Február utolsó két hétvégéjén rendezik meg hagyományosan a Fonóban a Fonó Szalont, amely a téli estéken remek koncertekkel, szalonbeszélgetésekkel, az utolsó februári hétvégén pedig hangszerkiállítással, a Hegedűkészítők Szalonjával várja az érdeklődőket.
Az estét 18:00-kor borkóstolóval egybekötött szalonbeszélgetés indítja, melyben Kántor Viola beszélget az est fellépőivel – Fekete-Kovács Kornéllal és Kézdy Lucával. Fél 8-tól Kézdy Luca és Szendőfi Péter formációja, a Sequence csap a húrok közé. Ők mindketten hangszereik virtuóz mesterei, a kísérletezésre nyitott muzsikusok. Ebben a különleges duóban mindössze egy hegedű és egy dobfelszerelés segítségével képesek a hallgatóságot a székeikhez szögezni. Zenéjükben határtalannak mutatkozó kreativitásuk mellett néhány technikai megoldást is használnak: Luca a hegedűhöz kapcsolt looper-effekttel játszik, Péter pedig az akusztikus dobfelszerelés mellett egy trigger modult is használ, melyről elektronikus hangok, basszus szólamok is megszólalnak. Persze az elektronika csak alárendelt szerepet játszik a rengeteg improvizációt, és spontán megoldásokat előtérbe helyező duó zenéjében.
Fél 9-kor lép színpadra Fekete-Kovács Kornél legújabb formációja, az 3FEKteD. A zeneszerző, trombita- és szárnykürtművész számtalanszor bizonyította már be, hogy a leginvenciózusabb magyar muzsikusok közé tartozik. A Modern Art Orchestra alapítójaként kortárs nagyzenekari művek színpadra állítójaként is ismert. Alkalmi triójával most remek zenész-kollegákkal –az ütőhangszeres Dés Andrással és a gitáros Fenyvesi Mártonnal- hoz el egy különleges programot a Fonó színpadára. A koncerten Závada Péter is fellép vendégművészként.
A helyesen válaszolók közül két szerencsés ellátogathat partnerével a Fidelio vendégeként a február 20-án 18:30-kor kezdődő Fonó Szalonba!