Jazz/World

Jazz és világzene a Grammy-gálán

2010.02.01. 10:11
Ajánlom
Los Angelesben az 52.-ik Grammy-gálán hétfőre virradóra kiosztották az Amerikai Hanglemez-akadémia (Recording Academy) éves díjait. A sok speciális pop- és egyéb kategória között néhány jazz-és világzenei album is részesült az elismerésből – ahogy régóta szokás, úgy most is a tévéközvetítésen és a fő műsoridőn kívül.

A pop-sztárokon kívül színpadra szólították a jazz és világzene néhány messzi földön ismert, jelentős alakját, de nem szabad elfelejteni, hogy azért az Oscar-díjhoz hasonló rendszerben lebonyolított díjazáshoz a zsűri kizárólag az Egyesült Államok ún. Akadémiájának tagjaiból áll. Itt is a kategóriák öt döntősét hozzák jelöltként nyilvánosságra, majd a gálán pedig a győztesek nevét.

A több mint száz kategóriából az egyik legérdekesebb a kortárs jazzlemezé, ezt idén Tony Zawinul vette át, a 2007 szeptemberében elhunyt osztrák billentyűs, Joe Zawinul fia. Zawinul felvételeit a Syndicate zenekarral posztumusz adták ki 75 című lemezen. Ugyancsak kevésbé tekinthető meglepetésnek, hogy az énekesek között végre a népszerű Kurt Elling is megkapta a Grammy-t, korábban ugyanis többször jelölték, csak hát az Akadémia magas rangú választott tisztségviselője volt, és etikailag nyílván aggályos lett volna díjazása. A Johnny Hartman és John Coltrane alkalmi, mégis legendássá vált együttműködése alapján készült tavalyi lemeze (Dedicated To You) viszont tarolt a kritikusoknál és a közönség köreiben, és most végre a kis gramofon-szobrot is átvehette Tia Carrerétől.


Külön kategóriában ismerik el a legjobb jazz szóló improvizációt is, ezt idén a már sokszoros díjazott, Terence Blanchard trombitás kapta, a Dancin' 4 Chicken című számban hallható közreműködéséért a dobos Jeff "Tain" Watts lemezén.

Régi motoros a Los Angeles-i gálákon a 68 éves Chick Corea is, aki John McLaughlin-nal közös kvintettel turnézott tavaly (sajnos Magyarországon épp nem, viszont itt járt egy másik együttesével). A Corea-McLaughlin-féle Five Peace Band-nek a koncertlemezét választották a legjobb hangszeres jazzegyüttes kategóriában győztesnek.

Itthon legkévésbé a nagyzenekari kategória győztese ismert: a New Orleans Jazz Orchestra lemezét (Book One) a World Village adta ki.


Külön kategóriában neveznek meg győztest a latin jazz műfajában, holott a „latin" zenének saját, teljes Grammy-gálája van, ez idén Juntos Para Siempre címmel Bebo Valdés és Chucho Valdés lemeze. Világzenében differenciáltabb az elismerés: a hagyományőrző világzenei díjat Mamadou Diabate (Douga Mansa) a kortárs irányultságú világzeneit pedig Béla Fleck amerikai bendzsós kapta, a frappáns című (Throw Down Your Heart: Tales From The Acoustic Planet, Vol. 3 - Africa Sessions) új lemezéért. Érdekelheti a jazzrajongókat a legjobb album kísérőszöveg kategóriának nyertese is: ezt a Complete Louis Armstrong Decca Sessions (1935-1946) kommentárjáért Dan Morgenstern szakíró kapta. A legjobb crossover album győztese a csellista Yo-Yo Ma és barátai (Chris Botti, Dave Brubeck, Paquito d'Rivera, Diana Krall és sokan mások), akik Songs Of Joy And Peace címmel hirdetik a zene átütő erejét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Plusz

Arvo Pärtet köszöntik kilencvenedik születésnapján a Liszt Ünnepen

Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Szerényi Béla: „Mindig volt, aki magáénak érezte a népzeneoktatás ügyét”

A Népzeneoktatás 50 örömünnepen művészeti iskolák adnak ingyenes koncertet és „Kibimbódzott zöld ág” címmel az Óbudai Népzenei Iskola egykori, mára neves előadóművész növendékei és jelenlegi tanárai is fellépnek május 31-én a Hagyományok Házában.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: Los Aluljaros

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az aluljárókban feltűnő, dél-amerikai zenét játszó muzsikusokról írt.
Jazz/World ajánló

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Jazz/World ajánló

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: A heveder

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról írt, hogyan csatlakozott B.B. King stábjához egy rendhagyó feladatban.