Jazz/World

Így látta apját Miles Davis fia

2018.10.29. 10:50
Ajánlom
Erin Davis szerint sok félreértés és tévedés övezi Miles Davis alakját. Ezeket szerette volna helyretenni a fatherly.com-nak adott interjújában.

Erin Davis jó kapcsolatot ápolt apjával annak ellenére, hogy 14 éves koráig nem élt vele egy háztartásban. 15 éves korától azonban nyári munkaként roados feladatokat látott el Miles Davis turnéin, később ütőhangszeresként apja zenei univerzumába is belépett. Ő ezekre a napokra emlékszik a legnagyobb szeretettel.

Sokan a Sötétség Hercegeként gondolnak apámra, aki mindig borongós és hűvös volt, különösen a színpadon. Aki hátat fordított a közönségnek és aki nem jelent meg időben a koncerteken. De az én tapasztalatom szerint ő egyáltalán nem ilyen volt”

  – fogalmaz Erin. "Amikor zenéltünk, sokszor fordult a zenésztársai felé, főleg azért, mert a jelenidejűség volt számára legfontosabb dolog a zenében. A stúdiózás, a felvételek készítése már kevésbé izgatta. Számára az élő koncert volt a minden. A dalok is változatos formában szólaltak meg a turné különböző állomásain. Előfordult, hogy egy dal a turné elején még lassú szám volt, a végére pedig egy gyors nóta lett belőle. Minden arról szólt, ami a színpadon született meg élőben. Amit saját maga, a közönség és a zenekar számára teremtett” – tette hozzá.

Apja közönséggel szembeni hűvösségét így magyarázta:

azt hiszem, sokan nem értik, mit jelent a zenében létezni. Nem mehetsz ki a színpad elejére, mosolyogni a tömegre. Minden pillanatban tartanod kell a kontaktust a többi zenésszel, hiszen csak így tarthatod szemmel a zene irányvételeit”

– vélekedett. Erin Davis két turnéra kísérte el apját zenészként, ahol elektronikus ütőhangszereken játszott, ami akkoriban még szokatlan dolog volt. Mivel Miles eddigre modernebb hangzást szeretett volna, a hagyományos, akusztikus ütőhangszerek helyett fia sample-ket és octapadet használt, amiken megpróbálta kikísérletezni, hogyan lehet szólózni. „Minden alkalommal nagyon izgultam, amikor vele játszottam” – mondta.

GettyImages-101602397-104448.jpg

Erin Davis apja rtombitájával (Fotó/Forrás: Getty Images)

Mint meséli, apja nem volt az a tipikus apa, aki sok időt töltött a gyerekével való játékkal. Ellenben sokat boxoltak együtt. „Megtanította nekem, hogyan védjem meg magam, hogyan kell harcolni”. Erin Davis szerint

apjának nagyon jó humora volt, emellett imádta a lovait, akiket Malibun tartott, és sokat festett – mint ez utóbbi köztudott. Azt is elárulta, hogy a trombita hercege nagyszerű szakács volt, saját receptkönyve volt, ami sajnos elveszett. Kiváló volt a chillije és a bouillabaisse-je, (francia halászleve).

Azt is elmondta, hogy Miles Davisnek soha nem állt szándékában tudását közvetlenül átadni neki, inkább csak akkor adott tanácsokat, ha látta, hogy igazán őszintén érdeklődik a zene iránt. Erin Davis azt is hozzáteszi, ezzel együtt időnként hiányzott neki a direkt apai tanítás és a zenén kívül eltöltött, közös idő.

Sok útmutatását, finom útjelzését csak később értettem meg. Sokszor azt kívánom, bárcsak itt lenne még a közelemben, és tanulhatnék tőle"

– árulta el. Hozzátette, megértette, hogy apja élete a turnézás, ezért nem lázadt több figyelemért. "Őszintén szólva, nem kívánnék ma sem mást, mint amit kaptam tőle. Láttam, ahogy az emberek a közönség soraiban elsírják magukat, sokan hozzám is odajöttek, hogy elmondják, mennyire szeretik és tisztelik őt. Mindig is azt gondoltam, ez csodálatos. (...) A legjobban az nyűgözött le benne, ahogy minden egyes koncerten le tudta bontani a zenei prekoncepcióit, azt, hogy mi fog történni egy adott kompozícióban, és megtalált valami sokkal messzebbre vezető utat" – fogalmazott.

Erin Davis Miles Davis legkisebb fia, aki a zenész Marguerite Cantuval való kapcsolatából született. Erin davis jelenleg Los Angelesben él, a Ghost Media nevű online marketinggel fogllalkozó zenei promotercéget vezeti, emellett producerkedik is.  Többek között az apjáról szóló Miles Ahead című filmet jegyzi producerként.

(forrás: fatherly.com)

Don Cheadle teljesen átlényegül Miles Davisszé

Kapcsolódó

Don Cheadle teljesen átlényegül Miles Davisszé

Don Cheadle minden szempontból tökéletes: egy zenész lelkű színész, akinek a rendezéshez is megvan a vénája, és nem mellesleg személyes ismeretségben állt Davis családjával. Nézd meg a Miles Ahead című film előzetesét!

Ki volt Miles Davis?

Ki volt Miles Davis?

Miles Davis életművén végighaladva a hallgató előtt felsejlik a jazz bebopot követő történetének - legfeljebb néhány helyen hiányos - vázlata. Davis azonban nem pusztán felskiccelte egy teljes műfaj fejlődésének mérföldköveit, de legalább ennyire működött egyfajta katalizátorként egy olyan folyamatban, amelyben az állandóságot a trombitája, ő maga jelentette, miközben a folyamatos változás könyörtelen imperatívuszának engedelmeskedve és partnereit halálbiztos intuícióval megválasztva formálta a jazzt, mindig az adott kor arculatához illően.

Ki volt Miles Davis? II.

Ki volt Miles Davis? II.

Jazz-zenészekről szóló portrésorozatunkat Miles Davis életművének második fejezetével folytatjuk.

<i>We Want Miles!</i> – Néhány megjegyzés Miles Davis módszeréről

We Want Miles! – Néhány megjegyzés Miles Davis módszeréről

Akár véletlen, akár ügyes írói fogás, szimptomatikus jelentőségű, hogy a Ligeti György által a huszadik század egyik legnagyobb muzsikusának nevezett Miles Davis a „szerzőtárs” Quincy Troupe által formába öntött Önéletírás-a a „Listen” szóval kezdődik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Összeköt és feszültséget teremt – Dejcsics Konrád bencés szerzetes az Arcus Temporum csendjéről 

Egy pillanatnyi csendre hív meg a művészet és az élet forgatagában az Arcus Temporum művészeti fesztivál augusztus 23. és 25. között Pannonhalmán. Dejcsics Konrád fesztiváligazgatóval beszélgettünk a Főapátság és a kortárs kultúra kapcsolatáról, és a fesztivál eszmeiségéről.
Zenés színház

Ügy lett a Soharóza kórus szerepléséből a Szigeten – Galéria!

A Soharóza Ügy című előadása megjárta a Szigetet, a backstage-ben és a próbán pedig fotósorozat készült. Ezt a galériát mutatjuk meg most Önöknek.
Színház

Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája „himnuszát” - Klippremier

Tompos Kátya dalos játékra hívta kollégáit, többek közt Udvaros Dorottyát, Vecsei H. Miklóst és Mucsi Zoltánt. Hangulatos videoklip készült a Színházak Éjszakája idei „himnuszához”, melyet Hrutka Róbert és a népszerű színésznő közösen jegyeznek.
Tánc

Sosztakovics titkos szerelme egy balerina volt

Kalapács alá került a zeneszerző tíz szerelmeslevele, amit a Bolsoj egykori balerinájának, Nina Pavlova Ivanovának írt 1935. és 1939. között. A titkos románcról és a szerelmeslevelekről eddig a zenetörténészek sem tudtak.
Vizuál

Kulisszatitkok: így készült a Brian élete

A hetvenes években egy filmes stáb Tunéziába utazott, hogy leforgassa Jézus életének történetét a születésétől a kereszthalálig (Názáreti Jézus - 1977). A nyomukban pedig – sokszor ugyanazokon a helyszíneken és statisztákkal - egy hatfős angol csapat elkészítette a saját verzióját. A negyven éve bemutatott film a Pythonok szerint is legjobb közös munkájuk, amelyben gyakorlatilag az élet minden helyzetére megtalálható a válasz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World john coltrane

Coltrane újabb meglepetése az utókornak a Blue World című album

Szeptember 27-én újabb, eddig kiadatlan Coltrane-album lát napvilágot. Hallgasd meg a cikkben a címadó dalt!
Jazz/World ajánló

Az egyszerre három trombitán játszó jazz-zenebohóc is fellép a Müpa nyárzáró fesztiválján

Augusztus 20-án ingyenes jazzkoncertekkel várja a közönséget a Jazz 0820. Augusztus 30. és szeptember 1. között pedig a pezsgő swingkorszakot idézi meg a New Orleans Swingfesztivál, amin a svéd jazz-zenebohóc, Gunhild Carling is fellép.
Jazz/World hungarikum

A fiatal cimbalmos generációt szólítja meg a BMC Nemzetközi Cimbalomversenye

Lukács Miklós, a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb cimbalomművésze a megálmodója a BMC-ben augusztus 25. és 31. között zajló versenynek.
Jazz/World videó

Zseniális: dalban mondanak híreket

A Hírek dalban projekt az online térben kavargó híreket szórakoztatóan, akusztikus zenei kísérettel tálalja nekünk. Az első részben a Lóci játszik frontembere, Csorba Lóci öltötte magára az énekes-bemondó szerepét.
Jazz/World ajánló

Mintha Provence-ben járnánk - minifesztivál a Diszeli Kúriában

Új igazodási pont a Balaton-felvidék kulturális kínálatában a nemrég nyílt 18. századi műemlékegyüttes, a Diszeli Kúria. A Hosszúahétvége elnevezésű minifesztiválon fellép a Dés László Free Sounds Quartet, Bereményi Géza és Másik János pedig közös estjét adja elő.