Jazz/World

Január 15-én búcsúztatják Benkó Sándort

2016.01.04. 16:24
Ajánlom
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész temetése a Farkasréti temető Makovecz-termében lesz 13 óra 30 perckor.

A világhírű zenekarvezető életének 76. évében, váratlanul hunyt el december 15-én. Benkó Sándor a világ egyik legjobb dixieland-zenekarának alapítója, együttese az 1980-as évek végére a világ élvonalába került.

benkó

benkó

1940-ben született, apját korán elvesztette, anyja egyedül nevelte fel kisebb testvéreivel együtt. Egy népzenésztől kapott egy klarinétot, és beiratkozott idősebb Berkes Kálmánhoz klasszikusokat tanulni.

A klarinét mellett szaxofonon is megtanult játszani. Tizenhét évesen barátjával sokat hallgatta Louis Armstrong lemezeit, majd 1957 februárjában, harmadikos gimnazistaként megalapította a Benkó Zenekart. Az első hat évben hetvenöt zenész fordult meg az együttesben, köztük Benkő László, Frenreisz Károly, Laux József, Solymos Antal és mások. Már az első albumuk aranylemez lett.

A svájci Montreux-ben 1971-ben elsők lettek a jazzfesztiválon, San Sebastianban 1972-ben közönségdíjat nyertek, a tekintélyes angol Music Week magazin pedig 1976-ban az Év csillagainak választotta őket.

A nyolcvanas évektől Amerikában is megszerették őket: 1982-ben a Sacramentói Jazz Fesztiválon Grand Prix-t nyertek. Egy hónapig turnéztak a műfaj szülőföldjétől, New Orleanstól New Yorkig, az útról készült kétszer egyórás filmet világszerte sugározták a televízióállomások. 1983-ban Az Év nemzetközi dzsesszzenekara lettek Kaliforniában, 1987-ben maga Ronald Reagan elnök tolmácsolta az amerikai nép elismerését és háláját az amerikai dzsessz magas színvonalú műveléséért. 2007-ben George W. Bush az Amerikai Egyesült Államok elnökének kitüntető elismerésében részesítette őket.

Benkó Sándor a muzsikálás mellett 1963-ban a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán szerzett diplomát, majd a villamos gépek tanszéken dolgozott, utóbb adjunktusként. Több könyve nívódíjas, a Zipernowsky-emlékérem kitüntetettje. Kutatási területe a villamos gépek számítógépes tervezése, doktori címét az elektromágneses terek numerikus szimulációja témakörben szerezte. A Magyar Mérnök Akadémia és Kamara tiszteletbeli tagja volt.

A zenekarvezető 1984-ben Liszt Ferenc-díjat, 2006-ban Kossuth-díjat kapott. 1997-ben a zenekar minden tagja átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 2004-ben Prima Primissima-díjat, Pro Urbe Miskolc elismerést, 2005-ben pedig Pro Urbe Budapest díjat kaptak. Benkó Sándor tavaly március 15-én vehette át a Magyar Érdemrend középkeresztjét.

A Benkó Dixieland Bandnek több mint 1800 professzionális felvétele van, köztük legalább 500 örökzöld dallam. Akkora a repertoárjuk, hogy 25 órán át játszhatnának ismétlés nélkül, folyamatosan. Túl vannak a 10 750. koncertjükön, hetvenkét világsztárral dolgoztak együtt, néhány név a sok közül: Milt Jackson, Freddie Hubbard, Buddy Tate, Joe Newman, Buddy Wachter, Henry Questa, Joe Muranyi, Eddy Davis, Albert Nicholas, Wild Bill Davison, Warren Vaché.

Oldalunkon több művész méltatását is olvashatták az elmúlt hónapban; Szalóky Béla, a Benkó Dixieland Band trombitása, Deseő Csaba, jazzhegedű- és brácsaművész, valamint Berki Tamás és Koncz Zsuzsa is megemlékezett az elhunyt művészről. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Egy nem várt kudarc története

Vámos Miklós e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Még mindig a karanténból, Budapest, Magyarország. Ezúttal Benedek Szabolcs legújabb könyvéről ír.
Klasszikus

A Balatonon is koncerteznek a BFZ zenészei

Bár az augusztus még nem az aktív koncertszezon hónapja, a Budapesti Fesztiválzenekar több nyári programmal is készül közönségének Budapesten, a Balatonon és a Dunakanyarban.
Klasszikus

Keller András: A zenekar a kedvenc hangszerem

Vonósnégyesével, a Keller Quartettel elért világsikerek után Keller András karmesterként építi és irányítja tizenhárom éve a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekart. Úgy véli, jobban kellene figyelnünk saját, hazai kincseinkre, a kortárs zenére és egyáltalán – a zenére.
Fidelio Tours

Kodály Zoltán gondolata ihlette Veszprém legújabb miniszobrát

A népszerű gerillaszobrász, Kolodko Mihály legújabb alkotása egy vagány utcazenész Veszprém egyik forgalmas pontján.
Vizuál

Elhunyt Reigl Judit festőművész

Kilencvenhét éves korában pénteken elhunyt Reigl Judit Franciaországban élő Kossuth-díjas festőművész, az európai absztrakt expresszionizmus jelentős képviselője.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

5,3 milliárd forint a zenészeknek, kluboknak, fesztiváloknak és technikusoknak

Kezdjünk barátkozni a raktárkoncert fogalmával! A kormány a rendezvényszervezők, a klubok és a technikai személyzet támogatását tervezi a most bejelentett csomaggal. Gulyás Gergely az SZFE-t érintő kérdésekre is válaszolt.
Jazz/World interjú

A boglári közönséget táncoltatja meg pénteken a Budapest Bár

Azt már egyértelműen láthatjuk, hogy 2020 nem a nagykoncertek és a többezres fesztiválok éve, de a Budapest Bár legénysége ebben a nehéz helyzetben sem maradt tétlen. Az utóbbi hónapokban tökéletesítették friss lemezük dalait és előkészítettek egy koncertszínházi darabot, amit augusztusban és szeptemberben több ízben is meghallgathatunk. Legközelebb 7-én, pénteken lépnek fel Balatonbogláron, a Kultkikötő 15. születésnapján. A zenekar vezetőjével, Farkas Robival beszélgettünk.
Jazz/World mao

Tizenhét ember szíve egy akkordban - Beszélgetés Bacsó Kristóffal

Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémiát és a Berklee College of Music-ot, bizonyított a francia és az amerikai komolyzenei színtéren, londoni, barcelonai és pescarai jazz fesztiválokon nyűgözte le a szakmát, Orszáczky- és Artisjus-díjban részesült, és különböző formációival eddig négy saját lemezt jelentetett meg. Bacsó Kristóf szaxofonista és zeneszerző jelenleg a Modern Art Orchestra művésze – zenei pályafutásáról, a MAO-val közös munkájáról, jövőbeni terveiről beszélgettünk.
Jazz/World lemezajánló

10+1 magyar jazzlemez, amit hallanod kell idén

Összeszedtük az elmúlt hónapok legfontosabb megjelenéseit a magyar jazzben: Lukács Miklós, a Subtones, Dés András, a Modern Art Orchestra és Juhász Gábor, valamint egy külföldi csapat tisztelgése Bartók előtt – a Fidelio válogatásában.
Jazz/World opus jazz club

Női újhullám az Opus Jazz Club színpadán

Augusztusban öt olyan formáció játszik a fővárosi Opus Jazz Club színpadán, amely új megvilágításba helyezi az improvizatív női éneklést.