Jazz/World

Idén is megnyílik a jazz legszínesebb rezervátuma, a Lamantin

2018.06.05. 16:20
Ajánlom
Idén sem kezdődhet a nyár a Lamantin Jazz Fesztivál és Improvizációs tábor nélkül, amit június 24. és 30- között rendeznek meg Szombathelyen. De miért éppen Lamantin?

Frappáns, könnyen megjegyezhető, ugyanakkor egyedi elnevezést szerettek volna a fesztivál kitalálói. Így esett a választásuk a ritka, védett tengeri vízi emlősre, mely azóta is emblémája a rendezvénynek. Dr. Tímár Péter és barátai a 90-es évek közepén még Pécsett, aztán egyetemi tanulmányaik befejeztével hazatérve 1999-ben Szombathelyen is útjára indították a jazz fesztivált. Azóta nagy utat tett meg a pillanat művészetének seregszemléje – nagykorúvá vált. Az elmúlt 18 év alatt a június második felében zajló jazz esemény kivívta a hazai jazz szakma elismerését, sőt már határainktól távol is rangos rendezvényként jegyzik.

A Lamantin Jazz Fesztivál idei koncert kínálatában a vájtfülű jazzrajongók, jazz-diákok és jazz-tanárok éppúgy találnak kedvükre valót, mint a könnyebben befogadható futamok kedvelői.

A rendezvény hagyományosan a fesztivállal párhuzamosan futó Lamantin Improvizációs Tábor tanárainak koncertjével indul június 24-én vasárnap a Weöres Sándor Színház Klubjában. A hazai zenei élet jeles képviselői közül kettős szerepet vállal – tanít és zenél – Szombathelyen többek között Elek István, Tóth Viktor, Gyárfás István, Jeszenszky György, Spányi Emil, Csuhaj-Barna Tibor és Lakatos Ágnes is. Nagy érdeklődésre számot tartónak ígérkezik a Dresch Quartet június 25-i koncertje. Dresch Mihály maga csak ennyit szeretett volna megjelentetni magáról a fesztivál műsorfüzetében:

Dresch Mihály zenészféle vagyok. Csak az hallgassa meg zenémet, aki engemet szeret. József Attila után szabadon.” 

Dresch Quartet

Dresch Quartet (Fotó/Forrás: Csendes Krisztina)

A jazz mindenkié

A fesztivál szervezői ebben az évben külön napot szentelnek „A jazz mindenkié” gondolat alapján a populárisabb, de minőségi jazz zenének, június 26-án. A fellépők között a Coquette Jazz Band, Tóth Vera & a Budapest Jazz Orchestra, továbbá a Kéknyúl is szerepel. A Coquette Jazz Band célja, hogy újra életre keltsék, megismertessék és megszerettessék a jazz „aranykorszakának” zenéjét a közönséggel. A méltán népszerű charleston, shimmy, fox trott táncok, a ’20-as évek gramofonos hangzása, a ’30-as évek fox, swing táncok lüktető, swinges zenéje és a ’40-es évek swing és amerikai dixieland-revival stílusai kelnek életre általuk.

Tóth Vera a 2003/2004-es Megasztár győzteseként vált Magyarország egyik legnépszerűbb és legkeresettebb énekesévé. Az Artisjus-díjas énekesnő és Magyarország első professzionális big bandje, az idén 20 éves fennállását ünneplő Budapest Jazz Orchestra közös munkája 2012 decemberében kezdődött, s azóta számos nagysikerű koncertet adtak országszerte. A zenekar egyenként is kiemelkedő művészeinek hangszerelésében felcsendülnek Vera saját dalai, méltán népszerű Cserháti Zsuzsa-slágerek és a nagy klasszikusok, többek között Ray Charles, Natalie Cole vagy Gershwin örökzöldjei is.

330268_640_tothe_vera_jazz_orchestra-151453.jpg

Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra (Fotó/Forrás: Lamantin)

A blues mindenkié

A fesztivál legnépszerűbb napja a blues nap, ami idén június 28-án lesz. Minden blues zenész nagy álma, hogy együtt játsszon, vagy akár csak előzenekar lehessen olyan sztárok előtt, mint Lightnin’ Hopkins, Jimi Hendrix vagy Thelonious Monk. Joe Louis Walker számára 16 évesen ez mindennapos dolog volt. San Francisco híres klubjában, a Matrix-ban volt rendszeres fellépő, házigazda, és olyan világsztárok tanították, etették és terelgették útján, mint Willie Dixon, Fred McDowell, Ike Turner, Albert King, Freddie King vagy Robert Jr. Lockwood. Nem csoda hát, hogy Walker maga is zenei óriássá nőtte ki magát: az évek során négy Blues Music Award-ot is nyert, és hihetetlen, de 52-szer jelölték! Lemezek sora, sztárparádé – a blues egyik legnagyobbja látogat el hozzánk a Lamantinra!

A Los Angelesben élő olasz blues-bomba, Enrico Crivellaro a műfaj olyan ikonikus alakjaitól tanult, mint Ronnie Earl és Duke Robillard, de saját bevallása szerint úgy fejlődik egy művész a leggyorsabban, ha egyszerűen rengeteget játszik mindenfelé, mindenkivel. Enrico gyakorlatilag a bőröndjéből él, s így olyan kaliberű zenészekkel játszhatott együtt, mint James Harman, Lester Butler (Red Devils), a kanadai sztár Jeff Healey, Janiva Magness, Jason Ricci, a Royal Crown Revue (a „Maszk” c. film zenekara), vagy a legendás herflis, Lee Oskar (WAR fame). Az etalonnak számító Downbeat magazin két legújabb lemeze kapcsán azt írta róla, hogy az „inspiráció, átszellemültség és érzelmi finomság” a hangszeres blues albumok „legmagasabb szintű elvárásait” is kielégíti, és „nagyszerű technikájának” köszönhetően „meg fogja hódítani az amerikai bluest”.

Az 1-ső Pesti Rackák a Rackajam továbbgondolása, Ferenczi Györggyel, a világ egyik legjobb szájharmonikásával az élen. A csapat megdöbbentően simán vegyíti a 21. századi városi folkot tradicionális műfajokkal, a rock and roll-lal, soullal és blues-zal. A zenekar hangzása, épp úgy mint Ferenczi harmonika-játéka, bárhol, bármikor felismerhető, karakterisztikus, egyedi élmény. Az új Rackáktól pedig azt kapjuk, amit tőlük már eddig is megszokhattunk: határtalan zenét, óriási bulit, ami nem ereszt! Az együttes műsorában összeolvad a magyar kultúra és a rock and roll forradalom szeretete. Így fér össze a kalotaszegi hajnali Petőfi és Gérecz verseivel, illetve Hendrix zenéjével. Kihagyhatatlan este!

JoeWalker-152242.jpg

Joe Walker (Fotó/Forrás: Lamantin)

A méltán népszerű Snétberger Ferenc egyik kedvenc német kollégájával, a trombitás, szárnykürtös Marcus Stockhausennel érkezik a Lamantinra június 29-én. LANDSCAPES elnevezésű projektjük zenéjét leginkább a tagok kölcsönös egymásra hatása jellemzi. Két teljesen különböző muzsikus jutott itt művészi megegyezésre: Snétberger elképesztően technikás gitárjátékos, Markus Stockhausen inkább arra törekszik, hogy szokatlan hangzásokat csalogasson elő hangszereiből (anélkül, hogy a noise kísérleti terepére lépne). A két művész először még a ’90-es években dolgozott együtt Snétberger egyik lemezén, s az évek során egyre szorosabb lett az együttműködés, mígnem közös produkcióvá érett.

Markus olyan dolgokat csalogat elő belőlem, amiket egyébként sosem játszanék magamtól”

– mondja Snétberger. A világszerte elismert Markus Stockhausen egyébként éppen annyira otthon van a jazz műfajában, mint a klasszikus zenében. „Rászánjuk az időt, hogy a meghallgassuk a másikat” – fogalmaz. Stockhausen szerint ez a kulcsa annak, hogy ilyen jól kiegészíti egymást a két ennyire eltérő karakter. Kettejük társulását éppen a köztük feszülő ellentét teszi érdekessé.

snétberger, stockhausen

Snétberger-Stockhausen

 

A sztárokban bővelkedő programban helyet kaptak a fiatal jazz generáció tehetséges képviselői is, akikkel előzenekarként minden este találkozhatnak a jazz-zene rajongói. És persze ne feledkezzünk meg a fesztiválhangulatot leginkább megalapozó spontán örömzenélésekről, melyekbe a belvárosi tereken, kávéházakban, klubokban esténként bárki belehallgathat.

Részletes program és jegyinformáció: www.lamantin.hu

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.
Klasszikus

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.