Jazz/World

Jazzcirkuláció a BMC-ben

2014.01.23. 12:49
Ajánlom
Circular címen új lemezt készített a Modern Art Orchestra Bacsó Kristóf szaxofonos szerzeményeivel. Az anyagot január 24-én mutatják be a Budapest Music Centerben.

"A kezdetektől, csaknem tíz éve játszom a Modern Art Orchestrában, ahol lehetőségem nyílt kipróbálni magamat mint nagyzenekari szerző. Itt 17-20 emberre kell komponálni és hangszerelni, ami rendkívül izgalmas és összetett feladat, ráadásul van egy fantasztikus együttes, amelyik el is játssza ezeket a darabokat. Sokkal könnyebb úgy komponálni, hogy jól ismerem, akinek írok, és inspiráljuk is egymást" - mondta Bacsó Kristóf, akinek szerzői estjén mutatják be először az anyagot. Mint kifejtette, a Fekete-Kovács Kornél által vezetett MAO-ban négy-öt szerző és hangszerelő van, és a koncerteken általában mindenkitől eljátszanak két-három kompozíciót. Január 24-én pénteken a Budapest Music Centerben az új lemez, a Circular dalai mellett a zenekar előző lemezén, a 2009-ben megjelent Electric Path-on szereplő Bacsó-szerzemények is elhangzanak.

"A friss lemez címe magyarul visszatérést, körforgást jelent, és összefügg azzal, hogy az elmúlt években elveszítettem édesapámat, ugyanakkor két fiam született. Az egyik élet átfordul a másikba, apám tovább él a gyerekeimben, ezeket az érzéseket és gondolatokat fogalmaztam meg a zene eszközével" - idézte fel a zeneszerző. Az intrót követően a Circular második, harmadik és negyedik tételét (Lunar Dance, Too Many Questions Left, Child's Space) inspirálta ez a téma elsősorban; a mintegy negyven perces hármas egység darabjai még 2011-ben születtek. A Lunar Dance-szel Bacsó Kristóf abban az évben bejutott a Brussels Jazz Orchestra nemzetközi zeneszerzőversenyének döntőjébe, a dal kombóverziója szerepel a Bacsó Kristóf Quartet 2012-es lemezén, a Nocturne-ön, akárcsak a Too Many Questions Left és a Caffeine Express kiszenekari változata.

"A most megjelenő nagyzenekari anyag egy nagyon dallamközpontú modern jazzhangzás, ami az együttes többi zeneszerzője, Fekete-Kovács Kornél, Subitz Gábor, Ávéd János, Korb Attila, Fenyvesi Márton számaira is jellemző. Mindig arra törekszem, hogy a darabokon belül legyen egy történet, egy dramaturgia, ami talán a hallgatók számára is átjön, és fenntartja a figyelmet" - fogalmazott Bacsó Kristóf.
Az argentin chacarera-elemekkel díszített Nocturne, valamint a záródarab, a Variations on a Folksong a folkmelódiát vegyíti a kortárs jazz ritmikai elemeivel. "A jazz nagyon nyitott, befogadó műfaj, a világon mindenütt ötvözik a helyi zenével. Bár soha nem játszottam autentikus népzenét, de nagyon szeretem, kicsi koromtól sokféle folkhatás ért, ez a kultúránk része, benne van a zsigereinkben. A Folksongban szereplő dallam nem létező népdal, én írtam, de sokan mondták már, mennyire hasonlít valamelyik népdalra".
A péntek esti szerzői esten a BMC-ben a teljes Modern Art Orchestra színpadra lép, vendégként ott lesz a lemezen is szereplő Dés András, aki ütőgardonon és cajonon is játszik. A fúvósok mellett két gitáros is zenélni fog, a már említett Fenyvesi Márton és Komjáti Áron.
A MAO 2005 októberében alakult Fekete-Kovács Kornél zenekarvezető kezdeményezésére a magyar jazz és klasszikus zenei élet tehetséges, fiatal muzsikusaiból, akik közül az elmúlt években többen zeneszerzőként is elismerést vívtak ki maguknak. A Modern Art Orchestra idén Ennio Morricone kísérőzenekaraként turnézik Európában, a világhírű komponista február 15-én a Budapest Sportarénában vezényli filmzenéit. Bacsó Kristóf idén sokat fog játszani új triójával, a Bacsó Kristóf Triaddel, amelyben Oláh Tzumo Árpád (Fender zongora) és Juhász Márton (dob) szerepel, és lesz fellépése a gitáros Gadó Gábor kvartettjével is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Október 21-én búcsúztatják Novák Tatát

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfusról nyilvános búcsún emlékezhetnek meg tisztelői, az Erkel Színházban rendezett megemlékezésen.
Könyv

Per Petterson: Tizennyolc évesen azt gondoltam, ha nem válok íróvá, boldogtalan ember leszek

Per Petterson a PesText vendégeként érkezett Budapestre szeptember végén, a programsorozat előtt beszélgettünk vele írói indulásáról, gyermekkoráról, valóság és emlékezet furcsa viszonyáról, valamint az önmagukat megíró regényekről.
Plusz

Grecsó Krisztián tart rendhagyó tárlatvezetést a Közlekedési Múzeum kiállításán

A Magyar Műszaki és Közlekedési és Múzeum Mivel megyünk? – Energiamix a közlekedésben címmel nyitotta meg idén szokásos éves időszaki kiállítását. Október 16-án az ismert író a tárlat ihlette szövegeivel kalauzolja végig a látogatókat.
Klasszikus

Találkozások – zeneszerző-kapcsolódásokra fókuszál az Orosz Zenei Fesztivál

Hatodik alkalommal rendezik meg három városban az Orosz Zenei Fesztivált Szabó Marcell zongoraművész művészeti vezetésével. A program idén a Találkozások témakörére épül, a fesztivált végigkísérők abba tekinthetnek be, hogyan hatottak egymásra a művészek.
Vizuál

A kortárs magyar festészet három generációjának művei töltik meg a Pesti Vigadó tereit

Október 13. és november 24. között lesz látható az Élő Magyar Festészet című nagykiállítás a Pesti Vigadóban. A megnyitón három szakmai díjat is átadnak majd.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Távozik Csík János a Csík Zenekarból

Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.
Jazz/World magazin

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Jazz/World magazin

Mácsai Pál lesz az utolsó ember a Földön? – új klippel jelentkezik a Platon Karataev

2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írt és rendezett klipet.
Jazz/World ajánló

A magyar és a nemzetközi jazzélet kiválóságai lepik el Bukarestet

Világsztárok, magyar jazzdinasztiák képviselői, a magyar jazzoktatás kiválóságai és feltörekvő fiatal tehetségek lépnek a román főváros közönsége elé október 7. és 11. között a 6. Bukaresti Magyar Jazznapokon.
Jazz/World gyász

Elhunyt Kris Kristofferson countryénekes

A Grammy-díjas countryzenész nyolcvannyolc éves volt, halálhíréről családja számolt be a közösségi médiában. A művészről Barbra Streisand is megemlékezett, akivel az 1976-os Csillag születik című filmben játszottak együtt.