Jazz/World

Idén is megválasztották a JazzMa munkatársai a legjobb jazz-zenészeket

2023.01.02. 16:00
Ajánlom
Nagy Emma énekes és Oláh Krisztián billentyűs négy kategóriában győzött 2022 legjobb hazai jazz-zenészei között. Az év énekese Berki Tamás lett, az októberben elhunyt Szakcsi Lakatos Béla is a legjobbak közé került.

A fiatalok előretörését hozta a JazzMa szerkesztőségének hagyományos szavazása az év legjobbjairól. A zenei portál először 2014 végén szervezte meg a voksolást, a mostani a kilencedik szerkesztőségi szavazólista, ezúttal húsz munkatárs szavazott. Mint Maloschik Róbert főszerkesztő kiemelte, az év szomorú eseménye volt, hogy elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, aki két kategóriában is első lett 2022 legjobbjai között.

Az év albuma kategóriában a Nagy Emma Quintet nyert Synched című lemezével. Ezé a formációé lett az év koncertje is a hazai előadók sorában,

a külföldiek között a Redman, Mehldau, McBride, Blade futott be elsőnek novemberi Müpa-beli fellépésével. Az év együttese a Nagy Emma Quintet, az év bigbandje a Modern Art Orchestra lett.

Az év trombitásának Fekete-Kovács Kornélt választották, az év harsonásának Csapó Krisztiánt. Az év szopránszaxofonosa Borbély Mihály lett, aki a klarinétosok között is győzött. Az év altszaxofonosa Soso Lakatos Sándor, az év tenorszaxofonosa Dresch Mihály, az év baritonszaxofonosa Elek István. Az év fuvolistája Pozsár Eszter lett, az év zongoristája Szakcsi Lakatos Béla, az év billentyűse Tálas Áron, az év orgonistája Premecz Mátyás. Az év gitárosa kategóriát Gyárfás István nyerte, az év bőgősének Orbán Györgyöt, az év basszusgitárosának Fonay Tibort választották. Az év dobosa Csízi László, az év ütőhangszerese Mogyoró Kornél, az év vibrafonosa Szaniszló Richárd lett. Az év hegedűse kategóriában Kézdy Luca futott be elsőnek, az év különleges hangszeresei között a cimbalmos Lukács Miklósra voksoltak a legtöbben.

Az év énekese Berki Tamás lett, az év énekesnője Nagy Emma. Az év zeneszerzőjének Szakcsi Lakatos Bélát választották, az év hangszerelőjének Oláh Krisztiánt, az év felfedezettje az énekes Sárközi Edina, az év jazzklubja a Budapest Jazz Club, az év jazzfesztiválja a Debreceni Bor- és Jazz Napok, az év lemezkiadója pedig a Tom-Tom Records lett.

Fejléckép: Fekete-Kovács Kornél, Nagy Emma, Sárközi Edina, Lukács Miklós (fotó/forrás: Burger Barna, Opus Jazz Club, Budapest Jazz Club, Raffay Zsófi)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.
Vizuál

Sosem látott filmfelvétel került elő az egykori Nemzeti Színház felrobbantásáról

Pontosan hatvan év telt el azóta, hogy a metró építkezésre hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
Színház

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.
Jazz/World ajánló

Tavaszi zsongás a Budapest Jazz Clubban

A jazz világában is üdítő változatosságot hoz a tavaszi időszak, így a BJC-ben is számos kiváló előadó lép színpadra márciustól májusig. Most a külföldi fellépőket gyűjtöttük csokorba.