Jazz/World

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

2018.07.13. 09:55
Ajánlom
Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.

Nálam Pharoah Sanders és Mahmoud Gania közös albumával kezdődött az egész gnawa-utazás. Pontosan emlékszem arra a döbbent hallgatásra, mikor a Harvest Timeot követve, egy alig észrevehető váltással és másfél perc szaxofonszóló után igazából elkezdődött a The Trance of Seven Colors.

Babonás légkör: szokatlan, tompán gurgulázó basszus, transzszerűen ismétlődő, felelgető kántálás, csattogó fémes lüktetés – olyan, mintha a rituálé közepén ülnék.

Ezért utaztunk több, mint egy évvel később másodjára is Marokkóba, hogy ellátogassunk a Gnawa és Világzene Fesztiválra, Szavírába.

36121346_2500953293263824_151855187294683136_o-143518.jpg

Gnawa és Világzene Fesztivál (Fotó/Forrás: Festival Gnaoua)

Franciásan: Essaouira, a maga zegzugos medinájával és középkori falaival hasonlóan elvarázsolt hangulatot áraszt. Az óceánparti várost újkori történelme során már alaposan feltérképezte magának a művészvilág, a hippik, a szörfösök, és a francia aranyifjak, tehát sokkal színesebb a közönsége, minthogy egyszerű historikus városka maradjon. Hogy éppen emiatt, vagy az óceán miatt, nem tudom, de határozottan arra jutottunk, hogy itt Marokkói viszonyok közt is egészen világiasnak hat a mindennapi élet folyása.

Szavíra maga a hagyomány és haladás szimbiózisa; ahogy az ódon falak közt áramlanak ősrégi és gyorsan illanó aktuális létformák, az a múlt és jelen együttélésnek metaforája lehetne - ideális terep egy művészeti örökségével és történeti sokszínűségével büszkélkedő kultúra bemutatására. Nem árt, ha ezen a ponton tisztázzuk az alapfogalmainkat: a gnawa szó maga egy etnikai csoportot jelöl, akiket a kereskedő karavánok hurcoltak be Marokkóba rabszolgaként.

E nép zenei örökségét szokás „gnawa zenének” hívni, ami egy igen változatos repertoárt, zenekari összeállítást és szertartási rendet jelöl. A zenekar vezetője a maalem – a mester -, akinek hangszere a háromhúros basszuslant - a gimbri -, a zenekar többi tagja pedig a krakeb nevű vas kasztanyettával kíséri a közös énekeket.

Egészen a közelmúltig a gnawa zene előadása nem vált ki a rituális rend egységéből. A gnawa zenész örökölt hivatásként tanulta a mesterségét, a zenét pedig nem koncertközönségnek, hanem a lilák, az egész éjszakás szertartások résztvevőinek játszották. A gnawák zenéje ugyanis eredetileg rituális közösség, ami a gyógyító, megtisztulást hozó szertartáson a közös transz átélésének lehetősége.

35026642_2500952756597211_1509436195703095296_o-143519.jpg

Gnawa és Világzene Fesztivál (Fotó/Forrás: Festival Gnaoua)

A fesztivál maga 1998 óta hirdeti a zene ünnepét, és látja vendégül a hagyományos és más műfajok képviselőit, workshopok, előadások, hangszerkiállítás, és még emberi jogi fórum is kísérik a koncerteket, lenyűgöző a programok és szakmai műhelyek mennyisége és minősége. Sajnos azonban ki kell ábrándítsak mindenkit, akit a transz élménye inkább vonzana:

a fesztiválon ebből a zenei-történeti kavalkádból ugyan kedvére szemezgethet bárki, de a lilák és a gnawa zene misztikumára nagyon nehéz ráhangolódni a több tízezres tömegben.

A Moulay Hassan téren (ha úgy tetszik: Nagyszínpad) a Snarky Puppy és Maalem Hamid El Kasri közös nyitókoncertje alatt és után fullasztó volt a tömeg, és a kedvesem annyi érdeklődő tekintet és tapogatás keresztútján állt, hogy pár óra után nem volt hajlandó tovább ottmaradni.

Az óceán partján felállított színpad már barátságosabbnak bizonyult, és mivel a helyszín is sokkal ígéretesebbnek tűnt, áthelyeztük ide a bázisunkat. A parti sétány árusai és a köves úton hömpölygő tömeg mellett nagyon jól megfértek a hagyományosabb hangvételű koncertek, és mivel a hatalmas homokpart kiváló kemping-szpot, itt találkoztunk a legváltozatosabb összetételű stoppos-hippi kolóniával is. Volt, aki Maliból, meg Dél-Afrikából, sőt volt, aki Kolumbiából szelte át a végtelen távolságot, hogy ott legyen. Na, itt már szinte csodásnak mondható volt a buli, az emberek táncoltak, krakebáztak, énekeltek, a hátizsákjaik mellett feküdtek, kukoricát majszoltak és a friss fuvallatokban kicsit jobban el is oszlott az örökké, mindenhol terjengő hasisszag.

Ez az életkép csak akkor kezd kicsit szürreálisabban hatni, ha hozzá képzeljük, hogy a közönség soraiban a legtöbb nő fejkendőt, és a végtagjaikat illendően elfedő ruhákat visel.

Ha már minden magunkkal hozott sztereotípiát sikerült is levetkőzni, azt akkor is nehéz nem észrevenni napközben az utcákat járva, hogy a francia hatás és minden „haladás” dacára, Marokkóban még él a dolgoknak egy hagyományosabb, szigorúbb rendje, amihez képest az éjjeli koncertek hangulata elsőre valószínűtlenül oldottnak és felszabadultnak tűnt.

Az utolsó éjszakát szerettük volna az öt pár tucat főre szabott helyszín egyikén tölteni, de az adott napra már esélytelen volt az intimebb hangvételű koncertekre jegyet kapni, így maradt a két ismert helyen Fatoumata Diawara és a Bnat Tombouctou koncertje és még több maalem, még több hagyományos repertoárral. És ez így is nagyon jól volt.

Olyan intenzív volt az egész három nap, hogy bár a hőségben néha úgy éreztük áll az idő, egyszer csak vége lett az utolsó koncertnek is. Őszinte leszek: nem volt elsőre egyértelmű, hogy tulajdonképp jól éreztük-e magunkat, mert olyan sok impulzust kaptunk, hogy napokig tartott kipihenni. A városban viszont mégis létezik egy olyan időtlen távlat – talán az óceán miatt – ami átjárja és visszacsalogatja az embert. Ha még tart majd a Ryanair-es csoda, akkor talán jövőre, de biztos hogy legalább három-négy hétre. Aki addig nem bírná gnawa zene nélkül, az szerencsére Budapesten is ismerkedhet vele Said Tichiti valamelyik koncertjén.

Ez pedig itt egy válogatás olyan zenékből, amik jól visszaadják a fesztivál hangulatát:

 

Marokkói zene itthonról

Kapcsolódó

Marokkói zene itthonról

Ha Közép-Európában valahol marokkói fesztivált rendeznek, a szervezőknek nincs sok választásuk: a magyar Chalaban zenekart hívják. Leginkább két okból. Egyrészt, mert tudják, hogy minőségi zenére számíthatnak, másrészt, mert a környező országokban nincs más, aki az afro-arab fúziós zenét játszaná.

Mindig jót derülök a jobbikos sms-eken

Mindig jót derülök a jobbikos sms-eken

A Chalaban zenekar egyike a legfontosabb afro-arab zenét játszó zenekaroknak Közép- és Kelet-Európában. Alapítója és frontembere, Saïd Tichiti hosszú ideje él Budapesten, Marokkó mellett Magyarországra is hazájaként gondol, a kormány bevándorlópolitikáját pedig félelmetesnek tartja. A zenésszel magyarul készítettünk interjút, ami során az is szóba került, miért hívják meg szélsőjobboldali rendezvényekre, illetve hogy jön ki jobbikos szomszédjával.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Raktárvásárral zárja a nyarat a Libri

Hat napig várja váltakozó akciókkal és folyamatosan frissülő készlettel vásárlóit a Libri Kiadó a Szentendrei úton.
Klasszikus

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.
Vizuál

Itt a Kisasszonyok előzetese Meryl Streeppel és Emma Watsonnal

Igazi sztárparádés feldolgozás érkezik Luisa May Alcott klasszikusából.
Klasszikus

Fischer Ivánnal a címlapon kezdi az évadot a Fidelio

Az ingyenes programmagazin évadkezdő számában az eseménynaptár mellett többek között interjút talál Láng Annamária színésszel, Ron Howard filmrendezővel, Várallyay Petra hegedűművésszel, Bán Zsófia íróval, illetve a címlapon szereplő Fischer Ivánnal. Lapozzon bele online!
Tánc

Egyik rabszolgaságból a másikba

Az Út a királyi operába című portréfilm lehetett volna negédes mese egy mulatt fiúról, aki a világon elsőként táncolhatta sötét bőre ellenére Rómeót. Szerencsére azonban Icíar Bollaí rendezőnek – Carlos Acosta produceri jelenléte mellett – sikerült megmutatnia, hogy sötétség nélkül nincs fény.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

A növények „énekéből” csinált zenét ez a férfi

Mit mondanának a növények, ha beszélni tudnának? Ismerd meg a kaliforniai Nico Georist, aki két évet töltött a növényvilág nyelvének megfejtésével egy olyan technológia segítségével, amely a növények rezgéseit zenévé változtatja.
Jazz/World hír

Több ezer fotó vált hozzáférhetővé a jazz fénykorából

Csaknem 50 évnyi „porosodás” után online elérhetővé tették Francis Wolff, a Blue Note Records producerének fotóarchívumát.
Jazz/World john coltrane

Coltrane újabb meglepetése az utókornak a Blue World című album

Szeptember 27-én újabb, eddig kiadatlan Coltrane-album lát napvilágot. Hallgasd meg a cikkben a címadó dalt!
Jazz/World ajánló

Az egyszerre három trombitán játszó jazz-zenebohóc is fellép a Müpa nyárzáró fesztiválján

Augusztus 20-án ingyenes jazzkoncertekkel várja a közönséget a Jazz 0820. Augusztus 30. és szeptember 1. között pedig a pezsgő swingkorszakot idézi meg a New Orleans Swingfesztivál, amin a svéd jazz-zenebohóc, Gunhild Carling is fellép.
Jazz/World hungarikum

A fiatal cimbalmos generációt szólítja meg a BMC Nemzetközi Cimbalomversenye

Lukács Miklós, a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb cimbalomművésze a megálmodója a BMC-ben augusztus 25. és 31. között zajló versenynek.