Jazz/World

Jazz/világ vegyes a hétvégére

2011.04.08. 15:30
Ajánlom
Ezen a hétvégén a Gödör, a BJC és a Magyar Rádió által szervezett programokból ajánlunk egy helyre kis csokorral.

Április nyolcadikán Roma világnapot tartanak a Gödörben, és bár a Klub egész évben kiveszi részét a cigány előadó- és képzőművészek bemutatásából, ezen a napon kiemelten foglalkozik a cigányság magyarországi helyzetével, amelynek kapcsolódó programjai másnap is zajlanak. Pénteken este nyolckor a Szilvási Gipsy Folk Band lép fel. Másnap a Bánki-tó Fesztivál és a Gödör Klub szerevezésében a Romano Drom, a colorStar és a Parno Graszt közös koncertet adnak, tehát együtt és külön-külön is fellépnek. Az Athe Sam Klub azzal a céllal indult útjára, hogy a legnépszerűbb hazai roma csapatok és rock zenekarok együtt mutatkozhassanak be, ezzel is lehetőséget teremtve a különböző zenei érdeklődésű és származású buli-kedvelő fiatalok látókörének szélesítésére, valamint természetesen egy közös mulatásra. Ezúttal a hazai cigányzenekarok legnépszerűbbje, a már világzenével is fuzionáló Romano Drom, valamint az autentikus roma zenei hagyományokat továbbvivő Parno Graszt játszik közösen a magyar partikultúra szintén egyik jeles képviselőjével, a colorStarral!

A Magyar Rádió Márványtermében szombat délután három kiváló muzsikus, Elsa Valle, Szakcsi Lakatos Béla és Winand Gábor szokatlan műsorral jelentkeznek. A Klasszikus és jazz című sorozatban olyan darabokat prezentálnak a közönségnek, melyek Placido Domingo, Luccano Pavarotti és Ernesto Lecuona művészetén keresztül váltak igazán ismertté.

Sárik Péter zongorista másodszor bonyolít duóturnét Makoto Kuriya japán zongoristával, aki már Amerikában is sikeresen szerepelt. Sárik és Kuriya között meglepően sok a hasonlóság, zenei gondolkodásuk és inspirációik egy tőről fakadnak, tolmácsra nincs szükségük. Sárik trióban és más formációkban, énekesekkel is egyre több meghívást kap. Makoto turnézott már Amerikában Chuck Mangione zenekarában is, legnagyobb lemezsikere a Neon Genesis Evangelion című soundtrack. A turné a BJC-ben indul a hétvégén - ennek teljes bevételét a japán földrengés áldozatainak ajánlják fel -, majd érinti Ceglédet, Békéscsabát, a hónap közepén két londoni állomás következik, Japánban pedig négy fellépésük lesz még a hónap vége előtt.

Méltó zárása a hétvégének a Loop Doctors fellépése a Gödörben. Az LP Romhányi Áron és Szendőfi Péter öt éve koncertező közös produkciója, mely ezúttal - nem először - külföldi vendégzenészekkel bővül, a kiváló Gary Willis basszusgitáros, és Llibert Fortuny szaxofonos személyében. Az együttes jazz alapokat ötvöz olyan népszerű új irányzatokkal, mint a drum'n'bass, breakbeat, nujazz, vagy a rap. Zenéjükben ugyanolyan jelentőséget kapnak a torzított hangú akusztikus hangszerek, mint a samplerek és egyéb elektronikus kütyük, repertoárjuk kizárólag saját szerzeményekből áll.

Április 8, 20:00, Gödör
Szilvási Gipsy Folk Band

Április 9, 17:00, Magyar Rádió - Márványterem, Klasszikus és jazz
Elsa Valle, Szakcsi Lakatos Béla, Winand Gábor

Április 9, 20:30 Gödör
Athe Sam Klub Special: Romano Drom, colorStar és Parno Graszt

Április 9, 21:00, Budapest Jazz Club, további időpontok: ápr. 11., Cegléd; ápr. 12., Cegléd
Makoto Kuriya & Sárik Péter Duo - összefogás koncert Japánért

Április 10, 21:30, Gödör
Loop Doctors feat. Gary Willis /USA/, Llibert Fortuny /Spanyolország/

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Színház

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Klasszikus

A zenéhez lelkileg kell kapcsolódni – beszélgetés Lantos István zongoraművésszel

A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották.
Plusz

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Ecuadori, perui és bolíviai örökzöldekkel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Los Gringos

A dél-amerikai zenét játszó hazai együttes új dalokkal is kedveskedik a december 2-i jubileumi koncerten, amelyet követően sztorizós közönségtalálkozót is tartanak a Fonóban.
Jazz/World magazin

Kenny Garrett, a jazz-szaxofonosok élő ikonja tudja, mit kell hallgatni

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World ajánló

Határátlépés Ligetivel – Lukács Miklós és muzsikustársai a BMC-ben

Nem számít, hogy a klasszikus, a kortárs zene vagy a jazz területén működnek, hiszen mindannyian kiváló zenészek. Lukács Miklós Cimbiózis Triója a Ligeti Ensemble-lal lép fel.
Jazz/World ajánló

Muzsikás 50 – Jubileumi évadzáró koncert a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az 50 éve alakult Muzsikás jubileumi koncertsorozatát a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében zárja a zenekar, egy mély és feledhetetlen koncerttel december 8-án.
Jazz/World interjú

Az alkotás öröme – interjú Czakó-Kuraly Sebestyénnel

Nagyinterjú a budapesti Platon Karataev zenekar egyik énekes-gitárosával, Czakó-Kuraly Sebestyénnel, akinek hamarosan új szólólemeze jelenik meg.