Jazz/World

Idén is jazzel indítja az évadot a Müpa

2026.08.17. 14:50
Megosztom
Szinte már hagyomány, hogy nyár végén többnapos jazzünneppel búcsúztatja a fesztiválszezont, és egyben nyitja meg saját új évadát a Müpa. Augusztus 28. és 30. között három kivételes előadót köszönthetünk a JazzTime-on, akik más-más oldalát mutatják meg ennek az ezerarcú műfajnak: Veronica Swift a Budapest Jazz Orchestra vendégeként érkezik, a Grammy-díjas Nicole Zuraitis egyfajta Modern Songbook feltárására invitál a MAO társaságában, az elbűvölő Aubrey Logan pedig harsonáját sem hagyja otthon!

Veronica Swift igazi műfaji kaméleon, aki ugyanolyan természetesen hozza a féktelen rockénekesnő és a kifinomult jazzdíva figuráját. Legutóbbi ittjártakor az előbbivel találkozhattunk,

most azonban bebizonyítja, hogy a klasszikus jazzsztenderdek és a nagyzenekari kíséret ugyanolyan jól áll neki, mint a neccharisnya és a nyolcvanas évek rockslágerei.

Ehhez pedig keresve sem találhatott volna jobb partnert a Budapest Jazz Orchestránál, amelynek hagyományos big band karaktere és megszólalása tökéletes hátteret biztosít a velük fellépő főhősnőnek. Swift pedig örömmel tett eleget a felkérésnek, hiszen bármikor szívesen kalandozik a klasszikus zenétől az operán át a blues, a bossa nova, a funk vagy épp az indusztriális rock területére. „A koncertek számomra kísérletek, amelyek révén megfigyelhetem, mennyire áll készen a közönség arra, hogy teljes mértékben elfogadja azt, aki vagyok”olvasható vallomása a Müpa Magazin+ ajánlójában.

Mupa20260828_JazzTime_Veronica_Swift_001-144520.jpg

Veronica Swift (Fotó/Forrás: Müpa)

Először találkozhat a Müpa közönsége Nicole Zuraitisszel. A kétszeres Grammy-díjas amerikai művésznő szeret egyszerre több kalapot is viselni – persze csak metaforikus értelemben. Ének, zongora, dalszerzés – Zuraitis szinte minden szerepben otthonosan mozog, ráadásul mindegyikben igen sikeres is. Ebben pedig állandó partnere és társa férje, a zseniális dobos és hangszerelő, Dan Pugach, aki ezúttal is elkíséri. A Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestra kortárs jazzszemlélete tökéletesen illeszkedik Zuraitis közvetlen előadásmódjához és Pugach ötletes hangszereléséhez, így kétség sem fér hozzá, hogy kifinomult és intellektuális modern jazzest elé nézünk.

Aubrey Logan neve sokaknak a Postmodern Jukebox dalaiból lehet ismerős, hiszen kollaborációjuknak olyan remek újragondolásokat köszönhetünk, mint a Smooth Criminal film noir verziója, vagy Taylor Swift megaslágere, a Bad Blood Ella Fitzgerald stílusában készült feldolgozása. Logan azonban nemcsak a hangjával nyerte el a közönség szívét:

harsonajátéka legalább olyan briliáns, mint énektudása, amit meg is csillogtat majd a JazzTime zárókoncertjén.

Ráadásul Csapó Krisztiánnal közösen megteremtik a lehetőséget két harsona és két énekhang virtuóz párbeszédére. A kísérőzenészek névsorára is érdemes egy pillantást vetni: Tálas Áron, Mike Gotthard, Fonay Tibor és Kaszás Péter neve extra garancia arra, hogy egy végtelenül szórakoztató jazzbuli kerekedjen a színpadon. 

A JazzTime koncertjeiről további információk itt érhetők el >>>

Fejléckép: Nicole Zuraitis (fotó/forrás: Matt Baker / Müpa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Könyv

Nádas Péter szövegeivel és szeretett zenéivel búcsúznak az írótól

A Zeneakadémia Nagytermében szeptember 16-án zenei-irodalmi esttel emlékeznek a 83 éves korában elhunyt Kossuth-díjas íróra. Az eseményen neves színművészek és zenészek működnek közre.
Plusz

Történetek a rivaldafény mögül – Cserhalmi György Rákospalotán

Nemcsak szerepekről, hanem egy egész életútról is szól az a különleges est, amely októberben indul útjára Rákospalotán a Csokonai Rendezvényházban.
Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.
Jazz/World ajánló

Először koncertezik Magyarországon Momoko Gill, a brit kortárs jazz szcéna sokoldalú előadója

A multiinstrumentalista zenész, dalszerző és producer első magyarországi koncertjére november 8-án érkezik a Turbinába, ahol Momoko című szólóalbumának anyagát mutatja majd be.