Ez az időszak a híres dobos életének igen válságos szakasza volt. Az 50-es évek első felében együttműködése a hihetetlenül tehetséges trombitással Clifford Brownnal ideális és eredményes volt, közös kvintettjük a korszak egyik leginvenciózusabb együttesének minősült. Brown 1956 júniusában autóbaleset miatt bekövetkezett halála óriási emberi és művészi veszteséget jelentett Roach számára, amelynek következtében alig tudott kikerülni az őt ért traumából.

Az élet azonban ment tovább. Bob Shad, a Mercury kiadó jazz rovatának igazgatója már régóta tervezett egy ¾-ben írt jazz albumot, de Roach nem akarta megcsinálni. Végülis sikerült rábeszélni és megszületett ez a jazztörténeti fontosságú album. Két helyszínen, két időpontban rögzítették, 1956 szeptemberében New Yorkban csak egy track került szalagra, majd ’57 márciusában Hollywoodban a további öt.

Roach a bebop forradalom vezérkarának egyik legfontosabb tagja, aki a cool születésénél is bábáskodott Davis zenekarában. A második világháború után megindult társadalmi forradalomban is aktív szerepet vállalt feleségével Abbey Lincoln énekesnővel együtt. Az 50-es 60-as évek polgárjogi küzdelmeinek ismert figurái voltak, de zeneművekben is hangot adtak állásfoglalásuknak.

A bop-dobolás egyik legfontosabb feltalálója, ezen a lemezen is beveti jellegzetes arzenálját: a nagydob mellőzése mellett a kisdobok, cintányérok és láb-cin használatát, amelynek révén könnyeddé, levegőssé vált a dobjáték. A két szólista már akkoriban is a jazz élvonalbeli művészei közé számított: Kenny Dorham trombitán és Sonny Rollins tenorszaxofonon.

Igazi klasszikus hard-bop lemez, talán túlzottan szubjektív vélemény: ez a jazz lényege. Fúzió, cross-over, hip-hop, acid, world music vagy amit akartok, ha jazzről hall az emberfia, mégiscsak ez kell, hogy „bekattanjon”. Győződjenek meg róla!