Elhíresült édesapja mondata, aki szerint vagy nagyon jól csinál valamit, vagy senki nem akarja ezt a posztot.

Szeretnék hinni benne, hogy valamit jól csinálok, mert fejlődik a szövetség. Két rekordot is tartok: a legfiatalabbként kerültem az elnöki pozícióba, és a leghosszabb ideje művelem. De ez nem csak személyes sikertörténet: mindannyiunk közös munkája, és meg kell mondjam, elég stresszes. Távolról lehet, hogy szép dolog elnöknek lenni, mások szerint viszont elhúzhatnék… Nagyon vegyes a kép. Akik közelebbről nézik a történéseinket, látják a belső törekvéseket és a harcokat, az irigységet, nekik ez elég elrettentő lehet, nem szívesen vállalná bárki is.

Sok az eszkimó? Budapesten akár naponta elmehetünk egy remek jazz-koncertre.

Igen, szerencsére, mert ez azt is jelenti, hogy nagyon gazdagok vagyunk tehetségekben. Ötvenhét éves a jazzoktatásunk, rengeteg képzett fiatalt bocsájt a pályára. Az biztos, hogy huszonöt éve még nem voltunk ennyien. Persze, így a meglévő helyekre és lehetőségekre is sokkal többen pályázunk. Az is siker, hogy a két nagy fellépőhely, a Budapest Jazz Club és az Opus felépítették a saját közönségüket, stabilak évek vagy éppen évtizedek óta, és igaz ez a két kisebb klubra, az Ifre és a Jedermannra is, ezek mind privát vállalkozások. Pedig a pandémia visszavetette a turizmust. Elég sok időt töltök a BJC-ben, és látom, hogy szinte a fele a vendégeknek külföldi, akik viszik haza a magyar jazz jó hírét.

Ősztől négy nagy versenyt rendeztünk, a Csepregi Gyula szaxofon-, a Pege Aladár bőgő-, a szokásos combo-versenyünket és egyet a zeneszerzőknek is. Márciusban ért véget a 30 év jazz-sorozatunk is. Csak ez az utóbbi széria negyven eseményt jelentett és 150 zenészt érintett. Ha éves szinten összeadnám a rendezvényeinken, mentorprogramban érintett résztvevőket, akkor úgy 300-400 zenész jut fellépési lehetőséghez a szövetség által.

Az Eastern Boundary Quartet (Fotó/Forrás: Budapest Music Center)

Talán a szövetség is megérzi azt, ami a pályáján látszik: tud menedzselni. Ha csak az amerikai projektjét vesszük, az Eastern Boundary Quartetet, már azt mondanám, ez egy biztos pont. De kitől kaphatnak segítséget a fiatalok?

Minden mindennel összefügg. Nekem sosem volt menedzserem, önmenedzselést folytattam, és szerintem ez a legelterjedtebb. Ha csak az amerikai zenekarunkat veszem, amiben magyar oldalról Borbély Mihály barátommal zenélek, ezt látom az amerikai zenész-ismerőseim körében is.

Magyarországon különben sincsenek kifejezetten jazz-menedzserek. Egy ideje már mondogatom, és beszéltem a jazz-tanszékkel is ez ügyben, hogy szívesen vinnék egy tárgyat: önmenedzselést és zenekari marketinget kellene tanítani egy vagy két félévben. Ez nyugaton ragyogóan működik, szívesen kidolgoznám itthon is a tematikáját. Ma már nem elég, ha a hangok, meg a ritmus a helyükön vannak... Sőt, a fiataloknak szerintem életmód-tanácsok is jól jönnének, hogy fókuszálni tudjanak, és az energiáik ne szóródjanak szanaszét, és az sem mindegy, hogy egy fogadáson hogy mutatkoznak be vagy mit vesznek fel, hogyan ápolják a kapcsolataikat. Egy kicsit talán közelít a célhoz a szövetség mentorprogramja, amit az év fiatal jazz zenésze projekt ötletgazdája, Pintér Zoltán szervez: a győzteseket – idén a szakmai díjazott Sárközi Edina, a közönségdíjas meg Majsai Roland lett – egy éven át segítjük a karrierjük kibontakoztatásában, nemcsak fellépésekben, de média-szereplésekben is. Van, aki kifejezetten ügyesen sáfárkodik ezzel az évvel, Richter Ambrus dobos jut eszembe, aki a mentor-évet követően már vagy nyolc zenekarban játszott.

Ennyire sok a tehetséges fiatal? Vagy most jobban meg merik mutatni magukat?

Nem is tudom, egy teljesen más, digitális világot élünk. Korlátlanul juthatnak információhoz a jazzről vagy hallgathatják a mesterek játékát, koncertjeiket. Mondjam, hogy fiatal koromban mobiltelefon sem volt, nemhogy internet? Hogy az volt a sztár, akinek volt egy videó-lejátszója, ha sikerült végre egy oktató-videót szereznünk valahonnét? Tehát színvonalnövekedés és felgyorsulás is zajlott egyszerre, és mindehhez jön még a remek képzés is.

Sokan morzsolódnak le a pályáról?

A Zeneakadémia egy burok, egy mesterséges közeg, és utána egyszer csak kint találják magukat az életben, és meg kell állniuk a saját lábukon. Egyébként én úgy érzem, hogy az igazi tehetség megtalálja a maga útját. Tehát aki zenészi kvalitásai okán és pszichésen is alkalmas, az a felszínen marad.

Mert az igazság az, hogy pusztán jazzből megélni – ahhoz valami nagyon különleges csillagállás is kell.

A Magyar Jazz Szövetség elnökeként, a 2021-es Magyar Jazz ünnepén a BJC-ben (Fotó/Forrás: Budapest Jazz Club)

Ön is több lábon áll, láttam már dobos oktatóvideóját, rendszeresen fellép a New Quartetjével. A szövetség projektjei közül melyiket viszi?

Több projektem is fut. Az egyik különösen fontos, mert tavaly a pandémia miatt nem tudtuk tavasszal megrendezni a magyar jazz ünnepét. Idén egy négy napos sorozat lesz itt a BJC-ben április 6. és 9. között. A fő eseménye, a pénteki, 8-i nap nyitánya mindig a Szabó Gábor-életműdíjas koncertje, ezt a díjat az idén Zsoldos Béla nyerte. Az első két nap a fiataloké: szerdán a verseny-győztesek és az év fiatal jazz-zenészei játszanak, csütörtökön, április 7-én a jazz-tanszakkal rendelkező iskolák mutatkoznak be. Pénteken lép fel Zsoldos Béla, őt Kaltenecker Zsolt és Mózes Tamara duója, valamint Szabó Dániel kvintettje követi. Itt muszáj megállnom: Szabó Dani hatalmas kincse a magyar zenének, eddig jobbára Amerikában élt, a kaliforniai egyetemen tanít, és főként zeneszerzéssel foglalkozik. Most majd többet hallhatjuk itthon, és személyes célom is, hogy visszakapcsoljuk a magyar jazzélet vérkeringésébe.

9-én tehát Pozsár Eszter együttese, a Contempo kezd, majd Kézdy Luca zenekara, a Santa Diver, végül Szőke Nikoletta Quartetje lép fel, Fekete Kovács Kornéllal kiegészülten.

Régi vesszőparipája, hogy hiányzik egy állami jazz középdíj. Miért tartja ezt ennyire fontosnak?

Azért, mert szeretnénk, ha felemelnék a jazzt, és leválasztanák az általános könnyűzenei masszáról. És idáig még nem jutottunk el, hogy a szakma mellett a politika is úgy döntsön, hogy legyen egy önálló jazz-előadóművészeti középdíj. Kidolgoztunk már erre javaslatot, legalább háromszor jártunk a minisztériumban, de nem történt semmi. Ahogy az oktatás terén most már megfelelő a jazz helyzete – a Zeneakadémián van tanszékünk –, rendezett az állami ösztöndíjak ügye is, mert az Lakatos Ablakos Dezső jazz előadóművészeti ösztöndíj egyenrangú a komolyzenészek Fischer Annie-ösztöndíjával, vagy a Kodály-ösztöndíjjal, miért pont az életműdíjak terén tátong ez a hiátus?

Hol látja most a jazz helyét a zenei palettán?

Ezt nehéz meghatározni, mert a jazz nagyon sok műfajjal fuzionál. A zenészek képzettségüknél, nyitottságunknál és tehetségüknél fogva nagyon sok mindenhez hozzá tudnak nyúlni, és sokféle produkcióhoz képesek csatlakozni, akár szimfonikus, komolyzenei oldalon, akár a könnyűzenében. Ha nézte a Dalt: egy csomó kollégám ott zenél, jónéhány produkciót átitatott a jazz. Az volt a benyomásom, hogy

Pedig a jazz egy teljesen eltérő fejlődési irányt vett már talán az ötvenes években, ekkor vált szét a pop-rock, és az ezeknél lényegesen artisztikusabb jazz, szerintem. Persze összeérnek bizonyos pontokon.

Bágyi Balázs (Fotó/Forrás: Willy Schuyten / bagyibalazs.com)

Mint az ön zenéjében is. Az akusztikus hangzásra esküszik, de ezen belül is ezerféle úton jár: hallottam már egészen meditatív és szertelenül free-számát, és teljesen más a 2016-os Hommage To Shakespeare vagy az Eric Satie előtt tisztelgő albuma. A jazzben mindent lehet?

Szerintem mindent lehet, és mindent szabad, csak ízléssel és hozzáértéssel kell közeledni hozzá. Jelenleg nincsenek konkrét zeneszerzési terveim, rohangálós ez az időszak, többet is tanítok, a magántanítványaim mellett a miskolci Bartók-konziban és a lovasberényi Reményikben is óraadó vagyok. A tanítás egyébként veszélyes mező: kicsiben élvezem, de félek tőle – és látom másokon is –, hogy nagyobb mennyiségben kiégéshez vezethet. De szerintem egy rendes jazz-zenésznek nem is való a monotónia.

Még az önmenedzselést is, az adminisztratív nyűgjeivel együtt, egy alkotófolyamatként élem meg, ahogy összekötöm az ötleteket, az összefüggéseket, meg az embereket a világ különböző pontjairól. Ezeknek az elemeknek az összeépítése egy cél érdekében ugyanúgy alkotófolyamat, mint amikor a színpadon a hangokat egymáshoz rakjuk.

A Bágyi Balázs New Quartet azon kevés magyar jazz-társulatok közé tartozik, amely rendszeresen fellép Kínában. Ezt hogy hozták össze?

Hát igen, mondjuk ez a Covid előtti időkre volt igaz… A BJC-ben ismerkedtem meg két kínaival, akikről akkor még azt sem lehetett tudni, hogy kicsodák, egy delegációval érkeztek.  Csak annyit tudtam, hogy basszisták. Elhívtam őket a jamre, és hát fogyott némi pálinka is. Kiderült, hogy egyikük a Beijing Nine Gates Jazz Festival, a másik a sanghaji fesztivál igazgatója, klubok üzemeltetője.

Mire készül most?

Meghívást kaptunk a csíki jazz fesztiválra – e köré egy erdélyi turnét szervezek –, illetve ősszel egy nyugat-európai turnénk is lesz a kvartettel: a párizsi és a brüsszeli magyar intézetben lépünk fel, van még német, osztrák és svájci felkérésünk is, úgyhogy egy öt országot érintő turné formálódik. De közben itt lesznek még a nyári fesztiválok, a klubkoncertek – nem lehet okunk panaszra, szabadon élünk és tudunk játszani.

Fejléckép: Bágyi Balázs (forrás: Bágyi Balázs)