Jazz/World

Indul a 13. Újbuda Jazz Fesztivál

2017.09.15. 11:11
Ajánlom
Budapest XI. kerülete, azaz Újbuda két fontos kulturális központja, az A38 Hajó és a MU Színház idén tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Újbuda Jazz Fesztivált. Az elmúlt években igazi nemzetközi jazz-fesztivál lett a hagyományosan szeptember eleji – nyárzáró és évadkezdő – programsorozatból.

Idén, 12 év után most először változott a rendezvény időpontja, és került szeptember végére az esemény olyan komoly fellépő gárdával, ami bármelyik nyugat-európai fesztiválon megállná a helyét. Súlyos avantgárdtól hagyományos szvingig, egyedi és különleges együttműködésektől fiatal pályakezdőkig, határsértő kísérletezőktől nagynevű klasszikusokig terjed az Újbuda Jazz Fesztivál spektruma. Ma már nyugodtan elmondhatjuk:

Magyarország egyik legrangosabb jazz-fesztiváljáról van szó, amin mindenki megtalálja a neki tetsző műfajt, előadót, stílust és hangvételt.
Alexander von Schlippenbach

Alexander von Schlippenbach (Fotó/Forrás: Újbuda Jazz Fesztivál)

Szeptember 29-én 19:30-tól Szelevényi Ákos és Porteleki Áron lép színpadra. A két muzsikus 2015. december végén találkozott először, mely fontos dátummá vált számukra, a koncert felvételéből lemez is készül. A széles hangszerparkot használó, nagy íveket bejáró duó, azóta hosszabb zenei utazásba kezdett. Sodró erejű koncertjeik legfontosabb eleme valamiféle megkerülhetetlen jelenlét, valamint a rögtönzés azon kreatív ereje, amely képes összekapcsolni minket rég elfeledett gyermeki énünkkel.

Második fellépőként a LDTP triót hallhatják az érdeklődők Urs Leimgruber (CH), Jacques Demierre (CH) és Barre Phillips (F/USA) közös előadásában. A több mint 15 éve működő trió az európai jazz talán leginkább invenciózus formációja. Urs Leimgruber és Jacques Demierre tavaly már megfordult a MU Színházban. Most a szabad improvizációs zene egyik legnagyobb klasszikusa, a 82 éves (!) legenda, Barre Phillips érkezik velük, hogy egy különleges trió koncert után másnap zenészeknek és táncosoknak szóló exkluzív workshopot is tartson, a fesztivál zárónapján pedig két kiváló magyar muzsikussal, ifjabb Kurtág Györggyel és Gőz Lászlóval lépjen színpadra.

Az este lezárásaként pedig a JazzaJ “nyitott színpadán” próbálhatják ki magukat az érdeklődők, mely izgalmas találkozási lehetőség előadóknak és nézőknek egyaránt. A 10 perces blokkok új produkciókat és zenei kísérleteket hoznak reflektorfénybe. Az előadók ezen az e-mail címen jelentkezhetnek.

Szeptember 30-án 15:00-tól Barre Phillips és triója két év után újra mesterkurzust tart Budapesten a JazzaJ Műhely keretében, mely lehetőséget ad a szabad improvizációra zenészeknek és táncosoknak egyaránt. A három órás szeánsz a nagyközönség előtt is nyitott. Az instant kompozíciók kényes kérdéseit három különböző megközelítésből feszegeti az intenzív, gyakorlati workshop:

Barre Phillips – „Szabad rögtönzés és ritmus - A kezdet a vég"

Jacques Demierre – „Hagyd a másikat azt játszani, amit akar“

Urs Leimgruber - „Szabad improvizáció - Mintha először játszanál“

További részletek és regisztráció: [email protected] és a JAZZAJ facebook oldalán.

Október 1-jén, a Fesztivál zárónapja 20:00-tól kezdődik a MU-ban. Nyitó előadásként Alexander von Schlippenbach (D) szólója hallható, majd közvetlenül utána Ajtai Péterrel lép együtt színpadra. Alexander von Schlippenbach, zongoraművész, zeneszerző, aki improvizatív zenei körökben Európa egyik legelismertebb muzsikusának számít. Zenéje ötvözi a free jazz és a kortárs zene elemeit. 1966-ban létrehozta a The Globe Unity Orchestra-t, mely egészen a 80'-as évekig működött. Monk Casino című lemeze 2005-ben elnyerte a Német Lemezkritikusok Díját. Ezúttal, szólókoncertje után, Ajtai Péterrel a fiatal magyar jazzgeneráció egyik legtudatosabb, a konvenciókat folyamatosan megkérdőjelező, hatalmas hangszeres tudással rendelkező tagjával játszik duó-szettet.

Az est záróakkordjaként visszatér az LDP trió, hogy ifj Kurtág Györggyel és Gőz Lászlóval kiegészülve méltó módon közösen búcsúztassák el a 13. Jazz Fesztivált.

Az LDP in Residence programban a zenészek helyi muzsikusokkal és zenekarokkal – nem ritkán szimfonikus zenekarokkal – lépnek fel, hogy közösen hozzanak létre egy-egy spontán és improvizált zenei együttműködést. Genovai, toulon-i, luzerni, párizsi és zürichi rezidensprogramok után a trió budapesti fellépéssorozatában a nemzetközileg elismert zeneszerzővel és zenepedagógussal, ifjabb Kurtág Györggyel, illetve a harsonás és intézményvezető Gőz Lászlóval dolgozik együtt.

Az Újbuda Jazz Fesztivál MU Színházi programjait támogatta Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata és a PRO HELVETIA - Svájci Kulturális Alapítvány. Együttműködő partnerünk a JazzaJ.

A Jazz Fesztiválról bővebb információ a MU Színház szeptemberi programjában, illetve az A38 Hajó honlapján tekinthető meg

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Ősi dallamok új fénytörésben – lemezbemutató koncertre készül a Hunclorique

A nyári teltházas Müpa-koncert és sikeres európai miniturné után december 11-én a Fonóban mutatja be új lemezét a Hunclorique. Boggie és Petruska együttese unikálisan ötvözi a magyar népzene motívumait az urbánus akusztikus hangzással.
Jazz/World ajánló

Miért osztja meg a közönséget a világzene? – konferencián keresik a választ

A magyarországi világzene címmel november 14-én és 15-én kétnapos konferenciát szervez az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet. A rendezvénynek a Hagyományok Háza ad otthont.
Jazz/World ajánló

Negyvenötödik születésnapját ünnepli a Budapest Ragtime Band

A jeles alkalomból az együttes november 19-én jubileumi koncertet ad az Óbudai Társaskörben, olyan neves vendégekkel, mint a StEfrem Férfikar, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Balogh Kálmán cimbalomművész és Kovács Ferenc énekes, multiinstrumentalista.
Jazz/World interjú

Borbély Mihály: „A szaxofon a fő hangszerem, a tárogató meg az identitásom”

Borbély Mihály a focipályát a zenei pályára cserélte. Bár jazzt játszik, zenéjében a kortárs klasszikus zenén kívül bőven megtalálható az a sokféle szerb, sváb, tót vagy roma hatás, ami a Pomáz–Szentendre tengelyen érte gyermekkorában.
Jazz/World ajánló

Újszerű zenei közösségi élményt kínál Harcsa Veronika Flow By című lemeze

Harcsa Veronika új zenei projektje a közönség és az előadó közötti határokat kívánja feloldani. A Flow By című album megjelenése azonban egyszerre zenei és vizuális kísérlet, ugyanis Vancsó Zoltán slideshow-jával debütál.