Brookmeyer a legmagasabb színvonalon játszotta, alakította és tanította a jazzt. 1929-ban született Kansas városában, ott konzervatóriumba is járt egy ideig, és a katonaság után rögtön jazz-zenész lett belőle. Tizenegy éves korában érte a meghatározó élmény, amikor apja elvitte egy Count Basie koncertre. Big band zongoristaként kezdte, de Claude Thornhill nagyzenekarában már rátalált jellegzetes és igen ritka hangszerére, a ventilharsonára. Az itthon alig ismert fúvós hangszer játékosa nem a tolócső mozgatásával, hanem szelepekkel változtatja a hangmagasságot, mint a trombitánál. Az utóbbi évtizedek legnagyobb szaxofonosaival játszott, mint Stan Getz, Gerry Mulligan és Zoot Sims. Thad Jones utóda volt a Mel Lewis-zal közösen vezetett big band-ben, amelynek utódzenekara mind a mai napig működik - utolsó Grammy-jelölését is a Village Vanguard Orchestra számára írt hangszerelésére kapta. Zongorázásának érdekes tanúsága közös lemeze Bill Evans-szal, de Jimmy Guiffre, Kenny Wheeler, John Hollenbeck és a New Art Orchestra fémjelezte állomások, hogy csak néhányat említsünk, mind-mind annak mérföldkövei pályáján, hogy a jazz legválasztékosabb stilisztáival dolgozott.
Hosszú és termékeny életének számtalan mozzanatát lehetne kiemelni, ezek mellett eltörpül, hogy személyes élete az alkohol miatt a hetvenes években válságba került, de kikeveredett belőle. Késői pályájának nem csak a tanítás - a Manhattan School of Music-on és a New England Conservatory-n -, hanem, a jazz kortárs zenei vonala is döntő szerepet játszott, Brookmeyerből kis híján kortárs zeneszerző lett („inkább voltam Boulez, mint Basie").
„Viszonyom Bob Brookmeyerrel a szokásos tanár-diák kapcsolatból hamar átalakult mély barátsággá. Az európai zene és zenészek iránti szimpátiája mindig is nyilvánvaló volt, a köztünk lévő sajátos összehangolódás talán ezzel is magyarázható" - emlékszik vissza Szabó Dániel zongorista-zeneszerző, akinek a pályája akkor ívelt fel, amikor tehetségkutató versenyt nyert a Magyar Rádió szervezésében, minek következtében a New England Conservatory-n tanulhatott. Ő is egyike lett azoknak, akiknek a mester közvetlenül egyengette pályáját, s együtt zenélgetett is velük. A Fidelio.hu kérésére nem sokkal Brookmeyer halálhírét követően idézte fel emlékeit: „Megjelenése tekintélyt parancsoló volt, egyesek féltek is tőle és éles megjegyzéseitől, de ha közelebb került hozzá az ember, akkor rendkívül sok szeretettel és félelmetes humorral teli egyéniséget ismerhetett meg személyében. Ennek a szeretetnek és támogatásnak lehettem én is részese egészen haláláig. Hazatérésem után is rendszeresen leveleztünk, sőt többször találkoztunk is: Áron fiam születésekor hatalmas, babaruhákkal teli ajándékcsomagot küldtek nekünk feleségével, Jannal, később Grazban is együtt lehettünk velük pár napig. Abban a szerencsében is részesülhettem, hogy egy hétvégét feleségemmel New Hampshire-i házában tölthettem: egy Bartókról szóló könyv hevert a dolgozószoba asztalán, ez a kedves gesztus is sokat elárult a személyiségéből. Láthattuk hatalmas lemezgyűjteményét, kottatárát, belehallgathattunk jó néhány fantasztikus, kiadatlan felvételébe is, és számtalan sztorit is elmesélt az életéből, amelyben életre kelt Count Basie, Miles, Gerry Mulligan, Bill Evans, a régi Vanguard Orchestra, és még sokan mások."
Szállóigévé vált figyelmeztetése szerint (a nagyzenekari jazzben) az első szóló akkor kell bekövetkezzen, amikor abszolút semmi más sem történet. Szabó már akkor találkozott Brookmeyerrel, amikor a tanítás volt számára a legfontosabb. „Amikor én hozzákerültem - emlékezett Szabó Dániel -, már mindenen túl volt, amin egy legendás életű jazzman túl lehet: megszámlálhatatlan koncerten, lemezfelvételen, magánéleti válságokon, és hihetetlen mennyiségű, fantasztikus kompozíción. Fáradhatatlanul dolgozott élete végéig, egyik kedvencem tőle a pár éve megjelent Spirit Music. Generációk számára jelentett első osztályú mintát a ventilpozanozása, zeneszerzők, hangszerelők százai tartják ma is az egyik legnagyobb zeneszerző-hangszerelőnek, újítónak. Mélységesen elítélte az őszintétlen zenélést, az allűrökkel, felesleges virtuozitással tűzdelt előadásmódot, a plagizálást, az eredetiség hiányát. Kevesen voltak, akiket igazán elismert, és sokat kritizálta a mai, az előbb felsorolt ismérveket oly sokszor felmutató music business-t. Épp ezért mindig büszkeséggel fog eltölteni, és erőt fog adni az a lelkesedés, amellyel a kompozícióimra, játékomra nap mint nap reagált, de ennél is fontosabb az a mérhetetlen bölcsesség, ami a szavaiból és egész lényéből sugárzott - sok tanácsa, észrevétele ma is elgondolkoztat, és van köztük olyan, amit csak jóval később értettem meg. Nagyon fog hiányozni Brookmeyer, nemcsak nekem, az egész jazzvilágnak!"
Nagyhatású munkásságának döntő részét szerencsére megőrzik a felvételek, életének különböző korszakaiból három videót válogattunk. Az első azokat is érdekelheti, akik a ritka hangszerre, a ventilpozan hangjára és működtetésére kíváncsiak. A cool stílus egyik legjellemzőbb száma ez a Gerry Mulligan-kompozíció, amelyet a szerző együttese így játszott Rómában, '56-ban.
Nemcsak rézfúvósoknak lehetnek érdekesek a következő videó szuperközelijei, hogy Brookmeyer milyen fantasztikus technikával szólaltatja meg hangszerét, a nagyon fiatal John Scofield gitárossal duózva egy holland tévéműsorban, a Moonlight in Vermont című örökzöld visszafogott, mégis pazar előadásában.
Brookmeyer sokat dolgozott Európában a nyolcvanas évek elejétől kezdve, leginkább Németországban, Svédországban, Dániában, hangszerelő, szólista és tanári minőségben. Gyakran mindhárom feladatra hívták: az alábbi, friss videó a grazi egyetemen készült, a helyi nagyzenekarral, fókuszban a mester háromféle tevékenységével.
R.I.P., BOB!
hírlevél
