Jazz/World

Idős mesterekért fognak össze a népzenészek

2015.11.30. 16:00
Megosztom
Maneszes Márton magyarszováti prímás emlékére és mezőségi hagyományőrző népzenészek megsegítésére jótékonysági koncertet szervez a Hagyományok Háza. Az Ünnepváró vásár programsorozat részeként december 5-én 19 órától megrendezésre kerülő koncerten a magyar nép- és világzenei élet színe-java lép színpadra.

Összefogás hagyományőrző mestereinkért címmel 2013 decemberében jótékonysági koncertsorozat indult a Hagyományok Házában idős, nehéz helyzetben lévő népzenészek megsegítésére. A neves népdalénekesek, népzenészek, világzenei előadók összefogásával megrendezett gálaesten befolyt összegből elsőként a cukorbeteg Jámbor István prímás, és a Parkinson kórban szenvedő Mezei Ferenc Csángáló gyógykezelését tettük lehetővé, majd 2014-ben Pál István, tereskei mesemondó, dudás javára rendeztük meg a gálakoncertet.

Sajnos továbbra is egyre több idős mester szorul támogatásra, ezért harmadik alkalommal is megrendezzük az Összefogás jótékonysági koncertet. Ezúttal az erdélyi Mezőség idős és beteg zenészeit szeretnénk támogatni. Így a magyarpalatkai Moldován István kontrást és Kovács Márton bőgőst, a magyarszováti Radák János prímást és más rászorulókat.

A magyarszováti Maneszes Márton énekes-prímást – aki saját falujának megbecsült református kántora is volt egyben – Kallós Zoltánnak köszönhetően ismerte meg a népzenei mozgalom, jellegzetes énekhangja és hegedűjátéka, barátságos és nyitott személyisége sokak példaképévé tette. Az 1939-ben született muzsikus 2004-ben kapta meg a Népművészet Mestere állami kitüntetést. Idén szeptemberben bekövetkezett halála pótolhatatlan veszteség. Koncertünkkel részben rá emlékezünk.

A koncerten közreműködnek: Sebestyén Márta, Enyedi Ágnes, Majorosi Mariann, Nyitrai Marianna, Szalóki Ági, Dresch Mihály, Agócs Gergely, Juhász Zoltán, Székely Levente, Virágvölgyi Márta, Fekete Antal Puma, Csík Zenekar, Üsztürü Zenekar, Téka Együttes, Szeret Zenekar, Tükrös Zenekar, Gázsa Zenekar és a Magyar Állami Népi Együttes táncosai Kökény Richárd vezetésével. Az est házigazdája Sebő Ferenc lesz, a műsor szerkesztője Árendás Péter.

Az est fővédnöke Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Jazz/World

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel. 
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.
Jazz/World ajánló

Először koncertezik Magyarországon Momoko Gill, a brit kortárs jazz szcéna sokoldalú előadója

A multiinstrumentalista zenész, dalszerző és producer első magyarországi koncertjére november 8-án érkezik a Turbinába, ahol Momoko című szólóalbumának anyagát mutatja majd be.