Jazz/World

Indulnak az élő koncertek a Fonó nagytermében már májusban

2021.05.18. 12:05
Ajánlom
A Fonó nagyterme ültetett széksorokkal a szabályozások szerint megnyitja kapuit. Várva várt élő koncertekre kerülhet végre sor, lesz olyan ’hibrid’ esemény, amelyet online streamen is közvetítenek.

Május 21-én a Chalaban koncertjével nyit ki a nagyterem a közönség előtt. A zenekart Saïd Tichiti marokkói zenész alapította, egyedi módon ötvözik a marokkói zenét a közép-európai, a balkáni, és a cigány stílus zenei hagyományaival. Zenéjük túlmutat a népzenén, hiszen céljuk, hogy egyesüljenek a déli és északi, keleti és nyugati hangszerek és dallamok. Ennek eredménye, hogy minden Chalaban koncert vagy album tele van sivataggal és szellemiséggel, amelyet Közép-Európa melankolikus dallamai simogatnak. A Chalaban eddig 6 albumot jelentett meg, legutóbbi albumuk lemezbemutató koncertjére a Müpában került sor. A Fonó-béli koncertről bővebben itt »»

CimbaliGipsygroup-120040.jpeg

Cimbaliband & Horváth Alexandra (Fotó/Forrás: Fonó Budai Zeneház)

A Cimbaliband végre élőben is bemutatja decemberben megjelent Gipsy Fushion című lemezét, amelyen Horváth Alexandra és az Ungár Balázs által vezetett zenekar közös zenei anyagát hallhatjuk. A lemezbemutató koncertre május 22-én kerül sor a Fonó nagytermében, ahol már személyesen is részt lehet venni az ültetett koncerten. Ezt az eseményt élőben is streameljük online, tehát aki még személyesen nem szeretne eljönni, az online változatra válthat jegyet.

A Gipsy Fushion című lemezt Fonogram-díjra is jelölték idén, bekerült a legjobb hat album közé világzene-népzene kategóriában. Horváth Alexandra, az erdélyi Őrkőről származó és a TV2 Ének Iskolájában és a Megasztárban is nagy sikerrel szerepelt énekesnő három éve dolgozik együtt a Cimbaliband csapatával ezen a műsoron.

"Ez a lemez tisztelgés. Tisztelgés a nagy roma elődök emléke előtt. Olyan feldolgozásokat tartalmaz, amiket a múltban tekintélyes népszerűségre tett roma származású énekesnők és zenészek hagyományoztak az utókorra.

Ez a lemez a múlt megidézése. Megidézzük a szellemét azoknak a karakteres díváknak és cigány prímásoknak, akik élő lenyomatot hagytak Kelet-Európa kultúrszövetén. A mai napig hatást gyakorolnak a világzene állandóan változó, fejlődő ’nyelvezetére’.  Ez a lemez kihívás. Ezt a szellemiséget visszaadni egy szintúgy roma származású énekesnő számára mindig nagy kihívás és megtiszteltetés is." (részlet a lemezborítóról)

A koncertről bővebben itt »»

Magyar Bori lesz a vendég a Balázs Elemér Group hosszú idő után újra élő első koncertjén május 28-án. Magyarország egyik legnépszerűbb jazz-zenekara tavaly ünnepelte a 20. évfordulót, Celebration 20&10 című albumukat Fonogam-díjra is jelölték idén jazz kategóriában. Az egyedi BEG hangzásvilággal a Fonó-béli koncerten ezúttal magyar népdalok szólalnak meg Magyar Bori csodálatos hangján. A koncertről bővebben itt »»

Május 29-én a Branka trió lép a Fonó színpadára Félig egészen című produkciójával – egészen élőben. A trió vendégei Varga Veronika (ének, bőgő) és Babcsán Bence (szaxofon, klarinét) lesznek. A “Félig-egészen” a Branka Trio zenei projektje, melynek címe és gondolata Branka már-már szállóigévé vált mondatából származik: “Apukám szerb, anyukám magyar, ezért én félig szerb, félig magyar vagyok, de inkább úgy érzem, egészen szerb és egészen magyar.” E gondolatiságot követve a projekt célja, hogy hidat képezzen és megtalálja a vékony határmezsgyét a zenén keresztül olyan látszólag egymástól távol álló fogalmak, mint régi-új, hagyományos-modern, ismert-ismeretlen, fél-egész, egység-kettősség, vagy két különböző kultúra, két földrajzi pont között. A koncertről bővebben itt »»

A koncertekre a belépés érvényes belépőjegy mellett, érvényes védettségi igazolvány és arcképes igazolvány felmutatásával lehetséges. A maszkviselés a Fonó területén beltéren kötelező, kivéve a vendéglátóegységet.

A Fonó további programjai a honlapon olvashatók!

Fejléckép: Branka Trió (forrás: Fonó Budai Zeneház)

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World hír

Koncert közben lett rosszul Al di Meola

A 69 éves művészt bukaresti koncertjéről kellett sürgősen kórházba szállítani. Sajtóértesülések szerint szívinfarktust szenvedett, és sztentbeültetést kellett végrehajtani rajta.
Jazz/World ajánló

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Végtelen jazz a Fonóban – az Újbuda Jazz Fesztiválon

Idén tizennyolcadik alkalommal várja az érdeklődőket az Újbuda Jazz Fesztivál, amelynek célja, hogy a műfaj aktuális és kurrens képviselőit mutassa be a közönségnek, a klasszikusoktól az új kísérletekig, az idei év kiemelkedő újdonságaival együtt.
Jazz/World videó

Vidám, életigenlő a cappella – megjelent a Voice Drops együttes legfrissebb dala, a Szalmaszál

A Csernus Szilvi, illetve a Kárász Eszter–Bata István szerzőpáros alkotó elméjéből született lírai mű, a Szalmaszál az öröm szalmaszála, a dal pedig a boldogság húrjait pengeti.