Jazz/World

II. Szolnoki Jazzfesztivál

2002.11.27. 00:00
Megosztom
Kora este veszi kezdetét a II. Szolnoki Jazzfesztivál, amelyet ezúttal is a Városi Művelődési és Zenei Központban rendeznek meg (Hild János tér 1.).

A fesztivál programja 18.45-kor indul a művelődési központ első emeleti galériájában, a Jászkun Fotóklub alkotóinak a tavalyi dzsesszfesztiválon készített fotóiból összeállított kiállítás megnyitójával. A dzsessz-seregszemle nyitó koncertjét a Better Times Band adja 19 órától, míg másnap, szintén este héttől a László Attila Band produkciójára várják a közönséget a szervezők. Pénteken 18.45-kor ismét kiállításmegnyitó színhelye lesz a művelődési központ emeleti galériája, ugyanis ekkor mutatják be a Takács Andrea fotóművész dzsessz témájú felvételeiből összeállított tárlatot. Ugyancsak pénteken, 19 órától Horváth Charlie ad koncertet soul- és dzsesszdarabokból, neves zenészekből verbuválódott kísérőzenekarral. A fesztivál záró produkciója a Pege Quartett Zene mindenkinek című, latin, blues-, szving- és dzsesszdarabokat megszólaltató koncertje lesz, a Jubileum téri Bowling Centerben, 21 órakor.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Színház

Esztergályos Cecília és Frajt Edit főszereplésével készül a Macskajáték az Újszínházban

Az Újszínház a 2026/2027-es színházi évad premierjeinek sorában Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját mutatja be elsőként, Vass György rendezésében. Az ikonikus színdarab premierjét október 16-án tartják.
Színház

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.
Vizuál

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.
Jazz/World ajánló

Először koncertezik Magyarországon Momoko Gill, a brit kortárs jazz szcéna sokoldalú előadója

A multiinstrumentalista zenész, dalszerző és producer első magyarországi koncertjére november 8-án érkezik a Turbinába, ahol Momoko című szólóalbumának anyagát mutatja majd be.
Jazz/World ajánló

Idén is jazzel indítja az évadot a Müpa

Szinte már hagyomány, hogy nyár végén többnapos jazzünneppel búcsúztatja a fesztiválszezont, és egyben nyitja meg saját új évadát a Müpa. Augusztus 28. és 30. között három kivételes előadót köszönthetünk a JazzTime-on.