Különleges alkalom, amikor egy zenekar pályafutása huszonötödik esztendejéhez ér. És ha az ország legrangosabb - ráadásul Bartók Béláról elnevezett - hangversenytermében ünnepelheti meg, bátran állítható, hogy valami rendkívüli dolog elé néz a zenekar és a közönsége egyaránt. A Kecskeméten született Csík Zenekar kezdetben főleg autentikus paraszti muzsikát játszott, annak tiszta, erdélyi és magyarországi forrásából merítve. Koncertzenekarként az ezredfordulóra kezdett tekintélyessé válni; nem véletlen, hogy a 2000-es sydneyi nyári olimpiai játékok megnyitóján a magyar népzene egyik reprezentánsa lett.
De ugyanabban az időben másfelé is kacsingatni kezdett. A kor falára című 2001-es albuma címadó számában például egy magyarpalatkai dallamot úsztatott át szvingbe, azt kutatva, miként "boldogulna" egy régi magyar dallam az "újvilágban". Majd a 2005-ös Senki nem ért semmit albummal még nagyobbat lépett. A felvidéki, békési és erdélyi muzsikák mellett feldolgoztak három Kispál és a Borz-számot, valamint Lovasi András énekével egy amerikai bluest is, mégpedig oly módon, hogy azok éppúgy belesimultak a magyar népzenébe, mint a Csík együttes hangvételébe.
A magyar nép- és rockzene kapcsolata ezzel egy addig ismeretlen dimenzióba emelkedett: megszületett a "tradicionális rocketno". Ez az új stílus a 2008-as Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen... albumon újabb ragyogó átiratokkal gyarapodott, sőt olyan népszerűvé tette a zenekart, amire a műfajában nem volt példa sosem. A Most múlik pontosan című Quimby-szám feldolgozásából himnusz kerekedett, a mai napig immár tízmilliós rákattintással a YouTube-on. A 2011-es Lélekképek albumon a Suite című Lukács Miklós-darab ugyanakkor azt tanúsította, a népzenét nemcsak a könnyű-, hanem a komolyzenével is újszerű módon képesek ötvözni (a Vivace Kamarazenekar közreműködésével).
2012 augusztusában pályafutásuk újabb mérföldkövéhez értek. A Sziget fesztivál Nagyszínpadán tizenötezres közönség előtt léptek fel Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László Hobo, Kovács Kati, Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György társaságában. A Csík Zenekar Daloskönyve című projectjük olyan dalok feldolgozásait tartalmazta, amelyek a zenekar magánmitológiája és a magyar könnyűzene története szempontjából egyaránt fontosak, és amelyek így hidat teremtettek a műfaj különböző nemzedékei között is.
Így érkezett el huszonöt éves jubileumához a Csík Zenekar. Természetesen a Művészetek Palotájában is hallhatók lesznek a "kötelező erejű" feldolgozásai, de a hangsúly ezúttal a zenekar "indíttatására", a népzenéhez való kötődésére kerül. Míg korábban könnyűzenészeket hívtak, ezúttal a rájuk legnagyobb hatást gyakorló népzenészek közül kerülnek ki a vendégei. A kecskeméti Hegedűs együttest vezető Hegedűs Zoltán döntő befolyású volt az indulásukkor, hiszen ő tanította a Csík Zenekart alapító Kunos Tamást és Csík Jánost. Berecz András a legjelentősebb adatközlő férfi énekesként vált megkerülhetetlenné, Halmos Béla pedig a táncházmozgalom elindításában szerzett érdemeivel. Balogh Kálmánra az egyes számú magyar népi cimbalmosként tekintenek, vele többször is muzsikáltak már, A kor falára című albumukon ő játszotta Csík Jánossal az Én vagyok az, aki nem jó című slágert. Egyszóval, minden tekintetben különleges koncert elé nézünk. Ilyen csak egyszer lesz a Csík Zenekar életében.
A Csík Zenekar 25 éves, jubileumi koncertje
2013. május 17. 19:30 - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Km.: Berecz András, Balogh Kálmán, Halmos Béla, Hegedűs Zoltán
hírlevél
