- Sebő Ferenc nemrég azt mondta, hogy szerinte mára eljutott odáig az ország, hogy talán már nem szégyelli a saját zenéjét. Egyetértesz vele?

- Valóban sokat változott a népzene közönsége, legalábbis többen vannak, akik meg tudják mondjuk különböztetni a városi roma zenét a népzenétől. Én azt gondolom, hogy a mi felelősségünk népzenészként az, hogy utánajárjunk azoknak a dallamoknak és kifejezésmódoknak, amik által előrébb tud lépni ez a műfaj.

Nem lehet azt elvárni az emberektől, hogy a Zenetudományi Intézet adatbázisát böngésszék, és ott különböző sistergős Bartók-felvételeket hallgatva próbáljanak rájönni, mitől is szép ez a zene.

Ifj. Csoóri Sándor (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Mert vannak népdalok, amik eltűnnek, és csak adatbázisokban lelhetők fel, és vannak, amik sikeresen túlélnek háborúkat, rendszerváltásokat, elektronikus hatásokat és mégis tudnak táptalajt adni akár egy hétköznapi embernek, akár egy művészembernek az alkotáshoz. Hozzáteszem, nem is szeretem azt a kifejezést, hogy népzene, mert szerintem nem teljesen egyértelmű.

- Miért nem egyértelmű szerinted ez a kifejezés?

- A gyökerekhez való ragaszkodás alapgondolata nem adna félreértést, mint ahogy az egyszerű népé sem. De sajnos ez a szóösszetétel az utóbbi időben a kategóriák áldozatává vált. Ha Bartók úgy ment volna el egy kis faluba, hogy énekeljenek neki népdalt, akkor csak néztek volna rá a helyi emberek, hogy mit akar. Nekik az csak ének volt, vagy dal. Ugyanígy a népzene szóval sem tudtak volna mit kezdeni a zenészek. Ezért is próbáltuk megfogalmazni azt, hogy mi az, amit mi játszunk, így találtuk ki a „magyar világi népzene” kifejezést.

Ifj. Csoóri Sándor (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Mit értetek pontosan ezalatt?

- Ez egy olyan, újszerű zene, ami autentikus, hiteles forrásokból táplálkozik, de nem tagadja meg a mai kor által ismert ritmusokat és különféle érzéseket, miközben a harmóniavilága erősen Kárpát-medencei vonalakat húz. Ez onnan jött, hogy nagyapám egyszer kérte, hogy írjak neki szlengeket, mert szeretné beleírni az egyik esszéjébe. És akkor írtam neki olyanokat, hogy „ne parázz, király, stb.”. Most már persze ezek elavultak, de akkor újszerűek voltak. (nevet) Röhögött, fogta a hasát, nem értette, hogy mi az, hogy ne parázz.„Ne paráználkodj?” - kérdezte. És akkor a királyra mondta, hogy „nem királyi?” Rájöttem, hogy ez ugyanazt jelenti, de mégis mennyivel szebb. Innen jött a nehezen értelmezhető és inkább afrikai vagy balkáni zenére vonatkozó világzene szó helyett a világi zene.

- Sokakban a nép, népi szó már önmagában is ellenérzéseket kelt és egy rossz értelemben vett nacionalizmust kötnek hozzá. Te hogy látod ezt népzenészként?

- Ezt vissza is lehetne fordítani a másik oldalra, hogy akik viszont a népi kultúrát ismerik és szeretik, azok mindent, ami „elektro”-val kezdődik, eltaszítanak. De azt gondolom, hogy nekünk nem kell téríteni.

Nem akarok senkit meggyőzni arról, hogy ez jó, »gyere, mert itt megtalálod magad, itt sírhatsz, nevethetsz, nem baj, hogyha nem tudsz táncolni, gyere, legalább iszunk egy jót!«

A népzene sosem volt a térítés eszköze. Ezért is nehéz reklámozni. Talán az egy jó útravaló lehet, hogy ha az ember elmegy külföldre, akkor jobban tudja képviselni önmagát a zenéje által. Velünk is sokszor volt olyan, hogy külföldre mentünk és kérdezték, hogy kik vagyunk. Ilyenkor az afrikai zenész elkezd dobolni, az észt zenész cimbalmozik, és ha nekünk nem lett volna hangszerünk, mit mondtunk volna, hogy „hát Magyarországról jöttünk, egy városból”. És akkor kérdezhették volna: „És?”

Ifj. Csoóri Sándor (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Benned személy szerint hogy fér meg ez a paraszti világhoz köthető zene (ahogy Bartók is nevezte: parasztzene) a városi létmóddal?

- Én bolygólakónak képzelem magam. Nyilván ide születtem Magyarországra, de azt nem tudnám megmondani, hogy genetikailag mit jelent magyarnak lenni. Azzal viszont tisztában vagyok, hogy mi az, amikor valaki itt él és tudja, hogy mi az, hogy magyar zene, magyar lányok, stb. Ez olyan, minthogy van a családnév és azon belül a keresztnév. Ilyen megközelítésben én bolygólakó vagyok és azon belül Európában, Magyarországon, az Esernyős Kávéházban beszélgetek. Viszem magammal, amit örököltem, amit felszedek, amit megismerek és ezáltal könnyebben tudok mindent elfogadni, befogadni, mert rendeződik bennem, hogy ki vagyok.

- A Buda Folk Banddel kétféle minőségben is működtök, táncházban autentikus tánczenét játszotok, koncerteken pedig a „magyar világi népzenét”. Ez a kettő hogy működik együtt?

- Ez párhuzamos azzal, ahogyan a táncházmozgalom fejlődik, ami mostanra egy egészséges pubertáskoron már túl van. Ez ugyanolyan, mint az ember tanulási folyamatai: először csak utánozzuk, hogy „papa, mama”. A zenében megtanuljuk azt, hogy melyik mester hogyan zenél, és akkor ezt minél jobban próbáljuk leutánozni. Majd elkövetkezik az a korszak, amikor ez az utánzás tiszteletté válik, mert rájövök, hogy hiába utánzok, úgyse tudom ugyanazt létrehozni, mert amit a mesterek csináltak, az egyéni önkifejezés volt.

Most az az állapot van, hogy az utánzásból kezdünk kijönni, az állam ugyan újabban helyenként támogatja a népi kultúrát, de még azért ez az újítókat nem éri el.

Persze egy bizonyos szintig az ember megpróbál megfelelni a szakmának, de én már nem feltétlenül szeretnék a szakmának megfelelni, inkább alkotni szeretnék. A zenéhez képest!

Ifj. Csoóri Sándor (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- 2015-ben a WOMEX nemzetközi zsűrije beválogatott titeket a hivatalos koncertprogramba. Annak a showcasenek volt valami hozadéka?

- Nyilván az, hogy egy nemzetközi szakmai zsűri beválogatott minket oda, az nagyon jó. De ez arra világított rá leginkább, hogy mennyire piaci jellegű a zene, és hogy

A hozadéka így inkább tanulság, mintsem kézzel fogható turnék.

- Szerinted tarthatna nagyobb nemzetközi érdeklődésre számot a magyar zene, a népzene?

- Igen, de ennek egyelőre állami lefedettsége van. Tehát az állam képviseli magát itt, ott, amott és ő küldi a küldöttjeit - ez is egyfajta államosítás, amit majd a történelem megítél. Így lehetséges, hogy egy olyan, negyven éve működő zenekar is, mint a Téka, megszűnik, mert nincs fellépésük. Reméljük, hogy a mecenatúra is észreveszi ezt, mert egyébként a magyar kultúra fejlődésében az volt a nagyon fontos, hogy soha nem politikai alapon működött, hanem mindig a mecenatúra segített. Az állam volt inkább, aki letiltotta azért, mert volt benne valami szabad gondolat, ahogy a kommunizmusban is, ami nálunk nem volt folklórpárti, szemben a környező országokkal.

Ifj. Csoóri Sándor (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

Most viszont mi is felfedeztük, színpadra visszük és bemutatjuk, hogy micsoda kultúránk van, 

de még nem igyekszünk merészebben megmutatni, a kortárs vagy egyéb művészeti ágak bevonásával gazdagítani, és még nem sokan gondolkodunk el azon, hogyan lehetne gondozni ezt a kultúrát.

- 2015-ben jelent meg legutóbb lemezetek Saját gyűjtés címmel. Terveztek a közeljövőben új lemezt kiadni?

- Szeretnénk. Többször felkértek koreográfusok, hogy készítsek zenét a darabjaikhoz. A legtöbbször Fitos Dezső, és Ifj. Zsuráfszky Zoltán, most pedig Novák Péterrel igyekszünk hosszútávon együtt alkotni. A színházi zene mindig is  jó táptalaj volt számomra, mert szeretek képekben gondolkodni. Tehát egyrészt ezekből a színházi zenékből állna az anyag, másrészt nagyapám verseiből is szeretnék feldolgozni néhányat. Emellett természetesen az eredeti alapú feldolgozások, megszólalások is tervben vannak. Én továbbra is a magyar világi népzenét szeretném képviselni, fejleszteni.