1991-ben indult a Méta népzenei tábor, amit azóta is minden évben, július első hetében rendeznek. A táborban intenzíven, koncentráltan lehet népzenét tanulni, és mindenki megtalálhatja a magának megfelelő szintű tanulási lehetőséget. Kuczera Barbara a Magyar Állami Népi Együttes táncosaként kezdte pályafutását, "közel a tűzhöz" de valójában mindig is népzenész akart lenni - ahol egy nőnek szerinte nehezebb dolga van, ha érvényesülni akar. Jelenleg az Óbudai és a Budafoki Zeneiskola népi hegedű tanára, és a Méta Tábor oszlopos alakja a kezdetek óta.

 
Hogy kerültél a népzene, a táncház világába? A legtöbben beleszületnek.
 
Törökszentmiklóson születtem, én is zenészcsaládból származom, de nem népzenei környezetből jövök. Már jó ideje klasszikus hegedűt tanultam, amikor elkezdtem járni az ott működő néptánc együttesbe táncolni. Ez utóbbi alapozta meg a népzenei élményeimet, mert egyedül itt hallottam népzenét, de még akkor sem kapcsoltam össze magamban, hogy tulajdonképpen ezt én is csinálhatnám. Egyszer hegedűtokkal mentem a táncházba, ahol épp zenekari próba volt. Látták, hogy nálam van a hangszerem, és kérték, gyorsan szálljak be, mert szükség lenne még egy hegedűsre. Úgy gondolom, ha valaki belekerül valamibe, nagyon fontos egy személy jelenléte, aki gyakorlatilag "belehúzza", aki példaképként motiválja és inspirálja őt. Az enyémet Antal Gabriellának hívják. Nagyon meghatározó személy az életemben, ő kezdett el tanítani, és emiatt kezdtem el magamtól is népzenét hallgatni otthon.

A klasszikus hegedű tanárom mondjuk ennek annyira nem örült. Akkoriban vidéken még nagyon kevés helyen lehetett népzenét tanulni intézményi keretek között, de Óbudán és Budafokon volt már intézményszerű népzeneoktatás.  A tánc miatt elkezdtem Pestre járni, egy tanfolyamra, amit Tímár Sándor vezetett, aki a Magyar Állami Népi Együttes vezetője volt. 15 évesen kaptam egy ajánlatot az Együttestől, hogy felvennének táncolni.

Az igazi vágyam azonban nem ez volt: népzenét akartam tanulni, közel lenni a tűzhöz. Kiborultak, de látták bennem az elszántságot. Érezték, hogy most nem tudnak mit csinálni. Nem egyedül voltam, akiket ilyen korban vettek fel, az Állami Népi Együttes biztosított középiskolát, ahol természetesen le is érettségizhettünk. Apámnak egy kérése volt, hogy szerezzek diplomát - ezt a kérését teljesítettem, van egy táncpedagógusi és egy népzenei tanári diplomám.

 
Tanárként látsz különbséget a "zenészcsaládból jövők" és az "első generációs" zenészek közt?
 
Egész más olyan gyerekkel foglalkozni, aki már pici gyerekként ott volt a táncházban és sok népzenét hallott otthon. Azért is jók a népzenei táborok, mert segítenek ebben azoknak, akinek ez nem adatott meg. Szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy ne haza menjenek és gyakorolják, amit én játszom, hanem igyekezzenek passzívan is körülvenni magukat népzenével, hogy beleivódjon a fülbe, a bőrbe. A zenészgyerekeket tanítani viszont nagyobb kihívás, mert a szülő részéről magasabb az elvárás.
 
Kiemelted Antal Gabriellát, aki prímás, első hegedűs egy népi zenekarban, egyben a zenekar vezetője is. Mennyire gyakori a női prímás?
 
A népzene alapvetően a férfiak műfaja volt, 2019-ben persze ez már nem ennyire egyértelmű.

A muzsikálások általában éjszakába nyúlnak és nagyban hozzátartozik az ivászat is - ebben egy nőnek nehezebb elköteleződni és érvényesülni még a népzenészek körében is. De egyre többen vannak, vagyunk, az Akadémián is sok női népzenész van, és a oktatásban is jól helyt állnak.

A klasszikus hegedű tanárod anno nem örült annak, hogy népzenei irányban folytatod. Mennyire kiélezett a helyzet a népzenészek és a klasszikus zenészek között?
 
Inkább úgy mondanám, hogy hozzáállásbeli különbségek vannak.

Azt hiszem, ez már kezd kiegyenlítődni, főleg így, hogy akadémiai szinten is lehet népzenét tanulni, és szerintem nagyon jót tesznek a népzenei mozgalomnak az olyan tehetségkutató műsorok, mint a Fölszállott a páva - de a mai napig találkozom előítéletekkel. A népzenében - a jazzel és a klasszikus zenével ellentétben -, nem a technika és a hangszerkezelés a legfontosabb, de akit sikerül elcsábítanom egy táncházba, dob egy hátast.

Elindítottunk a Fonóban (Fonó Budai Zeneház- a szerk.) egy kamaszoknak szóló táncházat velük egykorú zenészekkel, ahol nagyon jó közösség alakult ki. Dolgozunk rajta, hogy a következő, felnövő népzenész- generációnak már könnyebb dolga legyen ilyen téren.

 
Te is említetted, hogy régen kevés helyen lehetett intézményi keretek közt népzenét tanulni. A népzenei táborok - köztük a Méta tábor, ahol te is tanítasz - viszont nagyon jó, egyben talán az egyetlen alkalmak voltak erre.
 
A táborok mellett már voltak hétvégi tanfolyamok, állandóan azokat lestük, vártuk - ha törik, ha szakad, ott voltunk. Nehezebb volt zenésszé válni, megszerezni a tudást. Egy népzenésznek nagyon fontos ismernie az eredeti felvételeket, amikhez szintén nem volt könnyű hozzájutni.

Egy hét alatt gyakorlatilag egy teljes évnyi tudást magára szedhet az ember. Nekem tanárként is célom, hogy a diákjaim egyszer mind elmenjenek egy ilyen táborba: akkor áll össze a fejükben, hogy tulajdonképpen miről is van szó.
 
Milyen korosztálynak szól a Méta?
 
Teljesen vegyes. Nekem egyaránt van öt és ötven éves tanítványom is. Nincs korhatár.

Az előző adások megnézhetők ide kattintva >>> 

 

Fejléckép: Kuczera Barbara a Partitúra forgatásán (Fotó: Gál Bereniké)