Jazz/World

James Blunt Veszprémben lép fel

2021.11.17. 13:15
Ajánlom
Július 11-16. között rendezik meg a 18. VeszprémFestet, melynek minden napja különleges zenei csemegét kínál: James Blunt mellett fellép Diana Krall, Jamie Cullum, Ana Moura, a Nicolas Reyes vezette The Gipsy Kings, ZAZ is.

Tavaly a pandémia miatt rendhagyó időpontban és programkínálattal jelentkező fesztivál 2022-ben visszatér a lassan két évtizedes hagyományához: nagyszínpados koncertnapjain világhírű művészek előadását élvezheti a közönség. Emellett idén július 14-16. között a fesztivál különleges helyszíne, a Jezsuita Templomkert is otthont ad koncerteknek. 

VeszprémFest kísérőrendezvénye a ROZÉ, RIZLING ÉS JAZZ NAPOK július 8-17. között várja vendégeit, immár tradicionálisnak mondható helyszínén, az Óváros téren. A 2011-ben indult, idén 12 éves gasztro-kulturális rendezvény ezúttal is a „10 nap, 30 borász, 30 koncert” szlogen jegyében fogadja a látogatókat.

Diana Krall

Július 11-én, a fesztivál nyitónapján a kétszeres Grammy-díjas jazz énekes, zongorista és zeneszerző, Diana Krall lép színpadra. A kanadai születésű művész a világ jelenleg legkeresettebb női jazz előadója. Eddig ötször járt Magyarországon, többek között 2013-ban, amikor zajos sikert aratva a VeszprémFesten is fellépett. 

unnamed2-111506.jpg

Diana Krall (Fotó/Forrás: VeszprémFest)

Pályafutása során több mint 15 millió albumot adott el világszerte. Első lemeze 1993-ban jelent meg Stepping Out címmel, a világsikert ötödik albuma, az 1999-es When I Look in Your Eyes hozta el számára. A felvétel 52 hetet töltött a Billboard jazz toplistájának első helyén, platinalemez lett az Egyesült Államokban és Kanadában és két Grammy-díjjal ismerték el.

Eddig 15 stúdióalbumot készített, utolsó lemeze 2020-ban jelent meg, This Dream of You címmel. Dolgozott Paul McCartney-val, Barbra Streisanddal és Tony Bennettel, emellett a világ jelentős jazz fesztiváljainak és koncerttermeinek visszatérő fellépője. 

Jamie Cullum

Az Egyesült Királyság legeredményesebb jazzművésze, a jazzt, a popot és a rockot egyedi megközelítésben ötvöző Jamie Cullum lesz a VeszprémFest fellépője július 12-én. A brit művész elsősorban zongorista-énekesként határozza meg önmagát, emellett azonban kiválóan játszik dobon és gitáron is. 

unnamed3-111425.jpg

Jamie Cullum (Fotó/Forrás: VeszprémFest)

Pályafutása során olyan kultikus helyeken koncertezett, mint a Hollywood Bowl és a Carnegie Hall, a Fuji Rock vagy a Glastonbury Fesztivál, de 2016-ban a Fehér Házban megrendezett Nemzetközi Jazznapon is fellépett számos neves jazz előadó társaságában. Olyan kivételes művészekkel állt egy színpadon, mint Amy Winehouse vagy Billy Joel. 

Nemcsak előadóként, de zeneszerzőként is sikeres: zenét írt többek között John Cusack és Clint Eastwood filmjéhez. 

Eddig összesen kilenc stúdióalbumot készített, a legutolsó, mely egyben élete első karácsonyi lemeze - 2020-ban The Pianoman at Christmas címmel jelent meg.

Színpadi karrierje mellett rádiósként is dolgozik: jelenleg is főműsoridőben fut díjnyertes heti show-ja a BBC Radio2-n, Európa leghallgatottabb rádiócsatornáján, ahol DJ-ként elsőként mutatott be olyan új jazz zenészeket, mint Gregory Porter vagy Laura Mvula. Jamie Cullum először 2016-ban járt Magyarországon, amikor a Veszprém Arénában adott koncertet.

Ana Moura

A fesztivál harmadik napján, július 13-án a világ egyik legsikeresebb fado előadója, Ana Moura áll közönség elé. Portugália zenei hagyományát, a melanokolikus, keserédes stílust képviselő művész a valaha élt legfiatalabb fado énekes, akit a holland Edison-díjra jelöltek, de zenei tehetségét és páratlan előadásmódját két Golden Globe- és két Amalia díjjal is elismerték.

unnamed4-111327.jpg

Ana Moura (Fotó/Forrás: VeszprémFest)

Pályafutása során összesen hat lemeze jelent meg, nevéhez fűződik minden idők legnagyobb példányszámban eladott portugál albuma. Ötödik, Desfado című lemeze hat hétig vezette az eladási listát Portugáliában és hatszoros platinalemez minősítést kapott. 2015-ben adta ki utolsó, hatodik stúdióalbumát Moura címmel, amely egy hónapig a portugál lemezeladási lista első helyéén állt. 

Moura fellépett már az Egyesült Királyságban, Kanadában, Ausztriában, Németországban és az Egyesült Államokban is.

2007-ben színpadra állt a Rolling Stones-szal Lisszabonban, ahol Mick Jaggerrel a No Expectations című dalt adta elő.

Továbbá együtt dolgozott Prince-szel is, akire olyan mély benyomást tett, hogy 2011-ben inkognitóban megnézte az énekesnő fellépését a budapesti Sziget Fesztiválon.

Gipsy Kings

A flamenco-salsa-pop legenda, Nicolas Reyes énekes vezetésével lép színpadra a Gipsy Kings július 14-én, akik a fesztivál visszatérő fellépői. Az ikonikus katalóniai együttest két Franciaországban letelepedett cigány család, a Reyes és a Baliardo leszármazottaiból alakult 1979-ben, eredeti nevük spanyolul: Los Reyes Gitanos. Dalaikat spanyol, francia, olasz és cigány kevert nyelven adják elő.

unnamed5-111124.jpg

Nicolas Reyes - Gipsy Kings (Fotó/Forrás:  VeszprémFest)

A The Gipsy Kings tagjai 1988-tól a műfaj világsztárjainak számítanak, az elmúlt három évtizedben uralták a World Music listákat. Összesen 13 stúdióalbumuk jelent meg, melyekből több mint 14 millió darabot adtak el világszerte. Platinalemez válogatásuk, a The Best of the Gipsy Kings a megjelenés után több mint egy évig szerepelt a slágerlistákon,

kilencedik stúdióalbumukkal, a Savor Flamenco cíművel pedig 2013-ban másodízben nyerték el a legjobb világzenei album Grammy-díját.

Felléptek a világ számos jelentősebb koncerttermében a Hollywood Bowltól a Royal Albert Hallig. Készítettek felvételt Ziggy Marley-val, a Doobie Brothers-szel és a Bananaramaval. Slágereik számos filmben, többek között a Nagy Lebowski és a Toy Story 3-ban is elhangzanak.

Zaz

Július 15-én jazz, a soul, és a francia sanzon stíluskeverékében éneklő francia sztár, Zaz koncertjét élvezheti a közönség. Az életvidám, elbűvölő karakterű énekesnő 1980 május 1-én született,eredeti neve Isabelle Geffroy. Ötéves korától zeneelméletet, hegedűt, zongorát, gitárt és éneklést tanult, zenei hatásai között Vivaldi és Ella Fitzgerald egyaránt szerepel.

unnamed6-110948.jpg

Zaz (Fotó/Forrás:  VeszprémFest)

Kezdetben utcazenészként játszott a Montmartre-on, majd apró klubokban lépett fel. Első zenekara a Fifty Fingers blues együttes volt, amellyel fesztiválokon és kisebb turnékon vett részt, később az Izar-Adatz baszk varietécsoporthoz csatlakozott. 

2009-ben megnyerte a Tremplin Génération France Bleu/Réservoir-t, amivel azonnal ismertté vált. 2010-ben jelent meg első albuma, a Zaz, amelyről a Je veuxcímű dal világhírű lett. Listavezető volt Franciaországban, Belgiumban és Lengyelországban, 2010-ben ő volt a legnépszerűbb francia énekes.

2011-ben elnyerte az EBBA, majd a European Border Breakers-díjakat, 2015-ben Echo-díjat kapott a legjobb nemzetközi női rock/pop művészként. Ötödik, legújabb stúdióalbumát a világjárvány ideje alatt készítette, és októberben jelentette meg ISA címmel. ZAZ Organique Tour című koncertsorozatának keretében látogat el Veszprémbe.

James Blunt

A fesztivál zárónapján, július 16-án James Blunt ad koncertet a Veszprém Arénában. Az énekes 2022 februárjában induló, The Stars Beneath My Feet című Európa turnéjának keretében lép fel Veszprémben.

Blunt, bár gyermekkorában több hangszeren tanult, szülei nyomására mégis katonai pályára lépett és a Brit hadseregnél szolgált 2002-ig.

Az első albuma 2004-ben jelent meg Back To Bedlam címmel, melynek You’re Beautiful című dala azonnal ismertté tette világszerte. 

A dal többek között két Brit Zenei- és két Ivor Novello-díjat nyert el, valamint öt Grammy-jelölést is kapott, az album egyszerre 16 országban volt listavezető.

Második lemezét All The Lost Souls címmel 2007 őszén adta ki, amely már a megjelenés első hetében aranylemez lett. Zenei világára jelentős hatással volt a Fleetwood Mac, David Bowie és Elton John, aki személyesen kérte fel, hogy 2004-es turnéjának állomásain fellépjen. 2016 február 17-én megkapta a “Zene doktora” tiszteletbeli kitüntetést a University of Bristol-tól. Lemezei 23 millió példányban keltek el, új, greatest hits albuma novemberben jelenik meg The Stars Beneath My Feet (2004-2021) címmel. 

Fejléckép: James Blunt (forrás: VeszprémFest)

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Mind elmegyünk” – végső búcsút vettek Eötvös Pétertől

Április 18-án délután kollégái, barátai, tisztelői körében emlékeztek meg a március 24-én elhunyt, Kossuth-nagydíjas zeneszerző-karmesterről. A BMC-ben tartott eseményen Káel Csaba, Perényi Miklós, Kovács Géza és Kurtág György mondott beszédet.
Zenés színház

Történelmi pszichothriller operai köntösben – közeleg a Borisz Godunov bemutatója

A Kossuth-díjas Bretz Gábor címszereplésével viszi színre április 27-én a Magyar Állami Operaház Muszorgszkij Borisz Godunov című alkotását, amely az 1869-es ősváltozatban először hangzik el Magyarországon.
Vizuál

Ha május, akkor Artmozik éjszakája!

Oppenheimer, Szegény párák, Érdekvédelmi terület, Lefkovicsék gyászolnak, Magyarázat mindenre – néhány sikerfilm a közelmúltból, amelyet ismét átélhetünk az Artmozik éjszakáján, de a szervezők premier előtti vetítésekkel is készülnek.
Könyv

Krasznahorkai- és Nádas-mondatok Szvoren Edina tollából

A Libri Irodalmi Díjas Szvoren Edina legújabb, Kérődző Kronosz című kötetében kortárs szerzők stílusát imitálja, köztük saját magáét is. A májusban megjelenő könyvet négy különböző borítóval adja közre a Magvető Kiadó.
Vizuál

Izgalmas, titkokkal teli film mutatja be Ravel leghíresebb művének keletkezését

Az ünnepelt rendező, Anne Fontaine Bolerója a világ egyik leghíresebb és leggyakrabban előadott zeneművének történetét, illetve a zeneszerző és a körülötte lévő különleges nők viszonyát mutatja be.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Nekem a zene gyógyszer minden bajra” – interjú Király Lindával

Anyák napján ad koncertet Király Linda a Várkert Bazárban, az est vendége pedig nem más, mint testvére, Király Viktor lesz, így a közönség lélekemelő duettekre is készülhet.
Jazz/World interjú

Mit jelent európainak lenni? – interjú Oláh Krisztián zongoraművésszel, a Ludus Europae zeneszerzőjével

Az idei JazzFest Budapest egyik legizgalmasabb programja a Ludus Europae című, huszonhét szereplős darab, amelynek ősbemutatója április 30-án pontban éjfélkor lesz a budapesti Merlin Színházban.
Jazz/World ajánló

Kihagyhatatlan programok az idei Budapest Ritmón

A 2016 óta futó Budapest Ritmo világzenei fesztivál Közép-Európa egyik legjelentősebb ilyen eseménye, amely egyszerre mutat be felfedezésre méltó, még kevésbé ismert vagy éppen feltörekvő tehetségeket, illetve hozza el Magyarországra a műfaj világsztárjait.
Jazz/World interjú

„A művészet olyan, mint a planktonok az óceánban” – beszélgetés Gyémánt Bálinttal

Egy padláson talált, poros gitár volt az első hangszere, ma már a Zeneakadémián oktatja a jazzgitárosokat. Triójának most jelent meg legújabb lemeze, de az alábbi beszélgetésben szó esik arról is: tudja-e Gyémánt Bálint, hogy hány banánnal gitározik jobban vagy gyengébben, mint a külföldi sztárok.
Jazz/World ajánló

Bartók és a legsátánibb jazzdallamok

Dübörög a jazz, a műfaj egyre szélesebb körben hódít, Bartók Béla pedig hűvös távolságtartással figyeli a merőben új zenei nyelv születését. Hogyan alakult a zeneszerző viszonya a jazzel az 1920-as évektől kezdve?