A Bitches Brew valahonnan a Szaturnusz környékéről érkezett 1970-be, és félmillió példányban fogyott el úgy, hogy ez viszonylag kevés dupla albumnak sikerült. Feslett, buja, ugyanakkor vázlatos is, ebben pedig nem csak Davisnek, de a producernek, Teo Macerónak is nagy érdeme van. Davis csupán néhány akkordot írt fel a zenészeknek, a szalag pedig folyamatosan forgott a stúdióban, Macero aztán ebből a véget nem érő zenefolyamból vágta össze az albumot, aminek a címe eredetileg Witches Brew lett volna, de Davis feleségének javaslatára végül Bitches Brew lett. Macero nem csak a vágásnál nyúlt rendhagyó módszerhez, az album keverése is egészen különleges: a zenészeket a tér különböző, távoli pontjaiba helyezte, ami egy nagyon terebélyes, széttartó, méltóságteljes hangképet eredményezett, ez pedig megkönnyíti az egyébként nem kifejezetten könnyed darabok befogadását.
Az ikonikus borítót Salvador Dali jó barátja, a korszak több más ikonikus borítóját is jegyző Mati Klarwein festette.
A Bitches Brew jazzt, vagy rockot inkább csak nyomokban tartalmazott, de minden hangjában ott volt az attitűd, ami nem hagyta magát determinálni holmi műfaji kötöttségekkel, ugyanis el volt foglalva azzal, hogy megragadja és hangokba foglalja a kort, amiben született.
hírlevél
