Viszont huszonöt évvel a magyarországi rendszerváltás után a jazz él és virul annak ellenére, hogy messze van attól, hogy művészi potenciálját kiteljesítse, hazai közönségét kiszélesítse és nemzetközi kapcsolatait elmélyítse. De a rendszerváltás utáni évek apálya után a műfaj képes volt tapogatózó lépéseket tenni legfontosabb éltető közege, a fiatalok irányába. A középkorúak közül túl sok embernek maradt ki az életéből, hogy megszeresse/megszerethesse a műfajt, miközben az idősebbek számára sosem szűnt meg eszmeileg is pontosan körülírható nimbusza. A legnagyobb sztárok, Pat Metheny vagy Chick Corea képesek voltak felkelteni a nagyközönség figyelmét is két-három évtizede, többször is meg tudták tölteni a legnagyobb budapesti sportcsarnokot. Nincs ennyire széles vonzereje viszont a magyar közönség körében a náluk fiatalabb, de hasonló kaliberű sztároknak, mint Brad Mehldau vagy Avishai Cohen (bőgő). Nem csoda, hogy a főváros kulturális kínálatából ismét hiányzik a nemzetközi vérkeringésbe bekapcsolódó, a legnagyobb neveket is idevonzó jazzfesztivál. Viszont a szabadság kis körei működnek, amennyiben tartós sikerrel zajlanak a jazz egy adott rétegéhez vonzódó, speciális közönséget vonzó események, és általában meg is tudnak mozgatni a fennmaradásukhoz elég embert. Szerencsére a leghíresebb sztárok nagy nemzetközi fesztivál híján is eljutnak a fővárosi (magyar) közönséghez, hiszen a Müpa, a Zeneakadémia, a Trafó – régebben a Fonó Budai Zeneház és a Millenáris –, a klubok közül az Opus, BJC és az A38 világsztárokat is elhoznak, igaz alkalmanként csak egyet-egyet.

2007 februárja óta van viszont jazzrádiója is a fővárosnak, amelyik a műfaj leginkább popos, ún. smooth jazz ágát népszerűsíti, és piaci részesedése nem is jelentéktelen: már meg is haladta a 6%-os hallgatottságot, a Jazzy 90.9 reklámidejét értékesítő cég adatai szerint. Bánkon 2004-ben szobrot állítottak Louis Armstrongnak. A kecskeméti illetőségű, de a fél világot bejárt Bohém Ragtime Jazz Band viszont Oh Yeah Day néven nemzetközi akcióval ünnepli a jazz máig leghíresebb alakját 2012 óta minden évben augusztus 4-én, Armstrong születésnapján. A magyar klubok, jazzhelyek tucatjai csatlakoztak az UNESCO kezdeményezte International Jazz Day különleges magyarországi megünnepléséhez, a jazznap.hu-hoz 2014-ben és 2015-ben azzal, hogy aznap a közönségtől nem kérnek belépőt.

Bohém Ragtime Jazz Band

Bohém Ragtime Jazz Band (Fotó/Forrás: bohemragtime.com)

Bár a Sziget Fesztiválon, Európa egyik legnagyobb ilyen eseményén az utóbbi években mind a jazz, mind a világzenei fellépők aránya visszaesett, azért ezek a műfajok még nem tűntek el a Szigetről teljesen. Ezen kívül sok olyan, jó hírnek örvendő összművészeti fesztivál működik az országban Nyíregyházától Kapolcsig, amelyek elképzelhetetlenek lennének jazz-együttesek és szólisták fellépése nélkül. Rendszeresen jazz produkciókkal színesítik programjukat olyan intézmények, mint a Szépművészeti Múzeum, ahol azért 25-30 évvel ezelőtt egy elektromos gitár behozatalára az egész múzeumőrség összeszaladt volna. Más területről való példa, de ide is illik, hogy a Fischer Annie-ösztöndíj mellé társult a Lakatos Ablakos Dezsőről elnevezett ösztöndíj, melyet a tanulmányaikban kiemelkedő, vagy tehetséges pályakezdő jazz szólisták kaphatnak meg.

Szakcsi Lakatos Béla

Szakcsi Lakatos Béla

Új fejlemény, és a jazz össztársadalmi elismertségének egyik mérőeszköze, hogy már a magyar jazz is kiérdemelt egy „nemzet művészét”, a korábban Kossuth-díjjal is kitüntetett Szakcsi Lakatos Béla személyében. A Magyar Jazz Szövetség sokat tett az utóbbi bő két évtizedben azért, hogy a honi jazz az establishmenttől is megkapja azt az elismerést, amit teljesítménye alapján megérdemel. Komáromtól (Mediawave) Gyuláig (Gyulai Vár Jazz és Blues Fesztivál), Szombathelytől (Lamantin) Szegedig (Szegedi Jazznapok) tartják magukat a magyar jazz hősies helyőrségei, sokan közülük jelentős nemzetközi erőket megmozgatva, mind a közönség, mind a fellépők oldalán.

A példák sora hosszan folytatható, de nem csak pozitív változások tartoznak ide, gondoljunk csak az egykor vezető helyen álló Debreceni Jazznapok eljelentéktelenedésére, vagy a legpatinásabb magyar jazzfesztivál, a Nagykanizsai hirtelen – szerencsére ideiglenesnek bizonyult – megszakadására. Ugyan voltak a teljes zenei palettát átfogó, leginkább az NKA által megrendelt és közzétett tudományos vizsgálatok, de tudomásom szerint Malecz Attila tanulmányai óta nem publikáltak a magyarországi jazz és közönsége kapcsolatáról reprezentatív felmérést, ezért ez az írás sem törekedhet átfogó kép nyújtására. Ez az írás is főleg szubjektív benyomásokra kénytelen támaszkodni, miközben örömmel nyugtázza, hogy a magyar jazz történetéről hosszú ideje először átfogó és higgadt, tényszerű értékelést nyújtó könyv jelent meg (Jávorszky Béla Szilárd: A magyar jazz története. Kossuth 2014).

A fentebb sorolt, a jazzélet virágázását illusztráló tények a magyar jazz-zenészek nagy részét nem hatják meg, ők ugyanis többségükben és általában szűknek érzik munka- és koncertlehetőségeiket. A különböző fórumokon, interjúkban és magánbeszélgetésekben idősebb és fiatalabb zenészek általában arról számolnak be, hogy kevesebbet tudnak fellépni, mint amennyit szeretnének, nehezen jutnak el a közönségükhöz, itthon és külföldön egyaránt. Bacsó Kristóf nyilatkozott a Népszabadságban pár éve így: „Az ilyen jellegű produkciókkal egyébként idehaza is nehéz érvényesülni. Abba, hogy elérjük a közönséget, sok időt és energiát kell fektetni. ... Úgy véljük, él annyi nyitott és érdeklődő ember Budapesten, akiknek ez a kultúra fontos lehet.”

Hogyan lehet, hogy miközben a jazz szélesebb rétegnek magától értetődő, mint 25 év óta bármikor, médiumok és fesztiválok, klubok és kocsmák több lehetőséget kínálnak a jazzel való találkozásra, mint 1990 előtt, a zenészek mégis távolinak érzik a művészi és egzisztenciális kiteljesedés lehetőségét? Miért mutat ekkora eltérést ez a két hangulati tényező egy műfajon belül? Feltevésem szerint ugyan több, egymást keresztező tendencia vezetett ehhez a helyzethez, de az igazi ok a műfaj felemásan lezajlott hazai kibontakozása, amely képtelen volt – más, össztársadalmi szempontból sokkal súlyosabb problémákhoz hasonlóan – 1989-90 után olyan intézményrendszert kialakítani, amely művész és közönség sokrétű egymásra találásához vezetett volna. Miközben a zenészek nincsenek abban a helyzetben, sem a jazzben, sem más műfajokban, hogy visszautasítsanak például egy szabadtéri fesztiválfelkérést, szívük mélyén pontosan tudják, hogy maguknak ártanak hosszú távon az ingyencirkusszal. Manapság boldog-boldogtalan, a borlovagrendtől a falusi önkormányzatig olyan fesztiválokat rendez, amelyekre ingyenes a belépés. Ki lenne olyan bolond a közönségből, ha egy évben 3-4-szer meg tudja hallgatni egy-egy sörsátorban ingyen a zenekart, ami tetszik neki, hogy pénzt adjon az ötödik koncertért?

Tálas Áron

Tálas Áron (Fotó/Forrás: Kertész Kornél)

Ezeket e fejlődési zavarokat tetézte a digitális forradalom, amely gyökerestül felforgatta a zeneipar addigi struktúráit, miközben minden korábbinál egyszerűbbé tette a hozzáférést a hangfelvételekhez, valamint a zenével kapcsolatos egyéb információkhoz. Ennek a kétarcú folyamatnak a lényegére mutatott rá a Junior Príma-díjas Tálas Áron a jazz-zenészek szempontjából. Nem csak a koncert ingyenes, csak oda kell menni érte, de a professzionális hangfelvétel is olyan produkcióvá vált, amelyért „hülye lesz” pénzt adni az egyszeri zenefogyasztó, ha egyszer ingyen is hozzáférhet a digitális berendezésén, még ha borító, kísérőszöveg nélkül, lesilányított hangminőségben is.

A korábbi korszakhoz képest magasabb szinten és nagyobb számban képzett muzsikus sem Magyarországon, sem a többi EU tagállamban nem találja meg (könnyen) a fellépési lehetőségeit. Először természetesen még a jelenleginél is több klub, koncerthelyszín és fesztivál – ez volna az elsődleges intézményrendszer – kellene úgy működjön, hogy ez létrejöhessen. Nyilvánvaló, hogy ezek nem életképesek anyagi támogatás, plusz forrás nélkül, és ez nem csak idehaza általános érvényű tapasztalat, azonban nálunk a nagyságrendi csökkenés ellenére még mindig az állam a legfontosabb fenntartó és támogató. A jazz köztes pozíciója a klasszikus és a popzene között nem teszi lehetővé, hogy a játszóhelyek túlnyomó többsége sikerrel működjön csakis kommerciális alapon, sem pedig azt, hogy csak a magas kultúra fellegvárának államilag védett bástyái között maradjon. „Ha művészet, nem szólhat mindenkinek, ha mindenkinek szól, nem lehet művészet” - idézi Loren Schoenberget, a The National Jazz Museum in Harlem alapítóját Gonda János Jazzvilág című könyvében.

A norvég, francia, német, lengyel stb. példák azt mutatják, hogy Magyarországon is a jazz „infrastruktúráját” adó mögöttes intézményrendszer kellene legyen az, amely közönség és zenészek egymásra találását elősegíti, a működési zavarokat (például a főváros túlsúlyából adódókat, amelynek legfőbb tünete a stabilan működő vidéki jazzklubok hiánya), kiküszöböli és előre tervezi a közönségnevelés, a fiatalok érdeklődésének felkeltését.

A rendszerváltásig az establishmenttel szembeni zsigeri ellenállás a jazznek is kedvezett, hasonlóan az irodalomhoz és más, a társadalom mindennapjaiból inspirációt merítő művészetekhez. A rendszerváltás eufóriáját a jazztáborban hirtelen követte a rémült felismerés: az állami közművelődési intézményrendszer erodálódása a jazz terét is beszűkítette. Sokan gondoltuk azt a kilencvenes évek elején, hogy nincs baj, csak átállították a váltót: az állami szubvenciót majd pótoljuk a magántőke nagyvonalú szponzorrációjából. Ha az önkormányzatokat is hozzávesszük, még mindig az állami források táplálják a legtöbb kulturális eseményt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Vizuál

„A kortárs komolyzene nem társadalomformáló tényező” – Szilágyi Zsófia és Balogh Máté a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Szilágyi Zsófia, az Egy nap című film rendezője, és Balogh Máté kortárs zeneszerző, a film komponistája ült le egymással beszélgetni az Egy nap című filmről, a hétköznapokról és a művészet társadalomformáló erejéről.
Vizuál

Rekordot dönthet Banksy a képviselőket majomként ábrázoló festménnyel

A híres-hírhedt street artist Devolved Parliament című képét, amelyet a Sotheby’s aukciósházban árvereznek el, 2-2,5 millió dollárra becsülik.
Plusz

Ez a 9 éves autista kisfiú fél a hangos zajoktól, de gyönyörűen énekli a Hallelujah-t

A 9 éves Justin Kiely-May videóját azután kapta fel az internet, hogy tökéletesen tisztán elénekelte Leonard Cohen ‘Hallelujah’ című dalát.
Vizuál

Elhunyt Sára Sándor

Életének 86. évében elhunyt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója  2019. szeptember 22-én.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Kertész Mihály élete feszes swingben lüktet – Interjú Subicz Gáborral

Subicz Gábor első nagyjátékfilmes zeneszerzői munkája a Kertész Mihályról szóló Curtiz, amelyhez nagyszabású jazz bigband zenét komponált. A Casablanca forgatását megidéző filmben hangsúlyos szerephez jut a zene. Emellett az év végén megjelenő Subtones lemezről is faggattuk őt.
Jazz/World portré

70 éves Bruce Springsteen, a "Főnök"

Bruce Springsteen Oscar- és Grammy-díjas amerikai énekes, gitáros, zeneszerző szeptember 23-án ünnepli hetvenedik születésnapját. Társrendezőként jegyzi legújabb albumának filmváltozatát, a Western Stars októbertől kerül forgalmazásba.
Jazz/World ajánló

Zeneszerzőknek szóló big band akadémiát indít a MAO

A Modern Art Orchestra elindítja MAO Master Class Programját, melynek során olyan szerzők big bandre írt műveit mutatják be, akiktől még nem játszottak darabot. Az akadémia munkafolyamataiba pedig mi is bepillantást nyerhetünk.
Jazz/World interjú

"Nem élhetünk a természettől elszigetelten" - Interjú a máltai Tribali zenekarral

Hatalmas népszerűségnek örvend itthon a pszichedelikus cross-over örömzenét játszó Tribali zenekar, akik legközelebb szeptember 28-án lépnek fel a Dürer Kertben. A zenekar alapítótagja, a didgeridoo-n és dorombon is játszó énekes, Nik x Conti válaszolt kérdéseinkre.
Jazz/World ajánló

Jazztől és bortól fog pezsegni Szentendre

A varázslatos történelmi belváros sétálóutcáján és a Fő téren rendezik meg szeptember 27. és 29-e között a hetedik Jazz- és Bornapokat, ahol az ország minden borrégiójából érkező neves hazai pincészetek és jazz koncertek várják az érdeklődőket