Jazz/World

Ismét megmérettethetik magukat a jazz feltörekvő tehetségei a Müpában

2025.02.04. 16:05
Ajánlom
Az idén 20 éves Müpa 2025. február 7. és 9. között ismét megrendezi a Jazz Showcase-t. A régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjére ez alkalommal is hat ígéretes pályakezdő formáció jutott be, akiknek produkcióit neves szakmai zsűri bírálja majd el. A feltörekvő tehetségek mellett pedig a hagyományokhoz híven esténként a műfaj már hírnevet szerzett előadói mutatják meg, mennyire sokszínű, üdítő és szerethető ez a zenei univerzum.

Február második hétvégéjén a jövő jazzformációi és már befutott zenészek veszik birtokba a Fesztivál Színház színpadát. A minden évben kirobbanó fesztiválhangulatban zajló Jazz Showcase elsődleges célja, hogy

nívós megmutatkozási lehetőséget biztosítson a jazzutánpótlásnak, minél többeknek csináljon kedvet ehhez a rendkívül változatos műfajhoz,

emellett pedig minden évben egy feledhetetlen hétvégi műsorfolyammal örvendeztesse meg a rajongókat – olvasható a Müpa közleményében.

Mint írták, az idei tehetségbörze hat feltörekvő formációját előzsűri választotta ki a rendkívül reményteljes mezőnyből. Február 7-én a Lukács Márton Trió és a Négyessy Barnabás Quartet, február 8-án a Horváth Balázs Quartet és a Tilia zenekar, míg február 9-én a Dilladelphia és a Horváth Szabolcs Quartet bizonyíthatja színpadra termettségét egy-egy ötvenperces koncert keretében. Az eseménysorozat házigazdája – ahogyan az utóbbi években – a műfaj egyik avatott nagykövete, a rádiós műsorvezetőként ismert Jazzkovács László lesz. A program mindennap 16.30-kor startol, és online is követhető a Müpa weboldalán és közösségimédia-felületein.

JazzShowcase2025_estifellepok_03_UndergroundCanopy-content-160350.webp

Az Underground Canopy is fellép a 2025-ös Jazz Showcase-en (Fotó/Forrás: Müpa)

A neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri elnöke idén Fekete-Kovács Kornél zeneszerző, trombitaművész, karmester, a Modern Art Orchestra alapítója és művészeti vezetője. Partnerei a szigorú, de igazságos döntéshozatalban Bércesi Barbara, a Müpa jazzprogramjainak szerkesztője, Borbély Mihály klarinét- és szaxofonművész, Steve Rubie, a londoni 606 Klub tulajdonos-vezetője, Sébastien Doviane, a francia TSF Jazz rádió szerkesztő-műsorvezetője és a párizsi Duc des Lombards klub műsorszerkesztője, Szabó Dániel zongoraművész-zeneszerző, valamint a brüsszeli promóter, programfelelős és menedzser, Lynn Dewitte lesznek.

A zsűri mellett természetesen a közönség is szavazhat az általa legjobbnak ítélt produkciókra.

A szakmai és a közönségdíjat bezsebelő zenekarok április 30-án, a Nemzetközi Jazznapon immár egy teljes koncertprogrammal térhetnek vissza a Müpába. Az eseménysorozat partnerei jóvoltából a fiatalok számos különdíjban is részesülhetnek.

JazzShowcase2025_estifellepok_01_VarallyayPetra_foto_VarallyayNora-content-160349.webp

Várallyay Petra is fellép a 2025-ös Jazz Showcase-en (Fotó/Forrás: Müpa)

Ahogyan az lenni szokott, esténként a jazz világában már nevet szerzett, elismert művészek koncerteznek a Fesztivál Színházban. Február 7-én, pénteken a fiatal kora ellenére már számos díjjal jutalmazott multiinstrumentalista, Várallyay Petra mutatja be Circles in Motion című lemezét, méghozzá olyan muzsikustársakkal, akik eddig még sosem léptek színpadra együtt. Február 8-án, szombaton Gerlóczy Zsigmond zongorista-zeneszerző és a francia gitáros, Antoine Boyer hozza el a Los Angelesben rögzített Future Sounds című albumot a Müpa közönségének, míg vasárnap a francia Underground Canopy tagjai egyesítik erejüket a budapesti imprószcéna szereplőivel.

További részletek a Müpa honlapján

Fejléckép: Életkép a 2024-es Jazz Showcase-ről (Fotó/Forrás: Posztós János / Müpa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: Alice Cooper 77

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Alice Cooper születésnapján lepődött meg, és arról írt, hány tekerss filmet használt el a botrányhős előadó koncertjén.
Jazz/World interjú

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Ismét megmérettethetik magukat a jazz feltörekvő tehetségei a Müpában

Az idén 20 éves Müpa 2025. február 7. és 9. között ismét megrendezi a Jazz Showcase-t. A régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjére ez alkalommal is hat ígéretes pályakezdő formáció jutott be, akiknek produkcióit neves szakmai zsűri bírálja majd el.
Jazz/World hír

Megtarthatja az Erkel Színházba meghirdetett koncertjeit a Jazzfest Budapest

A konstruktív tárgyalásokat követően sikerült megegyeznie a színház vezetésének és a rangos fővárosi jazzfesztivál szervezőinek, így az eredetileg meghirdetett időpontban és helyszínen kerülhet sor Avishai Cohen, Dhafer Youssef és az e.s.t. fellépésére.