Jazz/World

Ifjú mesterektől a nagy öregekig

2013.08.21. 14:29
Ajánlom
Étkészletek, amelyek a mai konyhában is megállják a helyüket, faragott tárolóedények, a gyékényfelhasználást új szemszögből megmutató székek, míves furulyák – mindez csak töredéke annak a számtalan tárgynak, amelyek jelenleg láthatók a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.

A múzeum Fő utca 6. szám alatti főépület mellett, a Szilágyi Dezső téri időszaki kiállítóteremben várja mindazokat, akiket nemcsak az érdekel, mi és hogyan készült nagyszüleink korában, hanem az is, mindebből mi hasznosítható, használható napjainkban.

2014 januárjáig a XXX. Országos Faragó Pályázatra érkezett alkotások láthatóak a földszinten. A pályázatra ma már nemcsak hagyományos pásztorművészeti tárgyakkal neveznek, hiszen a zsűri is egyre jobban értékeli a hagyományra építő, de ötletes, újítási szándékkal készülő darabokat. 2013-ban a zsűri döntése alapján a kiállításon 51 művész mutatkozhat be legszebb alkotásaival.

Szeptember 21-ig látható az emeleten Az agyag vonzásában címmel Szűcs Imre fazekas kiállítása. Az 50 éve tevékenykedő fazekasmester a hagyományok megtartása mellett teljesen egyéni motívum- és színvilágot hozott létre, ám hatalmas szakmai tudása miatt mindegyik munkája egyedi, azonnal felismerhető. Folyamatosan újít, a 2011-es körmendi pályázaton például négyszögletes étkészletével nyert első díjat. Munkássága kitűnő példa arra, amit a Hagyományok Háza képvisel: a népművészet nem vitrinbe való, elavult kategória, hanem napjainkban is élő, használható érték.

Szeptember 20-ig látható a Népművészet Ifjú Mestere pályázatra idén benyújtott alkotásokból álló kiállítás, így a nagy öregek mellett az ifjú tehetségek is bemutatkoznak a múzeumban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Zenés színház

Sonya Yoncheva: „Mernünk kell élni a lehetőségekkel”

Mimì, Violetta, Tosca vagy Médeia – az operairodalom legjelentősebb női szerepeit énekli a világ legnagyobb színpadain, osztatlan sikerrel. Az Opera idei tematikus évadához kapcsolódó Olasz Estély sztárvendége a Maria Callas utódjaként is emlegetett bolgár szoprán, Sonya Yoncheva.
Zenés színház

Spielberg egy 17 éves, ismeretlen lányt választott a West Side Story női főszerepére

Steven Spielberg egy nyílt szereplőválogatáson feltűnt, ismeretlen 17 éves lányra bízta Maria szerepét a West Side Story új filmes feldolgozásában.
Vizuál

A naiv festő, aki egy szenttől kapta tudását

60 év felett kezdett el festeni, és úgy vált az egyik meghatározó roma művésszé itthon, hogy csak két általánost végzett el. Balázs Jánosnak nem volt könnyű élete, de mindig elfogadta sorsát - egyedül az alkotás érdekelte.
Zenés színház

Feladat sosem találja készületlenül – Misura Zsuzsa születésnapjára

A Liszt Ferenc-díjas szoprán, Misura Zsuzsa 1973-ban kezdte pályafutását a Magyar Állami Operaházban, amelynek örökös tagja. A napokban ünnepelte 75. születésnapját, ennek alkalmából köszöntjük őt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Most megtudhatod, kik alakítják a jövőben a magyar jazzt

Tizenkettedik alkalommal jelentkezik Közép-Európa legjelentősebb, jazztehetségeket felvonultató tehetségbörzéje, a Jazz Showcase február 8 és 10. között, ahol a fiatalok mellett már ismert magyar és külföldi előadók is fellépnek az esti nagy koncerteken.
Jazz/World ajánló

Hajdu Kláráért szurkolhatunk A Dal 2019 előválogatójában

A Dal 2019 legjobb 30 mezőnyébe bekerült a magyar jazzélet egyik kiemelkedő énekese, Hajdu Klára a You’re gonna rise című dalával, amit január 26-án mutat be élő adásban.
Jazz/World videó

A kecskeméti zeneiskola a Trónok harca zenéjével támadott a plázában

Kétszáz zenész és énekes ünnepelte villámcsődülettel az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola fennállásának 125. évfordulóját. Videó!
Jazz/World ajánló

„…a jó dolgok úgyis összekapcsolódnak"

A 2019. esztendőben több jubileumi programmal lép a Pesti Vigadó színpadára a Kaláka együttes: Kiss Anna 80. születésnapja, Kányádi Sándor születésének 90. évfordulója, valamint Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából. A rendezvényekről és az 50 éves együttes titkáról Gryllus Dániellel, a Kaláka alapítójával, a Gryllus Kiadó vezetőjével beszélgettünk.
Jazz/World

Még Mohay András játéka is hallható a MAO most megjelenő lemezén

Régi és új felvételekből, kortárs zeneszerzők műveiből áll a Modern Art Orchestra (MAO) új lemeze, amit vasárnap a Budapest Music Center nagytermében mutatnak be Szilágyi Kinga hárfaművész, Borbély Mihály szaxofonos és Gőz László harsonaművész közreműködésével.