Jazz/World

Irodalmi jazzszimfóniákkal rukkolt elő Tommy Vig

2017.09.02. 14:21
Ajánlom
Szeptember 2-án 20 órától Zene és irodalom címmel neves magyar írók emlékére mutat be hét vadonatúj jazzszimfóniát a Budapest Jazz Clubban.
Tommy Vig

Tommy Vig

Az itthon egykoron csodagyerekként számon tartott, majd kivándorlása után Amerikában is rendkívüli sikereket elérő jazzdobos hazatérése után számos nagyszabású koncertet adott.

2013-ban Aranyszimfóniákkal köszöntötte a londoni olimpia győzteseit a Duna Palotában. A nyolc jazzszimfónia előadása során a zenekar tagjaként Kozák Danuta, Berki Krisztián és Pars Krisztián is színpadra lépett és együtt muzsikált a zenészekkel. Tavaly pedig Riói aranyálmok címmel komponált műveket olimpikonjainknak, amiket a Müpában adott elő, majd decemberben a riói győztesek előtt tisztelgett legújabb szerzeményeivel. 

Szeptember 2-ai műsorában a szépirodalom nagyjai, Arany János, Ady Endre, Petőfi Sándor, Jókai Mór, József Attila, Karinthy Frigyes és Rejtő Jenő ihlette kompozíciók hangzanak el, melyek mindegyike az amerikai jazz és a magyar klasszikus kortárs zene ötvözete.

Tommy Vig Nonet:

Tommy Vig – vibrafon

Mia Kim – ének

Pecze Balázs – trombita

Csapó Krisztián – harsona

Ördögh Krisztián – szaxofon

Cseke Gábor – zongora

Csuhaj Barna Tibor – bőgő

Jeszenszky György – dob

Zsoldos Béla - ütőhangszerek

Katinka Valra vlt rii aranylmok from Budavari Oscar Mtys on Vimeo.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A díva, akit a grúz szegénységből a világ tetejére segített az énekhangja

Tbilisziben született, Milánóban él, szerte a világon ünneplik. 2020-ban Japán és Kína mellett a Keresztény farsang sztárvendégeként Magyarországon is fellép „az operavilág Angelina Jolie”-jaként emlegetett szoprán, Nino Machaidze, aki magazinunknak karrierje lépcsőfokairól, múltjáról, jelenéről és jövőjéről is mesélt.
Klasszikus

Egy életet kell végigélni ahhoz, hogy valaki így tudjon zongorázni

Kurtág Márta emlékére szólt a zene szerdán a BMC-ben, a 94 éves Kurtág György játékát pedig videofelvételen hallottuk. Feleségének tett ígérete volt, hogy ezt a Mozart-szonátát adja elő.
Jazz/World

Jön Juan Diego Flórez – Íme a 17. VeszprémFest teljes programja

Az öt napos zenei fesztiválon duplázik a Jazz+Az, érkezik a Postmodern Jukebox és közönség elé lép a világ egyik legnépszerűbb opera csillaga, Juan Diego Flórez.
Könyv

Minden olvasója úgy érzi, róla szól – az Utas és holdvilág kultusza

Több mint 80 évvel megjelenése után az Utas és holdvilág népszerűbb, mint valaha. Nagy sikerű rádiójáték és színpadi előadás született belőle, nemsokára pedig film is készül. Utánajártunk a kultregény titkának.
Vizuál

A Netflix hozza Sophia Loren új filmjét

A Netflix vásárolta meg az Előttem az élet című világhírű regényből, Sophia Loren főszereplésével készülő új produkció forgalmazási jogait.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A nő, aki már kislány korában Bruce Springsteen haverja volt

Nyolc évvel első budapesti szólókoncertje után saját triója élén tér vissza a fővárosba a multiinstrumentalista Trixie Whitley. Március 8-án legutóbbi albumának anyagával érkezik a Fesztivál Színházba, ahol Childish Gambino és St. Vincent zenészei lesznek partnerei.
Jazz/World ajánló

Jazz-zongorával világzenei tájakon

A közönség két nemzetközi világzenei produkciót élvezhet a Fonóban február 28-án: az estet magyar, szlovén és spanyol művészek tradicionális flamenco koncertje nyitja, majd az EX AURO world-jazz-flamenco fúzió mutatkozik be első lemezével.
Jazz/World ajánló

Jön Juan Diego Flórez – Íme a 17. VeszprémFest teljes programja

Az öt napos zenei fesztiválon duplázik a Jazz+Az, érkezik a Postmodern Jukebox és közönség elé lép a világ egyik legnépszerűbb opera csillaga, Juan Diego Flórez.
Jazz/World

Profik segítenek az induló dalszerzőknek

Március 2-3. között a Budapest Music Centerben te is megmutathatod a zenédet a frissen Grammy-t nyert producernek, Steve Dubnak, hiszen többek között ő is részt vesz a DEX Songwriting Expo-n, sőt mi több, listening session keretében segíti majd a dalszerzőket a legaktuálisabb iránymutatásokkal. Budapest harmadjára is a dalszerzés fővárosa lesz!
Jazz/World ajánló

Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi koncertje – Csodavárás a Ludwig Múzeumban

Különleges élményben lehet része a Ludwig Múzeum február 22-i programján résztvevőknek. 16 órától Waliczky Tamás: Képzelt kamerák című kiállításában tart kurátori tárlatvezetést Szegedy-Maszák Zsuzsanna, majd 17.30-tól Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi közös koncertje következik, amely az improvizáció világának eddig ismeretlen, egyedi rétegébe hívja a hallgatókat.