Jazz/World

Jazz világsztárok Magyarországon: Richard Bona

2006.06.28. 00:00
Ajánlom
Újra Budapestre látogat Richard Bona. A legutóbbi teltházas koncertekből okulva ez alkalommal a művész két egymást követő estén várja a jazz és a világzene szerelmeseit az A38 hajóra július 26-án és 27-én.

Korunk jazzéletének legegyedibb hangú basszusgitáros–énekes–zeneszerzőjeként emlegetett kameruni muzsikus 2004-es első budapesti koncertje óta minden alkalmat megragad, hogy visszatérjen hozzánk. A magyar közönség értő figyelme és szeretet-visszaadó képessége éppúgy rabul ejtette, mint fővárosunk szépsége és a magyar konyha ízei. Bár első hazai fellépése óta több más kitűnő produkcióval is megfordult nálunk (Mike Stern Band, Steps Ahead), rajongói számára a teljességet saját, hatfős zenekarával adott – időnként két és fél-három órás – koncertek jelentik, ahol virtuóz basszusgitár-tudása mellett különleges, falzett énekhangját, dalszerzői képességeit és vérbeli showman attitűdjét is megcsillogtatja.

A tavalyi „leckéből” a szervezők is tanultak: idén nem kívánják szaunává alakítani az A38 fémtestét, egyrészt két koncertre kérték fel a művészt egymást követő napokra, másrészt limitálták a napi nézőszámot, felhőtlenné téve a jazzrajongók szórakozását.

Richard Bona Kamerunban született, ahol a templomi gyerekkórusban eltöltött évek után, tinédzserként eleinte gitározni, majd Jaco Pastorius lemezeinek hatására basszusgitározni kezdett. Apja halála után, huszonkét évesen Párizsba költözött. A legenda szerint csomag nélkül, egy szál pólóban, hóna alatt a hangszerével érkezett. Két hónappal később már olyan rangos zenészeket kísért, mint Didier Lockwood, Manu Dibango vagy Salif Keita. Emellett zeneiskolában fejlesztette elméleti tudását és építette kapcsolatait a zenészvilágban. 1995-ben Mike Stern invitálására New Yorkba költözött, és bár eleinte egy szót sem beszélt angolul, kézről kézre adták a sztárok: játszott Harry Belafonte, Larry Coryell, Michael és Randy Brecker, Steve Gadd, Georges Benson, Bobby McFerrin, Brandford Marsalis és Chaka Khan lemezein, illetve turnézott a Zawinul Syndicate, a Pat Metheny Group és a Steps Ahead kötelékében. Páratlan basszusgitár-tudása mellett egyre nagyobb teret kapott sokoldalúsága kibontakoztatására: énekesként és ütőhangszeresként játszott pl. a Pat Metheny Group Speaking of now című lemezén.

1999 óta jelentet meg szólólemezeket (Scenes from my life – 1999, Reverence – 2001, Munia – 2003, Tiki – 2005), amelyeken végre „főszereplőként” is megismerhettük ezt a rendkívül egyedi hangú muzsikust. Szólóprodukciója Richard sokoldalúsága és páratlan technikai tudása ellenére jóval túlmutat az öncélú hangszerbemutatón: ihletett dalokat és alázatos muzsikálást hallhatunk tolmácsolásában. Nemcsak hangszeresként, hanem frontemberként is páratlanul egyedi, magával ragadó teljesítményt nyújt. Legutóbbi budapesti fellépése idején még melegében mutatta be az akkor néhány napja piacra dobott „Tiki” című albumot – a mostani bulira a mindig hálás hazai közönség minden bizonnyal alaposan felkészült a leckéből és türelmetlenül várja a számonkérést.

Egy bennfentes információ: mivel Richard egyetlen alkalommal sem felejti el megemlíteni a gulyás iránti vonzalmát, a lelkes hazai zenész szakmából legalább annyi felajánlás érkezett a szervezőkhöz kerti bográcsozás ügyében, mint örömzenélés, jam session-ök terén. És ha minden jól megy, a jeles eseményre néhány kitartó rajongó is bebocsátást nyerhet…

Jegyek a Ticket Express jegyirodákban, valamint a helyszínen válthatók. Jegyár: 5000 Ft)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Jazz/World ajánló

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: A heveder

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról írt, hogyan csatlakozott B.B. King stábjához egy rendhagyó feladatban.
Jazz/World ajánló

Amerikai gitárlegendával játszik a Daveform Quintet a Müpában

2024-ben az év egyik legjobb jazzlemezével jelentkezett, május 20-án pedig Kurt Rosenwinkellel játszik a Müpában a Daveform Quintet, akik második albumukat is az amerikai jazz stílusformáló gitárosával veszik majd fel.
Jazz/World hír

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.