Jazz/World

Idén először: Zsidó Művészeti Napok

2016.04.20. 15:16
Megosztom
A Zsidó Művészeti Napokat idén tavasszal, május 28. és június 14. között először rendezik meg Budapesten. Az új rendezvénysorozat a zsidó kultúra sokszínűségét színvonalas művészeti produkciókkal, változatos helyszíneken kívánja bemutatni az érdeklődő közönségnek.

Az ismert kulturális terek, koncert termek, színházak, és mozik mellett -mint a Liszt Ferenc Zeneakadémia, Millenáris Teátrum, Uránia Nemzeti Filmszínház, Átrium Film-Színház, A 38 Hajó, BMC- a lazább atmoszférájú, Erzsébetvárosi kulturális, gasztronómiai és szórakoztató terekben is különleges programok várják a látogatókat, köztük a Mazel Tov-ban, a Liblingben, valamint a Fogas Kertben. A Zsidó Művészeti Napokhoz a fővároson kívül néhány vidéki nagyváros is bekapcsolódott, köztük Debrecen, Sopron és Veszprém is.

Zsidó Művészeti Napok logó

Zsidó Művészeti Napok logó

Időpont

Az első Zsidó Művészeti Napokat a május 28 – június 14. közötti időszakban rendezik meg. Májusra egyre hosszabbak és melegebbek a nappalok, nyitottabbá válunk az új impulzusokra, befogadóbbá mindarra, ami feltölt minket. A szervezők ennek szellemében rendezik meg ezt a kivételesen különleges tavaszi programsorozatot.

Művészeti ágak/minőség

A Zsidó Művészeti Napok egy multikulturális, befogadó rendezvény, ahol nemcsak keresztezik egymást, hanem eggyé is válnak a különböző művészeti ágak a zsidó kultúra fókuszba állításával. A programsorozat hangsúlyos műfajai a színház, a komoly-, és könnyűzene, az irodalom, a film és a tánc: ezek alkotói a sokféleséget, a nyitott, és kreatív szellemiséget képviselik produkcióikban. A minőséget felkért művészek névsora is garantálja. Fellép többek között az izraeli Beer Sheva Színház társulata, akik a Slichot című vendégjátékukkal érkeznek Budapestre. Ezen kívül jelen lesz számtalan népszerű művész, köztük Tony Lakatos, Lajkó Félix, az idén 20 éves Amstredam Klezmer Band, a Budapest Bár, Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora, Esterházy Péter, Dés László, Horgas Eszter, a 30 éves 100 Tagú Cigányzenekar, és még sokan mások.

A létrehozó csapat

17 éves szervezői tapasztalatával egy olyan kulturális-turisztikai rendezvénysorozatot indít útjára a Kultúr Produkciós Iroda, amely ezzel a márkanévvel nincs korlátozva sem időben, sem térben. A Zsidó Művészeti Napok alapító igazgatója Dr. Vadas Vera, aki az egykori Zsidó Nyári Fesztivál megálmodója és létrehozója is egyben. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 
Vizuál

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Klasszikus

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.
Klasszikus

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.
Jazz/World ajánló

Először koncertezik Magyarországon Momoko Gill, a brit kortárs jazz szcéna sokoldalú előadója

A multiinstrumentalista zenész, dalszerző és producer első magyarországi koncertjére november 8-án érkezik a Turbinába, ahol Momoko című szólóalbumának anyagát mutatja majd be.